Ezt az adventet úgy kezdjük el, hogy még betölt bennünket a patrocínium ünneplésének öröme. Kalazanci Szent József pártfogásának ünnepe mindig nagy örömben telik intézményeinkben és közösségeinkben. Idén is felemelő hét volt, melyet tanítványainkkal éltünk meg, és együtt voltunk a Kalazancius Mozgalomban, amely idén egy nagyon egyszerű, mégis igen jelentős jelmondatot ad nekünk: Gyökered [Tu raíz].*
Egyszerű, de jelentős szó, mert befelé tekintésre hív. Olyan szó, amely elsősorban a fiataloknak szól, de az egész rend életét érinti. Egyszerű szó, mégis hatalmas lelki erőt hordoz.
Mert a gyökér táplál és megtart. Ez két olyan feladat minden piarista, minden jelenlét, minden demarkáció számára, amelyet sosem hanyagolhatunk el: táplálni azt, ami életet ad, és megtartani azt, ami megőriz hűségben.
A gyökér mint az igazság helye
Gyakran a felszínen élünk: tevékenységek, kötelességek, utazások, döntések, feladatok. A gyökér arra hív, hogy mélyre hatoljunk, visszanyerjük az értelmet, az indokokat, a prioritásokat és az irányokat. A lelki élet úgy működik, mint egy fa. Felfelé csak akkor növekszik, ha lefelé is növekszik.
A Kalazancius Mozgalom számára írt levelemben megosztottam velük ezt a történetet: amikor meglátogattam egyik iskolagazdaságunkat, a szenegáli Karangban, tanultam valamit, ami számomra lelki felismeréssé érett. Egy tanár azt mondta nekem: a fát nem a törzsénél kell öntözni. A lombkorona külső széle alatt kell öntözni, ahol az új gyökerek felszívják a vizet. És arra gondoltam: hányszor próbáljuk magunkat ott táplálni, ahol nem kellene! Ott öntözünk, ahol azt hisszük… de nem ott, ahol szükséges.
A gyökér diszkrét, csendes és láthatatlan; mégis ott történik minden. A gyökér az a hely, ahol Isten szól; ahol a hivatás (ami nem változik, még akkor sem, ha minden változik) letisztul; és ahol a bennünket éltető küldetés újra fellángol.
Az advent a szomjúság ideje. Időnként lelki szárazságon, belső fáradtságon vagy szétesettségen megyünk keresztül. Ez nem az Istentől való eltávolodás jele; sokszor inkább késztetés annak alázatos felismerésére, hogy vissza kell térnünk a forráshoz. A lelki szomjúság ajándék, mert az élő víz felé irányítja a szívünket. A gyökér mindig tudja, hol van a forrás; a felszín nem. A jó föld mélységet ad a gyökérnek, ahol az ige teret talál, hogy csírázhasson.
Életemnek melyik része válhat felszínessé,
mert nem engedem, hogy megérintse a lényeges földjét?
A láthatatlan elsőbbsége
Abban a világban, amelyet a látható, a gyors, a hatékony és a látványos bűvöl el, Isten mindig a láthatatlanban munkálkodik.
Kalazancius is tudta ezt.
Intézménye észrevétlenül született, egy szorgalmas élet mindennapiságában, csendes imádságban és Istenbe vetett radikális bizalomban. Talán csak később lett zajos, amikor tanítványai és volt tanítványai elkezdték átalakítani a társadalmat, felborítva a megszokott rendet: ez volt a kalazanciusi iskola igazi gyümölcse.
A Kegyes Iskolák szegény és rejtett gyökérből született… de rendkívül mélyből. Manapság az a veszély fenyeget bennünket, hogy terjeszkedünk, növekszünk jelenlétben vagy tevékenységben, de közben észrevétlenül összezsugorodunk belső életünkben.
A piarista élet csak úgy marad fenn, ha a gyökér egyre mélyebbre hatol az imádságban, amely lecsupaszít bennünket, a testvériségben, amely emberré formál, a szegénységben, amely méltóságot ad, a megosztott küldetésben, amely gazdagítja karizmánkat, és a kicsinyekkel való kapcsolatban, amely evangelizál bennünket.
