Június 5-én a Tartományfőnökségen kitüntetésekkel jutalmazták a különleges eredményeket elért diákok mellett a pedagógusokat is három kategóriában. A fiatal tanárokat díjazó piarista junior pedagógusi kitüntetést Balogh Bence szegedi tanárunk kapta. Az alábbi interjút a közelmúltban rögzítettük, ebben munkája mellett bemutat egy kezdeményezést, amely ősszel fog megvalósulni az atipikus fejlődésű tanulók segítése céljából.
Először is szeretettel gratulálunk a pedagógusnapi kitüntetéshez. A laudációban olyan sok eredmény és tevékenység hangzott el, hogy elképzelni sem könnyű, hogy fért bele ennyi minden egy korodbeli pedagógus pályájába. Sokoldalúságról árulkodik már önmagáról az is, hogy két tanári szakod, a történelem és a biológia humán és reál tudomány, ami nem gyakori a tanároknál. Foglalkozol módszertani innovációkkal, online tananyafejlesztéssel, oktatástechnológiával. Ugyanakkor azt is kiemelte a Főigazgató asszony, hogy tanárként, osztályfőnökként és kollégaként is példamutató odaadás van benned. Honnan meríted az inspirációt, honnan jön ez a küldetéstudat?
BB: Köszönöm a gratulációt. Elhangzott egy felsorolás (magam is meglepődtem mik bukkantak elő), ám szerencsésebb másik perspektívából rápillantani a történetre. A célom, hogy minden pillanatban segítsem a diákokat önmaguk lehető legjobb verziójává válni. Innen már talán egyszerűbb levezetni azt a belső drive-ot, ami elvezet a pedagógiai innovációkig, a tananyagfejlesztésig. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ma nem állhatnék itt, ha 2018 nyarán nem kapok lehetőséget a Szegedi Piarista Iskolában. Az a szakmai és emberi közeg, amely itt körülvesz, természetessé teszi, hogy az ember ne érje be azzal, hogy egyszerűen megtartja az óráit.
Hogy fér bele ennyi aktivitás az életedbe, miközben a pedagógusokat sokszor már pusztán a napi beosztásuk is teljesen leterheli?
Két dolog: a Calendar és a Task alkalmazások… Ez persze csak félig vicc, mert valóban ezek segítenek abban, hogy átlássam és rendszerezzem a feladataimat. Emellett viszont az is igaz, hogy sokszor az esti órákból „veszek kölcsön” időt. Egyelőre ezt nem érzem megterhelőnek, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy hosszú távon erre oda kell figyelnem.
A sok szerep közül melyik az elsődleges számodra?
Mindegyik szerep közel áll hozzám, de nem is kell gondolkodnom a válaszon: az osztályfőnökség áll a legközelebb a szívemhez. Immár ötödik éve kísérem ezt a közösséget, és ha valami igazán mozgásban tart, akkor ők azok. Amikor elvállaltam ezt a feladatot, szerettem volna kipróbálni magam ebben a szerepben, de arra nem számítottam, hogy én magam is ennyit kapok ettől a közösségtől. Nehéz szavakba önteni azt a hálát és büszkeséget, amit az osztályom diákjai iránt érzek.
A piaristák a rend születése óta mindig is élen jártak a tudományok művelésében, a technológiai és módszertani újításokban, lehet mondani, hogy a piarista iskola közegének is van szerepe az oktatástechnológia terén elért eredményeidben?
Természetesen. Ahogy fentebb is említettem, a mikrokörnyezet meghatározó. Úgy gondolom – bár ebben bizonyára elfogult vagyok –, hogy egy piarista iskola az a közeg, amely ennyire keretek között tudja tartani az embert. A személyes kísérés, a reflexió és az újra való nyitottság.
Most a legújabb hír, hogy ősszel Szegeden egy újabb konferencia főszervezője leszel, amit az atipikus fejlődésű gyerekek oktatásának témáját dolgozza majd fel. Hogyan jött a találkozó gondolata?
Az egyik ok, amit már korábban is említettem, hogy szeretnék minden diáknak a lehető leghatékonyabban segíteni a fejlődésében. Aztán jön a valóság: találkozunk egy ADHD-s diákkal, akinél a korábbi gyakorlatok egyszerűen nem működnek. Ilyenkor valami újat kell kitalálni, ehhez viszont már kevés a saját tapasztalat. Kellenek a szakkönyvek – amelyekből szerencsére egyre több jelenik meg –, de ezek sem feltétlenül pedagógiai jó gyakorlatokat mutatnak be. Akkor hogyan tudunk mi, pedagógusok igazán fejlődni? Úgy, hogy találkozunk olyan szakemberekkel, akik valóban értenek ehhez, és tanulhatunk tőlük.
