Van-e bennünk annyi bizalom, hogy abbahagyjuk saját magunk építését, és hagyjuk, hogy a Mester ujjai formálják az életünket? Képes vagy-e a melletted ülőben – a hibáival, esendőségével együtt – nem a selejtet, hanem az isteni kincset hordozó testvért meglátni? – hangzott el a kérdés Zsódi Viktor Sch.P. tartományfőnök csütörtöki prédikációjában, még pedig nem máshol, mint Kolozsváron.
Az alábbiakban a tartományfőnök atya teljes prédikációja olvasható, de előtte essen pár szó magáról az alkalomról is.
Kolozsváron gyűlt össze több, mint 200 piarista diák, a PYM (Pirarist Youth Meeting) kereteiben, 2026. július 27. és augusztus 2. között. A Spanyolországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Erdélyből és Magyarországról érkező fiataloknak egy célja van: együtt, közösen erősödni Krisztus követésében.
Az egy hetes programot a magyar rendtartomány szervezi, a kolozsvári piarista misszió kereteiben. A piaristák által vezetett Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkes önkéntesei áldozatos munkával segítik létre a rendezvényt. Számos programjuk közül kiemelkednek a lelki formálódás eseményei. Dicsőítő szentségimádás, keresztény zenei koncert, reggeli és esti imák, kreatív bibliaolvasás, rózsafüzér készítés és szentmise is lehetőséget biztosít a gyerekeknek a Jézussal való találkozásra. A programról részletesebben itt olvashat.
Sokan magunkkal hozunk egy láthatatlan, mégis nagy terhet: a tökéletesség kényszerét.
A közösségi médiában csak retusált életek, hibátlan karrierek és gondosan megkomponált sikerek sorakoznak. Azt sugallja nekünk a kultúránk, hogy nekünk kell saját magunkat megteremtenünk, felépítenünk és hibátlanra csiszolnunk. Ha pedig ebben a folyamatban elrontunk valamit – egy döntést, egy kapcsolatot, egy tanévet –, azonnal elfog a szorongás, hogy selejtté váltunk. A mai szentírási igék radikálisan lebontják ezt a nyomasztó illúziót.
Jeremiás prófétát Isten elküldi a fazekasműhelybe. Ahol por van, víz, zaj és sár. Sokan úgy képzelik el Istent, mint egy távoli, steril személyt, aki biztonságos távolból osztogatja az erkölcsi szabályokat. A megtestesülés evangéliuma ezzel szemben valami egészen mást hirdet. Ő nem fél bepiszkolni a kezét a mi életünkkel. Könyékig benne van a mindennapjaink, a küzdelmeink, a csalódásaink és a sűrű, néha igencsak saras valóságunk közepében. Nem a hibátlan, vágyott, ideális énünkkel akar találkozni, hanem azzal a nyers, formálatlan agyaggal, akik éppen most vagyunk.
Gondoljunk csak a fazekas korongjára! Mi történik, amikor a megmunkált anyag félrecsúszik, és az edény elromlik a mester kezében? A világ ilyenkor selejtez, kidob, lecserél. Isten azonban nem dobja a szemétbe a rontott agyagot. Összegyúrja a töredékeket, a könnyeinket, a kudarcaikat, és újból formálni kezdi. A te bukásod Isten számára nem végállomás, hanem az új edény nyersanyaga. A kegyelem pontosan ott kezdődik, ahol a saját terveink és kísérleteink csődöt mondanak.
Gyakran érezzük úgy, hogy az életünk túlságosan felgyorsult, szédülünk a változásoktól és a döntések súlyától. A szédülés a korongon nem a káosz jele, hanem az alakulásé. Amíg mozgásban vagy, amíg forog a korong, addig a Mester keze rajta van a szíveden. És amikor eljön a fájdalom, a veszteség vagy a krízis ideje – amit a Szentírás a kemence tüzének hív –, ne gondold, hogy Isten elhagyott! A kemence tüze nem az elpusztításért ég. Azért van rá szükség, hogy a lágy, sérülékeny, formálható agyagot szilárd, megtartó, krisztusi karakterré égesse ki.
Máté evangéliumában Jézus a tengerbe vetett háló képét hozza elénk, amely mindenféle halat összefog. Ez a háló maga az Egyház, és ez a háló a mi piarista családunknak a tere is. Egy olyan közösség, ahová nem csak a hibátlanok léphetnek be. Hajlamosak vagyunk arra, hogy átvegyük a válogató angyalok szerepét. Osztályozunk, ítélkezünk, szortírozunk: ki a jó hal, és ki a hitvány. Jézus azonban a tanítványaira nem a szortírozást bízta, hanem a háló kivetését. A mi dolgunk a befogadás, a szeretettel teli jelenlét. A végső szétválasztást hagyjuk meg a Jóistennek!
Ahogy korábbi generális atyánk, Pedro Aguado megfogalmazta:
„Nevezzük nevén azt, amit megélünk, értsük meg Istent, aki mindenben benne van, amit csak megélünk – ez a lelki ember egyéni feladata, tudván, hogy agyagból való edény ugyan, de nagy kincset hordoz. Csak így lehetünk tudatában annak, amit Isten művel bennünk, még akkor is, ha csak olyanok vagyunk, mint Jákob: »Méltatlan vagyok mindarra az irgalomra és hűségre, amelyet szolgáddal műveltél« (Ter 32,11).”
Agyagedények vagyunk mindannyian. Törékenyek, sebezhetőek, néha repedezettek. De a hivatásunk titka nem az edény tökéletességében rejlik, hanem abban a mérhetetlen kincsben, amelyet ez a cserépedény hordoz.
Jézus a példabeszédek végén a tanítvánnyá lett írástudóról beszél, aki olyan, mint a családapa: kincseiből régit és újat vesz elő. Ez a piarista karizma legmélyebb magva: Pietas et Litterae. Kalazanci Szent József öröksége pontosan erről a bölcsességről szól. Nem ragadunk bele a múlt imádatába, de nem is szaladunk el a jelen felületes divatjaival. Bátorságunk van hozzányúlni a kétezer éves hit mély, megtartó gyökereihez (a régihez), és van nyitottságunk meglátni Isten cselekvő jelenlétét a mai fiatalok kultúrájában, nyelvében és kérdéseiben (az újban).
Kedves Fiatalok!
Isten nem elvárásokkal tekint rátok, hanem teremtő, formáló szeretettel. Az életetek – minden botlásával, útkeresésével és szédülésével együtt – Isten kezében van. Cserépedény vagy, de a benned lévő kincs elpusztíthatatlan. Van-e bennünk annyi bizalom, hogy abbahagyjuk saját magunk építését, és hagyjuk, hogy a Mester ujjai formálják az életünket? Képes vagy-e a melletted ülőben – a hibáival, esendőségével együtt – nem a selejtet, hanem az isteni kincset hordozó testvért meglátni?
OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből (Jer 18,1-6)
Jeremiás próféta így tudósít az Úr parancsáról: így szólt az Úr: „Kelj fel, és menj le a fazekashoz, ott majd meghallod igéimet!”
Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha a fazekas kezében rosszul sikerült az edény, amelyet az agyagból formált, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse.
Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: „Vajon nem tehetek én is úgy veletek, Izrael háza, mint az agyagedénnyel tett ez a fazekas?
Igen, Izrael háza, olyanok vagytok ti is az én kezemben, mint az agyag a fazekas kezében.” Így szólt az Úr.
Ez az Isten igéje.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 13,47-53)
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?”
„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.
Ezek az evangélium igéi.
