Közlemény a piarista óvodákba történő beiratkozásról

img_6357

Az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2021/2022. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 19/2021. (III. 10.) EMMI határozatában az óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg

Fentiek figyelembevételével mind a hédervári lakcímmel vagy tartózkodási címmel rendelkező gyermekek kötelező felvételét biztosító hédervári óvodánk, mind a kötelező felvételi körzettel nem rendelkező piarista óvodák (Kecskemét és Nagykanizsa) 2021. április 20-ig fogadják a szülők beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozatait – melyben a szülőknek meg kell jelölniük a gyermek kötelező felvételét biztosító óvodájának adatait is. A szándéknyilatkozatokat elsősorban elektronikus úton vagy postán várják az intézmények. A járványhelyzet miatt személyes benyújtásra csak különösen indokolt esetben, az óvodavezetővel előre egyeztetett időpontban van lehetőség.

Az óvodák a szándéknyilatkozatok alapján felveszik a kapcsolatot a szülőkkel és elkészítik a beiratkozás időpontjára vonatkozó beosztást.

A gyermekek 2021/2022-es nevelési évre (2021. szeptember 1.- 2022. augusztus 31.) történő személyes beíratására – a járványügyi előírások legszigorúbb betartása mellett – az óvodák székhelyén, az alábbi időpontokban teremtünk lehetőséget:

 

Hédervári Napsugár Óvoda
9178 Hédervár, Árpád u. 9.; óvodavezető: Tóthné Göndöcs Annamária
E-mail: ovoda@movar.piarista.hu, Telefon: +36 30 786-9755):
április 22. (14.00 – 16.30)
április 23. (8.00 – 12.00)

Kecskeméti Óvoda
6000 Kecskemét, Czollner tér 3-5.; óvodavezető: Dr. Urbánné Lehoczki Adrienne
E-mail: ovoda@kecskemet.piarista.hu, Telefon: +36 30 239-3808:
április 21. (8.00 – 18.00)
április 22. (8.00 – 18.00)

Nagykanizsai Boldog Donáti Celesztina Óvoda
8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.; óvodavezető: Titz Eszter
E-mail: ovoda@nagykanizsa.piarista.hu,; Telefon: +36 30 394 9218
április 21. (10.00 – 18.00)
április 22. (8.00 – 16.00)

Óvodába a 2021/2022. nevelési évre elektronikusan is be lehet iratkozni. Ebben az esetben a szükséges iratok bemutatására az első szülői értekezleten (augusztus végén) vagy az első óvodai nevelési napon kerülhet sor.

Kérjük a szülőket, hogy ha a jelzett időpont nem megfelelő, akkor más lehetséges időpontról telefonon egyeztessenek az óvoda vezetőjével csakúgy, mint az elektronikus beiratkozási szándékukról.

 

Az óvodába kötelező beíratni azokat a gyermekeket, akik 3. életévüket 2021. augusztus 31-ig töltik be, és még nem jártak óvodába[1].

Felvételre jelentkezhetnek azok a gyermekek is, akik a 2021/2022-es nevelési év során lesznek 3 évesek. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése a szabad férőhely esetén lehetővé teszi azon gyermekek óvodai felvételét is, akik a 3. életévüket a felvételtől számított fél éven belül betöltik.

Valamennyi piarista óvoda fogadja az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekeket is.

A gyermek óvodai beíratásához szükséges közokiratok, dokumentumok:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (anyakönyvi kivonat, vagy személyi igazolvány, vagy útlevél) és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
  • a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
  • a gyermek társadalombiztosítási azonosító jelét igazoló hatósági bizonyítvány (TAJ kártya),
  • sajátos nevelési igényű gyermek jelentkezése esetén a szakértői vélemény,
  • nem magyar állampolgárság esetén az itt tartózkodását igazoló okmány.

 

Az intézmény igazgatója – az óvodavezető javaslata alapján – a gyermek óvodába történő felvételéről legkésőbb

2021. május 20-ig dönt,

és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.

 

A felvételi kérelem elutasítása esetén a szülők a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül az óvoda fenntartójának (Piarista Rend Magyar Tartománya; Szakál Ádám Márton tartományfőnök, 1052 Budapest, Piarista köz 1.) címzett, és a tanugy@piarista.hu e-mail címre megküldött, érdeksérelemre hivatkozó kérelmet nyújthatnak be.

A beiratkozással kapcsolatos további információk és a szándéknyilatkozatok az intézmények honlapján találhatók.

Budapest, 2021. március 24.

Lázár László s.k.
Pedagógiai szolgálatért felelős vezető

 


[1] A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a járási Kormányhivatal felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. (Nkt. 8.§ (2) bek.)