Fedezze fel Kalazanci Szent József lelkiségének és karakterének egy-egy szegmensét, napról napra, lépésről lépésre, adventi kalendáriumunkon keresztül!Read More
Nyílt hétvégék a piarista növendékházban Budapesten Aktuális információk a soron következő nyílt hétvégénkről A piarista hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára nyílt napokat szervez a Kalazantínum növendékház „Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának számomra legjobb módját a szegény gyerekek szolgálatában, és ezt el nem hagynám semmiért a világon.” Kalazanci Szent József A piarista rend alapítója, Kalazancius hosszú utat...Read More
Nem egy foglalkozást értünk hivatás alatt, hiszen ez sokszor változik, és senki sem tudhatja biztosan, hogy meddig dolgozhat egy adott munkakörben. Ez nem csak rajtunk múlik. A foglalkozás része lehet persze a hivatásunk kibontakoztatásának, de nem merül ki benne. A hivatás nem egy életállapot, nem azonos a papsággal, szerzetességgel, házassággal. Az életállapot szintén fontos keretet...Read More
A piarista rendet Kalazanci Szent József (1557–1648) alapította, aki a mai Spanyolország területén született Peralta de la Sal-ban. Beszédes történet Kalazanciusról, hogy egyszer elvitt egy tőrt apja kovácsműhelyéből, hogy azzal szúrja le az egyik olajfa ágai között settendkedő gonoszt. Mire Kalazancius felmászott a fára, a gonosz lélek már elillant róla, Kalazancius pedig leesett a fáról,...Read More
Nem egy foglalkozást értünk hivatás alatt, hiszen ez sokszor változik, és senki sem tudhatja biztosan, hogy meddig dolgozhat egy adott munkakörben. Ez nem csak rajtunk múlik. A foglalkozás része lehet persze a hivatásunk kibontakoztatásának, de nem merül ki benne. A hivatás nem egy életállapot, nem azonos a papsággal, szerzetességgel, házassággal. Az életállapot szintén fontos keretet...Read More
2022. november 14-15-én, 12.00-17.00 között online Tartományi Innovációs Napokat (TIN) szervez a Piarista Tartományfőnökség küldetésterületi fejlesztő csapata.Read More
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.