Száz esztendővel ezelőtt,1918. december 7-én az első világháború végóráiban fontos katolikus egyházi – de kulturálisan és közéletileg is jelentős – esemény zajlott Budapesten: Várady Lipót Árpád kalocsai érsek felszentelte a piaristák új budapesti épületének kápolnáját. Flier Gergely írása.
Nehéz időszakban, az első világégés éveit felölelő négy esztendős építkezés után készült el a piaristák impozáns és monumentális, a városképet máig meghatározó épülete a pesti Duna-parton (a mai Március 15. tér – Piarista utca – Váci utca – Szabad sajtó út által határol területen). A rossz történelmi körülmények ellenére a rend és intézményei már 1917-ben birtokba vették az épületet, melynek évfordulójáról 2017-ben jubileumi kiállítással is megemlékeztek.
Azonban (amint azt a ház egyik portáján elhelyezett márványtábla is megörökíti) az épület tulajdonképpeni átadása a kápolna 1918-as felszenteléséhez köthető. „Az ünnepen közéletünk számos előkelősége, túlnyomórészt a rend budapesti főgimnáziumának volt tanítványai jelentek meg; sorukban ott láttuk Popovics Sándor pénzügyminisztert, sok egyetemi tanárt. (…) A mise végeztével az érsek nagyszabású beszédben méltatta a rendnek a hazafias és vallásos nevelés körül szerzett érdemeit, a piarista rend hagyományos szellemét ” – olvashatjuk a tudósítást e fontos eseményről a Budapesti Hírlap1918. október 20-ai számában.
A korabeli újság az épületet és az alkotókat is bemutatja: „A téglalap formájú modern stílusú kápolna – az épületnek a Kötő utca felé eső részében van, díszes, üvegfestésű ablakai a Duna felé eső frontra nyílnak. A piarista templomok stílusában készült gazdag aranyozású oszlopos főoltárt Dudits Andor festőművész monumentális Kalazanti Szent József képe díszíti. A márványfalak mentében elhelyezett hat mellékoltár szobrai közül kettőt Damkó József faragott, a többi Istók János, Holló Barnabás, Vas Viktor és Radnai Béla műve. A gyönyörű kápolnát, a mely újabb gazdagodása építőművészetünknek, Hültl Dezső műegyetemi tanár tervezte az egész nagyszabású palotával egyetemben.”
Piaristák a régi Pesten
A piaristák, a „Kegyes Tanítórend” több mint három évszázada része hazánk történetének, a Kalazanci Szent József által 1617-ben Rómában alapított katolikus szerzetesrend ezalatt számos nagy személyiséget adott nemzetünknek, úgy a rendtagok sorából, mind az iskoláikban tanult férfiak közül. Pest városába már igen hamar, 1717-ben megérkeztek.
A régi pesti Belvárosnak középkori alaprajzú, XVIII. századi, XIX. század eleji épületekkel sűrűn beépült, mára elsüllyedt világának egyik fontos épülete volt a kegyesrendiek iskolája, Pest város első gimnáziuma. Épületük az elmúlt századokban is a maival közel azonos helyen állt a maitól jelentősen eltérő szerkezetű Belvárosban. Az első, rövid ideig használt épület az akkori, 1913-ban megszűnt Városház téren állt, közvetlenül a régi, 1900-ban lebontott Városháza nyugati oldalán, a belvárosi plébániatemplom szentélye mögött. Egyszerű, 5-6 helységgel rendelkező kis épület volt, melyben két tanterem, valamint az akkor még mindössze négy fős létszámú rendház kapott helyet.
Azonban Pest városa, eleget téve a gimnázium alapítólevelében tett vállalásának, mely szerint telket ad a rendnek, a jezsuiták félig kész épületét vásárolta meg a piaristák számára.
Ez volt az úgynevezett „Görög-udvar”, mely a mai épülettel szinte megegyező helyen állt. Mivel azonban a diákság száma egyre növekedett, a kegyesrendi atyák már az 1730-as évek elejétől törekedtek alkalmasabb helyet találni iskolájuknak, ezért szerették volna megvásárolni Glöckelsberg császári tábornok Városház téri palotájának telkét, melyhez azonban a városi tanács hozzájárulását ekkor nem kapták meg, hanem csak 1755-ben tudták azt megvásárolni. A telken álló Glöckelsberg-palota lett ezután az otthonuk az elkövetkező több mint másfél évszázad során, melyet ezalatt többször bővítettek. A legjelentősebb ilyen bővítés 1862/63-ban Gottgeb Antal tervei alapján és kivitelezésben épített háromemeletes épületszárny volt.