A 36. zsoltár [1] meglepő és realista hangon figyelmeztet: a gonoszok gyökerestül elpusztulnak, de aki az Úrban remél, birtokolni fogja a földet. Nem büntetésről beszél, hanem valóságról: aki elveszíti a gyökeret, végül eltűnik. Elveszíti kapcsolatát a földdel, az igazsággal, a többiekkel. Elveszíti szilárdságát. Az igazak (akik Istenben, az irgalomban, az igazságban gyökereznek) birtokolni fogják a földet. Nem földrajzi értelemben vett földről van szó – ezt mindig érdemes észben tartani konfliktusokkal teli világunkban –, hanem Isten országának földjéről, amely a „mindenki számára szánt föld”, ahol béke, testvériség, igazságosság, kiengesztelődött emberiség és öröm uralkodik.
Milyen fontos döntést kell a gyökérből kiindulva
és nem a sietségtől, a számítástól vezérelve
vagy a nyomásnak engedve meghoznom?
Gyümölcs mások számára
A gyökér nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy gyümölcsöt hozzon, és a gyümölcsöt soha nem a fa eszi meg, a gyümölcs másokat táplál.
Ez a mi piarista elköteleződésünk: olyan gyümölcsöt teremni, amely lehetőséget, vigaszt, felszabadulást és reményt jelent… amikor egy iskola új tanulási stratégiákat dolgoz ki a legnagyobb nehézségekkel küzdő diákok számára; amikor egy nem formális nevelési projekt biztonságos és értelmes környezetet kínál veszélyeztetett serdülőknek; amikor a szociális tevékenység kiszolgáltatott családokat, migránsokat és sok más, kilátások nélküli csoportot kísér; amikor a Kalazancius Mozgalom olyan tapasztalatokban részesíti tagjait, amelyek erősítik a hitet, a közösséget (a csoportot) és a szolgálatot; amikor hálózataink (a plébániák, a nem formális nevelés és a szociális szolgálat, az öregdiákok hálózatai) együttműködnek, hogy megsokszorozzák a kreativitást, és hogy olyan helyeket is elérjenek, ahová egyedül nem jutnánk el; és amikor szerzetesek és világiak ugyanazzal a szenvedéllyel dolgoznak együtt, osztozva a küldetésen és a karizmán; amikor a köztünk nevelkedett egykori diákunk beleviszi hivatásába azt a becsületességet és társadalmi érzékenységet, amelyet egykor tőlünk kapott. Minden egyes gyümölcsnek konkrét neve, konkrét arca, konkrét története van. Mert a piarista gyümölcs soha nem elvont, hanem mindig valaki.
A gyökér és a szegények mindig keresik egymást. Csak az tud lehajolni a kicsinyekhez, akinek erős gyökerei vannak. Csak az lehet a kiszolgáltatottak otthona, akinek biztos alapja van.
Amikor Muhammad Yunus bonszáj-emberekről beszél [2], nem a külsejüket dicséri, hanem egy igazságtalanságot leplez le: a szegény olyan, mint egy bonszáj, mert valaki mesterségesen leszűkítette azt a teret, ahol a gyökere növekedhetett volna. Ha elegendő földje lenne, éppúgy megnőne, mint bárki más. Ez a kép jól megvilágítja küldetésünket: a Kegyes Iskolák azért léteznek, hogy azok számára, akiknek szűk a mozgástere, nevelési, lelki és közösségi teret teremtsenek, hogy gyökereik mélyre hatolhassanak, és életük szabadon kibontakozhasson.
A szegény gyermekek és fiatalok jelentették azt a gyökeret, amelyet Kalazancius választott, hogy nekik adja életét. Ott találta meg a jó földet, ahol Isten a Kegyes Iskolák elültetését kérte tőle. A szegényekhez való visszatérés mindig a gyökerekhez való visszatérés.
Milyen valós, személyes, közösségi vagy szociális szegénység
kér tőlem nagyobb teret,
hogy az igazságosság gyökere növekedhessen bennem?