A másik személyes indíttatás: a fiam is ADHD-diagnózist kapott idén. Egészen más otthon látni, hogy valaki másként működik, mások az igényei, amelyeket sokkal könnyebben ki tudnánk elégíteni, ha pedagógiailag, módszertanilag felkészültebbek lennénk, vagy egyszerűen megértőbbek tudnánk lenni.
A konferencia napján bárki betérhet hozzánk: szülő, óvodapedagógus, tanító, tanár vagy segítő szakember. Bárki, aki úgy érzi, szeretne egy kicsit közelebb kerülni azok megértéséhez, akik másként működnek.
Mindenfelé hallani, hogy az SNI-s tanulók száma sokszorozódik, ami egyre nagyobb kihívás elé állítja az iskolákat, sok helyen már a hagyományos keretek között nem is lehetséges hatékonyan oktatni, közben a pedagógusokra jutó gyermekek száma nem csökken. Egyfajta új pedagógiai szemlélet, új módszerek tudnak segíteni ezen a helyzeten?
Szigethi Zsófia a Láthatatlan akadályok című könyvében (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2025, 65–66. oldal) azt írja, hogy a 6–18 éves korosztályban körülbelül 70 000 ADHD-s gyermek lehet érintett. Ha ma Magyarországon egymillió iskoláskorú gyermekkel számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy nagyjából minden tizennegyedik diák ADHD-s. Ha a Szegedi Piarista Iskolát nézem, ahol egy évfolyamon körülbelül 100 diák tanul, ez átlagosan hét ilyen diákot jelent évfolyamonként. Természetesen ez csak egy átlag, amelytől mindkét irányba lehet eltérés.
Valóban nő a diagnózisok száma, és szülőként is érzékenyebbé válunk bizonyos helyzetekre, miközben laikusként is egyre gyakrabban találkozunk ezekkel a betűszavakkal. Ugyanakkor a kérdés nem csupán az, hogyan bánunk azokkal, akik diagnózissal rendelkeznek, hanem az is, hogyan fordulunk azok felé, akik a tipikustól eltérően működnek. Tudok-e figyelni arra, ha egy diák másképp szeretne elsajátítani valamit, mint ahogyan az a megszokott, vagy ahogyan az számomra, tanárként biztonságos?
Ez természetesen a komfortzóna elhagyásával is jár, de úgy gondolom, ez lassan elkerülhetetlenné válik. Talán a perspektíván kell változtatnunk. Nem biztos, hogy mindig egy 120 órás továbbképzés a megoldás; lehet, hogy az első lépés egyszerűen az, hogy megpróbálunk közelebb lépni hozzájuk. Hiszek abban, hogy ezt a diákok megérzik és megértik, és ez már önmagában is egy – ha nem a legfontosabb – lépés a hatékonyabb kísérés felé vezető úton.
Kik lesznek a konferencia előadói, kiket vártok a hallgatóság körébe, és milyen konkrét eredményt vársz a konferenciától?
A konferencia délelőttjén plenáris előadásokat hallgathatnak meg a részvevők, míg délután tematikus workshopok közül válogathatnak. Az előadóink között tudhatjuk a már említett Szigethi Zsófiát, aki gyakorló gyógypedagógus és egyetemi oktató, témája az autizmus és az ADHD kihívásai és támogatási lehetőségei a mindennapokban. A másik előadónk a zseniális Metykó Zsófia, aki autizmus spektrumzavarral és ADHD-val együttélő marketingszakember. Harmadik vendégünk pedig dr. Nagy Péter, a Bethesda Gyermekkórház tudományos igazgatóhelyettese, az ADHD hazai kutatásának egyik legismertebb alakja.
Ha nem egy piarista iskolában lennénk, akkor ez a nap „csak” erről szólna. Én abban bízok, hogy akik eljönnek hozzánk és részt vesznek ezen a konferencián, ők egy támogató közösséggé tudnak válni, ahol szülők és tanárok együtt gondolkodhatnak azon, hogyan segíthetünk az atipikus fejlődésű gyerekeknek a mindennapok minél hatékonyabb lebonyolításáért.
