Tréning középiskolásoknak: magyar–cigány kommunikáció

NID-1096_debreceni_trening

Debreceni helyszínnel kezdetét vette az a három alkalomból álló kommunikációs tréning, amely a Kecskeméti Piarista Gimnázium, a szegedi Karolina Gimnázium és a kifejezetten hátrán

Debreceni helyszínnel kezdetét vette az a három alkalomból álló kommunikációs tréning, amely a Kecskeméti Piarista Gimnázium, a szegedi Karolina Gimnázium és a kifejezetten hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó Dr. Ámbédkár Gimnázium tanulói vesznek részt.

A program fő célja, hogy a jelen lévő magyar és cigány diákok között a tréning során intenzív személyközi kapcsolatok alakuljanak ki, aminek révén a résztvevők lebonthatják egymás iránti kölcsönös előítéleteiket. A tréning június második felében zárul le, a szervezők akkor tudják majd értékelni a program eredményeit.

A program a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretein belül valósul meg.