Egykori piarista diák akadémiai székfoglalója

NID-1202_Perczel_Andras

2010. november 16-án egykori diákunk, Perczel András – az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, az ELTE TTK Szerves kémiai tanszékének professzora – megtartotta akadémiai székfoglal

2010. november 16-án egykori diákunk, Perczel András – az MTA levelező tagja, egyetemi tanár, az ELTE TTK Szerves kémiai tanszékének professzora – megtartotta akadémiai székfoglalóját. Az előadó a beszéd elején köszönetet mondott piarista tanárainak: osztályfőnökének, Kovács Mihálynak, valamint Fórián-Szabó Zoltánnak, aki kémiára, Pázmándi Györgynek, aki biológiára, Sóczó Ferencre, aki magyarra, és Jelenits Istvánnak, aki hittanra tanította.

Perczel András szakmai életrajza itt olvasható.