„A munkában ne csak a fáradságot és az izzadságot lássuk. Ha csak így látjuk, akkor mindig fáradtak leszünk. És munkánk nem sokat fog érni. Kérem, a férfi az beleviszi a gondolatát, egyéniségét és mindenét egy kicsit a munkájába is.”
Az előadás egyrészt, a közel 50 éves kapcsolatunk során átélt, máig ható, személyes élmények felidézése, másrészt ajánlás a tanári hivatást választó hallgatóknak – példaadó tudós tanárok, tanár tudósok pedagógiai munkásságának tanulmányozására.
Először, 10 évesen, az 1956-os forradalom leverését követően találkoztam későbbi fizika tanárommal, a Budapesti Piarista Gimnázium Fizikumában. Édesanyámmal voltam, az akkor 15-éves, gimnazista testvérem tanárai tartottak fogadó-órát. A biológia szertárban leendő osztályfőnököm, Szemenyei László tanár úr várta a szülőket. Mindkettejükről jókat mesélt már a bátyám, de a személyes találkozás és az izgalmas hely az első maradandó élmény. Egy mondatára is emlékszem: „Téged is várunk, fiam!” Később értettem meg a többes szám jelentőségét: „Az iskola a szellem munkálóhelye és legnagyobb kincse a tanári kar” (Megyer József Sch.P., A piarista szellem, In: Magyar Szemle, 1942. november)
A gimnáziumba a Kandó Kálmán technikumba beadott jelentkezésem kikérésével jutottam, mert az általános iskola igazgatója tovább tanulásomat nem kívánta javasolni. Tanáraimra hallgattam, szerteágazó érdeklődésem tágas teret kapott, az átlagosnál kicsit jobb diák voltam. Az 1961-1965-ig tartó diákévek fizika óráit Kovács tanár úr magyarázatai, demonstrációs fizikai kísérletei dominálták. A CALDERONI, TANÉRT, LEYBOLD és PHYVE emblémás szemléltető és kísérleti eszközök közül a Van de Graaff generátor különösen elbűvölt. Kovács tanár úr tervei alapján azonban saját fejlesztésű taneszközöket is használtunk.
A programozott tanítás hazai megjelenése idején, 1964-ben készült el a Fizikumban a hamar ismertté vált, nagysikerű visszacsatoló készülék, a DIDAKTOMAT nevű „feleltető gép”. Ez utóbbinak a készítésében nekem is volt feladatom. Élvezettel szereltünk és huzaloztunk, többnyire szombat délután. Különös élmény volt és számos Kovács tanár úr és Fekete János építésvezető mérnök (osztálytársam édesapja) vezetésével az új, ingapilonos Erzsébet kábelhídhoz tett tanulmányi kirándulás is.
Az új függőhíd, amelyet 1964. november 21-én adtak át a forgalomnak máig az eredeti alapjain áll. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy erre az időre esett a kibernetika szakkör – a Fizikus Klub virágkora. Akkor készült el több új logikai gép, többek közt a Kártyázógép, a Csodamalom, és a Műegér is, Perjés Zoltán, Vesztergombi György, Reé Örs, Woynarovich Ferenc diákok munkái. 1962-ben a szakkörön Hamza Ákos iskolatársammal megépítettünk egy analóg számológépet.
Kovács tanár úr sokat követelt, az ellenállásmérésre alkalmas Wheatstone hídkapcsolás lényegét elmagyarázta, hiszen mi még csak másodikosok voltunk. Sok közösen végzett mérés után a gép működési elvét tökéletesen megértettük, végül kiviteleztük a kalibrált potenciométeres megoldást. A gép számolt és bizonyos másodfokú egyenleteket is megoldott! Az atomfizika-kibernetika szakkörön kívül is van mire emlékeznem, vitorlás, kenu és kajaképítés – piarista politechnika. Pilisi gyalog-, bakonyi biciklis, börzsönyi sítúrák. Szemenyei tanár úrral dunai szigetkerülések, tiszai evezőstúrák, Kovács tanár úrral Balaton-kerülő nagy vízi túrák.
Korábban vitorlázni is sokunkat megtanított, és nemcsak fogásokat, hanem a kapitány felelősségét is időben megértette velünk. Az akkor szokásos vízijártassági vizsgát a „Vándordiák” nevű kalózzal 1963 augusztusában tettem le, több társammal együtt, az egyik legszebb kikötőben, Balatonföldváron, az öböl átúszása után, Kovács Mihály és a Vízirendőrség figyelő tekintete előtt. (Az érettségi után még egy túrán vettem részt, ő hívott, mert nem volt elég kapitány. A sors ajándéka volt az is, hogy a nyolcadik elemi elvégzése után, leendő diákként már részt vehettem egy balatoni evezős csónak túrán, amelyet akár gólya tábornak is tekinthetek.)
