Mi a hivatás?

Ki vagyok én, és mi ad értelmet az életemnek?

Hiszünk abban, hogy Isten minden embert személyesen hív, és segít megtalálni a választ egész életünk során a fenti két kérdésre. A hivatás olyasvalami, amiben a leginkább a többi ember szolgálatára lehetek, amit valamilyen módon csak én tudok adni számukra. Ebben a sajátos szolgálatban megtalálom igazi önmagam, és azt az utat, amelyen kiteljesedhetek, amelyen kibontakozhatnak képességeim, adottságaim, amelyen igazán boldog lehetek. A hivatásom maga a válasz a fenti két kérdésre, egyszerre irányul mások szolgálatára, és segíti a személyes boldogságom kibontakozását.

Mit nem jelent a hivatás szó?

Nem egy foglalkozást értünk hivatás alatt, hiszen ez sokszor változik, és senki sem tudhatja biztosan, hogy meddig dolgozhat egy adott munkakörben. A foglalkozásunk része lehet a hivatásunk kibontakoztatásának, de nem merül ki benne. A hivatás nem egy életállapot, nem azonos a papsággal, a szerzetességgel vagy a házassággal. Az életállapot szintén fontos keretet ad a hivatásunk megéléséhez, de nem merül ki benne. A foglalkozásnál és az életállapotnál mélyebbet, valami személyesebbet értünk hivatás alatt. Olyan valamit, amit nem vehetnek el tőlünk.

Hogyan találhatom meg, fedezhetem fel a hivatásom?

Ha éberen figyelek a következő három dologra, akkor sok segítséget kaphatok hivatásom kereséséhez:

  • Képességek, adottságok: Mi az, amiben tehetséges vagyok? Mi az, amire akkor is időt tudok szánni, ha egyébként kedvetlen vagyok? Mi az, ami megadja nekem a flow érzést? Mi az, amivel mások javára tudok lenni? Mi az, amiért sokszor megdicsérnek mások?
  • Vágyak: Mi az, amiről álmodozom? Mi az, amit keresek az emberi kapcsolataimban, a munkámban, a hobbimban?  Mi az, amitől a boldogságomat várom? Mi az, ami nagyon hiányozna, ha nem lehetne része az életemnek? Mi az, amiért tudok küzdeni, amiért tudok áldozatot hozni?
  • Érintődések: Mi az a „szükség”, ami a társadalomban, ami mások életében megérint? Mi az a hiány, ami cselekvésre hív? Mi az a szenvedés, amit a legnehezebb látnom, amit leginkább enyhíteni akarok?

Hivatáskeresés a piarista világban

A piarista világban szeretnénk olyan kultúrát kialakítani, amelyben mindenki Istentől kapott adományként keresi és fedezi fel hivatását, dönt mellette, gondozza és kiteljesíti. Ha szeretnél időt szánni hivatásod felfedezésére, várunk szeretettel életcél-kereső lelkigyakorlatunkra, vagy az Iránytű programra, amely minden szeptemberben indul.

Bennünket piaristákat a rendalapító karizmája, küldetése ragadott magával. Természetesen nagyon sokféle módon lehet piaristának lenni, azonban az biztosan közös bennünk, hogy valamilyen módon mindannyian Kalazancius nyomába szegődünk személyes hivatásunk kibontakoztatása során.

Mi a hivatás?

Forián-Szabó Máté piarista szerzetesnövendék beszélget a Kalazancius Mozgalom nyári táborában a hivatás témájáról fiatalokkal.

Hogyan döntsek?

Forián-Szabó Máté piarista szerzetesnövendék beszélget a Kalazancius Mozgalom nyári táborában a döntés témájáról fiatalokkal.