Kedves Rendtársak, Kollégák, Munkatársak!
Kedves Testvérek!
A jubileumi szentév végéhez érkezve hálával és csendes visszatekintéssel állunk meg közösen. Egyházunknak A remény zarándokai mottóval meghirdetett szent ideje nem csupán egy ünnepi keretet adott az elmúlt évnek, hanem lehetőséget kínált arra is, hogy újra és újra megkérdezzük magunktól: hol és hogyan tapasztaljuk meg Krisztust mint élő reményt személyes életünkben, közösségeinkben és küldetésünk mindennapjaiban.
A szentév során sokféle módon járhattuk ezt a zarándokutat: liturgikus ünnepeken, zarándoklatokon, lelki alkalmakon, közösségi találkozásokban, valamint a ránk bízott gyermekekkel és fiatalokkal megélt mindennapi pedagógiai és pasztorális szolgálatban. Ezek a lépések – akár látványosak voltak, akár rejtettek – mind hozzájárultak ahhoz, hogy a remény ne pusztán szó maradjon, hanem megélt tapasztalattá váljon.
A piarista küldetés szívéhez különösen közel állt ez az út. A fiatalok kísérése, a nevelésben és oktatásban megélt hűséges jelenlét, a közösségek építése és a legsebezhetőbbek iránti figyelem mind olyan terepei voltak a szentévnek, ahol a remény konkrét arcot ölthetett. Hálásak vagyunk mindazokért, akik tanúságot tettek erről a reményről: türelemmel, kreativitással, kitartással és sokszor csendes áldozatvállalással.
A szentév lezárása azonban nem a zarándokút végét jelenti. Bár arra hív, hogy megálljunk, és engedjük, hogy a megélt tapasztalatok gyökeret eresszenek bennünk. Ugyanakkor arra is ösztönöz, hogy mindazt, amit ebben az időben kaptunk, továbbvigyük a hétköznapok valóságába. A remény nem egyszeri élmény, hanem olyan ajándék, amelyet ápolni, őrizni és továbbadni kell; különösen egy olyan világban, amelyben sokan a bizonytalanság és a fáradtság jeleit hordozzák.
Kívánom, hogy a jubileumi év tapasztalatai erősítsenek meg bennünket abban, hogy piarista küldetésünket továbbra is Krisztusba kapaszkodva, egymásra figyelve és a ránk bízottak javát keresve éljük.
Legyen bennünk bátorság a folytatáshoz, türelem a növekedéshez, és alázat ahhoz, hogy felismerjük: a remény végső forrása nem a mi erőfeszítésünk, hanem az Úr hűsége.
Hálásan köszönöm mindannyiuk szolgálatát és elköteleződését a szentév során. Kísérjen bennünket továbbra is az a remény, amely nem csal meg, és amelyre egész életünket és küldetésünket bizalommal ráépíthetjük!
Budapest, 2026. január 6., vízkereszt ünnepén
Zsódi Viktor Sch.P.
tartományfőnök
