Megújult a sátoraljaújhelyi Piarista Templom főhomlokzata

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően megújult a sátoraljaújhelyi Piarista Templom főhomlokzata.

A Nagyboldogasszony Piarista Templom Sátoraljaújhely egyik legjelentősebb műemlék épülete.  A kolostor és a templom a kutatások szerint a XIV. században épült fel, majd az évszázadok során több átépítés, bővítés, felújítás történt. Ezekből a legutolsó, a templom műemléki kutatása és helyreállítása 1974-77 között történt. 1977-ben az épületegyüttes külső vakolatcseréjére került sor, amely azóta rendkívül leromlott, több nagyobb felületen elvált a falfelülettől és leszakadt.  

A templom épültéhez szorosan kapcsolódó kollégium épület (korábban pálos, majd piarista rendház) homlokzati rekonstrukciója 2021 februárjában készült el. A templom főhomlokzatának felújítása városképi szempontból fontos volt, mivel így, a kollégium épületével együtt, egységes kép tárulhat az ide látogató turisták, érdeklődők valamint a templomba járó hívők elé. A templom közösségi színhelyként is szolgálja a piarista missziót a sátoraljaújhelyi piarista tanodába járó diákok a kollégium lakói és a közösség többi tagjai számára.

Miniszterelnökség kezelő szerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. EEÖR-KP-1-2021 /1-000801 azonosítójú támogatásnak köszönhetően most 14 454 267 Ft-ból a templom teljes főhomlokzata megújulhatott. A felújítás 2022.novemberében készült el. 

A kivitelezési munkálatokat az örökségvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges építészeti terv dokumentáció elkészítése előzte meg, melyet az M-Teampannon Kft valósított meg.  A felújítást a Jánosik és Társai Kft végezte el. A főhomlokzat vakolatának eltávolítása után szellőző vakolat készült, amely biztosítja a falazat só- és nedvességtartalmának szabályozását is. A főhomlokzati falba és a támpillérbe a templompadló magasságában, ill. a külső kőlábazat feletti síkról indított kétoldali injektált szigetelés készült.

A templom homlokzatának felújításával nemcsak állagmegóvó intézkedések valósultak meg egy műemlék templomon, de a felújított kolostor-, kollégium épületével is összhangba kerülhetett.