
Június 3-án, a diákmédia műhely találkozó során került sor az áprilisban meghirdetett „Iskolánk kincsei” című alkotói reels videó pályázat értékelésére, eredményhirdetésére és a győztesek díjazására.

A pályázatra az ország különböző piarista iskoláinak gimnazistái nevezhettek, és mintegy 20 pályamű érkezett be. Az elbírálásban a Tartományfőnökség munkatársai mellett a műhelynapot vezető Birher Nándor média szakértő, youtuber vett részt, aki rövid elemzéssel is szolgált a kiemelt alkotások megtekintése után.
Az esemény szervesen illeszkedett a műhelynap tematikájába, hisz annak fő témája épp az volt, hogyan lehet hatékony, figyelemfelkeltő, ugyanakkor értékeket képviselő rövid videós tartalmakat készíteni, és azokkal sikeresnek lenni a közösségi platformokon.
A harmadik helyezett Kupeczik Flóra mosonmagyaróvári tanulónk lett, a második díjat Szabó Albert István budapesti diákunk kapta, a pályázat győztese pedig Nemcsics József Levente, szintén budapesti tanulónk lett.
A három helyezett mellet további 7 alkotó diák munkáját is elismerte a zsűri, különdíjukat könyvjutalom formájában kapták meg.
Az okleveleket Zsódi Viktor tartományfőnök atya személyesen adta át a nyerteseknek, a jutalmakat pedig a zsűri képviselőitől vehették át a diákok.

A kiírás szerinti vásárlási utalványok mellett minden nyertes és különdíjas tanuló átvehetett egy-egy Szent Carlo Acutisról, „Isten influenszeréről” szóló, a közelmúltban megjelent könyvet is.
A győztes pályaművek itt tekinthető meg:
2. helyezett: Szabó Albert István
3. helyezett: Kupeczik Flóra