Rengeteget tanultunk, megismertük a főbb hajótípusokat, a vitorlás részeit, a vitorlázatot, az álló és mozgókötélzetet, a vitorlások szak, és tolvajnyelvét. Miska bácsitól tanultuk meg a vitorlázás fizikáját és a vitorláson és a vitorlással szemléltetett és magyarázott meg számos fizikai fogalmat.
A balatoni Piarista vitorlás flotta vezérhajóját, a „Fiastyúk” elnevezésű beluga típusú túrahajó 1964-ben építettük. Egyedi, a balatoni túráinkra áttervezett svertes példány volt. 1 évig készült, s jól emlékszem, hogy gyakran mondta péntekenként: „Szombat délután a szertárban leszek, ha bárki bejön hajót építeni, szóljon, megyek én is a fizikumba.” És mi lelkesen és szívesen mentünk, és Ő is mindig jókedvvel dolgozott velünk, szókimondását és fanyar humorát is élveztük. A hajózáshoz kötődik még, hogy amikor már egy barátommal és a testvéremmel közös, saját hajónk volt, amelyet részben szintén magunk építettünk, sokszor találkoztunk a túrázó piaristákkal és a Fiastyúkkal, utoljára 2001-ben, Alsóőrsön. Elmondhatatlan öröm volt a fedélzetére lépni és a fiúknak mesélni a hajóépítésről. Találkozásainkat említettem a már idős Kovács tanár úrnak, aki ennyit mondott: „Jól megépítettétek, én csak 15 évre terveztem. . .”
Kovács Mihály sokrétű embernevelő és fizika tanári munkája sokunk számára példa értékű. Pedagógiai tevékenysége azért volt hatékony és eredményes, mert szakmai tudása mindig naprakész volt, a tanítványaitól sokat követelt és példát mutatott. Könyveiben a diákok név szerint, társszerzőként szerepelnek, ismerte, tisztelte és szerette őket. Hiteles élete, szakmaszeretete, konstruktivitása és érdeklődése tanítványait is magával ragadta. Egyik beszélgetésünk során, amikor már az egyetemen tanítottam, mosolyogva tanácsolta:
„Minél többet együtt lenni, dolgozni velük, a diák fogékony. Ront, vagy javít, de nem henyél.”
Nemrég olvastam az 2025-ben megjelent „A MAGYAR PIARISTA PEDAGÓGIA KIS TÜKRE” szemelvénykötetben a „NEM VONAKODOM A MUNKÁTÓL” címen összegzett gondolatait, és benne:
„Kérem, a férfiember életében nagy élménynek és problémának kell lenni a munkának és az alkotásnak. Tehát ide jussunk el, hogy a munkában ne csak a fáradságot és az izzadságot lássuk. Ha csak így látjuk, akkor mindig fáradtak leszünk. És munkánk nem sokat fog érni. Kérem, a férfi az beleviszi a gondolatát, egyéniségét és mindenét egy kicsit a munkájába is. Nemcsak akkor, ha tanárember, hanem akkor is, ha mérnökember, akkor is, ha szakmunkás, akkor is, ha akármi . . .”
Értékes didaktikai, szaktudományos közleményei, a fizika és az informatika tanításával kapcsolatos módszertani írásai, népszerű könyvei is bizonyítják, hogy vannak elhivatott tudós tanárok- tanár tudósok. Példaképként áll előttem Kovács Mihály (1916–2006) piarista szerzetes, fizika és matematika szakos tanár, az első magyar informatikatanár, cserkésztiszt, hajó- és vitorlásépítő a gimnáziumi munkálatok irányítója, a szakkörök vezetője, akinek munkabírása hihetetlen, szerteágazó szaktudása, szervező készsége és eltökéltsége bámulatos. A rá emlékező tanítványok és munkatársak írásai is arra késztetnek, hogy a tanárképzés figyelmébe ajánljam a „tanári kompetencia” definíciók mellett, hiteles és eredményes, újra fogékony, kreatív tanárok életművének ismertetését.
Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadásában 2000-től jelennek meg a Tudós tanárok – tanár tudósok sorozat könyvei, melyek száma közel 60 kötet. Itt jelent meg Kovács Mihály: Öveges József. ill. Görbe László: Kovács Mihály életét és munkásságát összegző könyv is. A sorozat szerkesztője Jáki László bibliográfus tanár.
Dr. Nádasi András PhD
egyetemi docens
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem NTDI
[Az előadásról készült videófelvétel hamarosan megtekinthető lesz itt, ebben a cikkben]
