Ez a mondat egy 2026. május 12-én, Rómában tartott szakmai tanácskozáson hangzott el, az egyik előadótól, Rubovszky Ritától. Ezen a konferencián a magyar egyházi köznevelés szereplői keresték a választ arra: miben rejlik az egyházi oktatás sajátos ereje a 21. században. Ebben a cikkben egy összegzést igyekszünk adni „A nevelés magyar csillagképei – Új reménytérképek rajzolása a magyar katolikus oktatásban” címmel meghirdetett, a Római Magyar Akadémián május 12-én sikerrel megtartott konferenciáról. Részletes beszámolót itt, vagy pedig ide kattintva lehet elolvasni.
A párbeszéd középpontjában nem az intézményi keretek, hanem a gyermek állt. Zsódi Viktor Sch.P. piarista tartományfőnök számos alkalommal nyilatkozott már a katolikus oktatásról és annak kihívásairól, (többek között ebben a cikkben is). Szerinte a katolikus iskola alapvető küldetése a társadalmi szolgálat. Hangsúlyozta: a nevelés célja a teljes emberi személyiség kibontakoztatása, ami messze túlmutat a puszta tudásátadáson. Ez a szemlélet pedig nem elszigetelt, hanem egységes. A konferencián részt vevő különböző szerzetesrendek – köztük a ciszterciek, szaléziak, piaristák és ferencesek – között teljes összhang mutatkozott ebben a vízióban:
A konferencia házigazdája és moderátora, Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia oktatási bizottságának főtanácsadója, az eseményt értékelve elmondta: a tanácskozás kiemelkedően jól sikerült, és sikerült felmutatnia a katolikus és szerzetesi iskolák valódi gazdagságát, valamint a bennük rejlő jó gyakorlatok tárházát. Kiemelte, hogy az előadásokban két téma jelent meg különösen markánsan: a személyközpontú pedagógia és a periférián élők felé való odafordulás igénye.
Az esemény hitelességét adta, hogy az előadók minden megfelelési kényszer nélkül, őszintén prezentálták saját valóságukat. Az elhangzottak végül egyetlen, közös irányba mutató gondolattá értek össze, amelyet a jövőben nemzetközi szinten is érdemes lenne bemutatni: habár számtalan eddigi jó gyakorlatuk van erre, a katolikus iskolák közös figyelmét még inkább a személyes kísérés és a legkiszolgáltatottabbak felé való odafordulás irányába kell fordítani.
Bár a fókusz a pedagógiai munkán volt, a helyszínválasztás szimbolikus jelentőséggel bírt. Rubovszky Rita szerint szerencsés, hogy a tanulmányi napnak az Örök Város, a katolicizmus központja adott otthont, hiszen az itt elhangzó mondatok felerősödnek, mire hazaérnek. Érszegi Márk Aurél hozzátette: a „magyar modell” – amelyet a történelem viharaiban emigrációba kényszerült szerzetesek vittek el a világ távoli pontjaira – ebben az univerzális környezetben nyer igazán mély értelmet.
A tanácskozáson hangsúlyos szerepet kapott a szerzetesi iskolák sajátos küldetése. Rubovszky Rita rámutatott: ezek az intézmények hagyományosan három olyan alappillérrel rendelkeznek, amelyekkel az egész magyar oktatásügyet gazdagítani tudják.
Erős minőség: Ez a pillér a szerzetesi jelenlétből és a határtalan időáldozatból fakadt. Érszegi Márk Aurél és Rubovszky Rita is rávilágított arra, hogy a szerzetestanári hagyomány a magas szintű szakmai tudást (kutatók, írók, egyetemi tanárok munkásságát) ötvözi a hittel. Ez a minőség nem csupán elméleti, hanem a mindennapi mentorálásban és a kísérésben nyilvánul meg, amit Zsódi Viktor is megerősített: a cél a magas színvonalú tudás átadása mellett a diák egyéni útjának támogatása.
Nyitottság: A szerzetesi iskola sosem csak egy szűk elitnek szólt, hanem kapui hagyományosan nyitva állnak mindenki előtt. Rubovszky Rita példaként hozta a ciszterci hagyományt, amely történelmileg is integrálta a különböző felekezeteket és nemzetiségeket. Ez a nyitottság ma a „perifériára való kilépésben” nyilvánul meg: jelen lenni ott is, ahol a legnagyobb a szegénység (legyen az Kazincbarcikán, az Avason, vagy Sátoraljaújhelyen), hiszen ez a találkozás nemcsak a rászorulót, de magát az iskolát is gazdagítja.
Nonformális oktatás gazdagsága: A tudásátadás nem szorul be a 45 perces órák keretei közé. A szerzetesi pedagógia lételeme a tanórán kívüli közösségi élet: a színjátszókörök, a természetjárás, a táborozás és az önképzőkörök. Ezek a formák sokszor hatékonyabb eszközei a jellemformálásnak, mint a frontális oktatás.
A piarista rend előadásaira reflektálva külön kiemelték a Kalazancius Mozgalom példaértékű közösségformáló erejét. Ez a kezdeményezés remek alkalmat kínál a fiataloknak arra, hogy aktív önkéntesként, valódi elköteleződéssel szolgáljanak jó ügyeket, és már egyetemistaként is a közösség építőivé váljanak. Ahogy Rubovszky Rita fogalmazott, látva a kapolcsi „katolikus udvart” szervező fiatalokat: ezek a mozgalmak önálló életre kelnek és aktív aktorokká teszik a diákokat.
A találkozó egyik legfontosabb tanulsága a hitelesség volt. Az előadók nem külső elvárásoknak vagy aktuálpolitikai narratíváknak akartak megfelelni, hanem a mindennapi tapasztalataikról beszéltek. Ahogy a korábbiakban is, úgy ez alkalommal is, a cél a közös gondolkodás fenntartása és a katolikus oktatás valódi gazdagságának felmutatása volt a társadalom felé, lebontva a téves előítéleteket és megerősítve azt a pedagógiai kultúrát, amely a tudást és a hitet egységben kezeli.
Barlay Vince, PRMT