Összefonódó gyökerek
A botanikát kedvelő olvasók engedelmével: nem egyetlen gyökér tart meg egy fát, hanem egy sokrétű, összetett gyökérhálózat. Számunkra ezt jelenti a közösség. A piarista élet akkor növekszik, amikor együtt vagyunk, amikor ugyanazon a földön osztozunk, amikor szűkös időszakokon megyünk át, és mégis kitartunk, amikor elfogadjuk az együttélés kényelmetlenségeit, amikor a munkánk láthatatlan marad és kevés elismerésben részesül, mégis hűségesen végezzük. A közösség így erősödik: amikor valóban megismerjük egymást, amikor imádkozunk egymásért, amikor megosztjuk sikereinket és kudarcainkat, amikor kísérjük testvéreink küldetését, amikor egyik nemzedék támogatja a másikat, amikor megértjük, hogy küldetésünk a közösségben kezdődik.
Milyen konkrét arcok gyarapítják ma gyökeremet,
jobban, mint ahogy valaha reméltem?
A gyökér mint eredet: Kalazancius
Akik ellátogattatok a San Pantaleóba, a rend anyaházába, bizonyára meglátogattátok Kalazancius atyánk, szeretett rendalapítónk szobáját. Akik itt élünk, kegyelemként éljük meg, hogy minden alkalommal látjuk, amikor a kápolnában imádkozunk. Mindig lenyűgöz, milyen kevéssé hivalkodó. Egy egyszerű ágy, egy kis asztal és néhány további tárgy. Semmi felesleges, semmi, ami feltűnést akarna kelteni. Kalazancius nem a látszat, hanem a belső valóság szerint élt. Nem a láthatóságot kereste, hanem a hűséget; elsőként nem a struktúrát kereste, hanem a bizalmat; nem a biztonságot, hanem a küldetést. Gyökere tiszta volt: Krisztus, a gyermekek és a szegények.
Ha visszatérünk oda, minden megújul. Ez a mi közös gyökerünk ma is: a hit, a nevelői hivatás, a szegények előnyben részesítése, a közösség, a pasztoráció és a lelkiség, valamint a nevelés általi evangelizálás. Ebből az alázatos és szilárd gyökérből sarjadt ki az a fa, amely ma átöleli a világot.
Szeretném megköszönni a Kalazancius Mozgalomnak nemcsak a jelmondatot, amelyet nekünk ajándékoztak, hanem azt a rengeteg munkát is, amelyet olyan sok piarista jelenlétben végeznek: munkájuk diszkrét, mégis gyönyörű gyümölcsöket hoz, amelyeket hétről hétre látunk a csoporttalálkozókon, és a nagy eseményeken is, mint például a fiatalok közelmúltbeli jubileumán.
Valahányszor szemléljük a Gyökered jelmondatot és logót, álljunk meg egy pillanatra, és elmélkedjünk azon, mi táplál és mi tart meg bennünket valójában!
Az advent emlékeztessen bennünket arra, hogy csak az tud kifelé növekedni, aki előbb befelé növekszik, és hogy nincs termékeny küldetés mély gyökereket eresztett belső élet nélkül.
Jézus, hivatásunk élő gyökere,
ébreszd fel bennünk az első szeretetet,
erősítsd meg azt, ami gyenge,
oltsd szomjunkat,
és add, hogy életünk bőséges gyümölcsöt hozzon
kicsinyeid számára!
Ámen.
Kelt 2025. november 30-án, Szent András ünnepén, advent első vasárnapján.
Szeretettel és közösségben:
generális atya
* A jelmondat magyar hivatalos változata: Meggyökerezve Benne.
[1] 37 (36), 9. A francia változat ezt írja: déracinés. Les méchants seront déracinés, mais qui espère le Seigneur possédera la terre.
[2] „A szegények bonszáj‑emberek. A magjukban nincs semmi rossz. Egyszerűen azért, mert a társadalom soha nem adott számukra olyan alapot, ahol növekedhettek volna. Ahhoz, hogy az embereket kiemeljük a szegénységből, kedvező környezetet kell teremtenünk számukra. Ha a szegényeknek lehetőségük nyílik felszabadítani energiáikat és kreativitásukat, a szegénység nagyon gyorsan eltűnik.” Muhammad Yunus: Banker to the Poor. Micro-Lending and the Battle Against World Poverty, Public Affairs, 1999.