A századforduló: a megújuló Belváros
A rendi vezetés már az 1870-es évektől tervezte az épülettömb további kibővítését, illetve az egésznek háromemeletes későklasszicista stílusú palotává alakítása volt a cél, ezt azonban végül keresztülhúzták a városrendezési folyamatok, amelyek az Erzsébet híd 1898-1903 közötti építését megelőzték. A kegyesrendiek épülete ugyanis a pesti Belváros átalakításnak kellős közepén, az új Duna-híd építésének útjában álló Duna-parti területen állt.
A hídépítés kivitelezésén túl végső soron a modern nagyvárosi kívánalmaknak eleget tévő városközpont kialakítása volt a cél, melynek régi lakóházak egész sora mellett áldozatul esett a Hild József tervezte pesti városháza is. Sőt, magának, a belvárosi plébániatemplomnak, Pest egyetlen jelentős fennmaradt középkori eredetű épületének a sorsa is sokáig függőben maradt, tervezett lebontása vagy esetleges áthelyezése jó ideig napirenden volt. Óriási veszteség lett volna, ha ez megtörténik.
1911-ben a főváros és a piarista rend megegyezett az új piarista telekről, ami a volt Városház teret, valamint a Kötő utca (ma Piarista utca), a Váci utca és a Galamb utca által határolt területet foglalta magában. Kikötötték a megállapodásban azt, hogy a Kígyó utca folytatásában meg kellett oldani a Duna felé a gyalogos- és kocsiforgalom átjárását, ami a kivitelezés tekintetében kihívást jelentett.
Hültl Dezső és műve
1912-ben pályázatot írtak ki az új épületre, ami négy építész felkérése melletti zárt pályázat volt. Hültl Dezső, Kotál Henrik, Steinhardt Antal, Ybl Lajos pályázatai közül két forduló után végül Hültl Dezső tervei nyerték el az első helyet.
A felsőbányai születésű Hültl, aki maga is piarista diák volt, ekkor már ismert építész volt. Ő volt az első, aki építészetből doktorátust szerzett Magyarországon. Hauszmann Alajos tanítványa volt, majd segítette Hauszmannt a Budai Vár építkezéseinél. Tanárához később családi kapcsolat is fűzte, hiszen annak lányát, Hauszmann Gizellát vette feleségül.
Így jellemezte őt a Magyarság című napilap 1927. február 6-án: „Alkotóerejét jelentős és szép épületek egész sora hirdeti. Az ő tervei szerint épült az államhivatalnokok alapjának Eskü-téri palotája, a Kálvin-tér két építészeti büszkesége, a Pintér-palota és a Gazdák Biztositó Szövetkezetének székháza. Egykori tanítói, a piaristák iránt, úgy rótta le háláját, hogy régi gimnáziumépületük helyett olyan új palotát épített nekik, amely nemcsak Magyarországnak, hanem talán az egész világnak egyik legszebb iskolája. Tiszta stílusával, gyönyörű kápolnájával áhítatot kelt az ifjúságban s ugyanakkor a művészi szépnek szeretetére és megértésére is neveli.”
Milyen volt ez az épület, melyet méltán illettek a fenti elismerő jelzőkkel? Röviden azt mondhatjuk, abban állt erőssége és nagysága, ami Hültl építőművészetének egyik leglényegesebb eleme is: klasszikus formaelemek harmonikus alkalmazása, azok ötvözése a kor legmodernebb technikai megoldásaival. Az új kor kívánalmai szerint az épület lakóinak, használóinak komfortját is messzemenőkig szem előtt tartotta, az oktatás speciális igényeit is figyelembe véve. Ez utóbbi az épület tervrajzait vizsgálva szembeötlő, a diákság számára kialakított korszerű előadótermek, a szünetekben való pihenésre szolgáló tágas folyosók, a nagy, sok természetes fényt beengedő ablaktáblák és a nagyszámú mosdók beépítése mind-mind jól szemléltetik ezt. (A terv és az épület sikerét jelzi, hogy az ezt követő években a piarista rend vezetése pályázat kiírása nélkül bízta meg Hültl-t a rend kecskeméti és váci gimnáziumának tervezésével.)
Az épületen, különösen a kápolnán, valamint a reprezentációs szempontból legfontosabb helyiségeken neves iparművészek dolgoztak, a színes üvegablakok Róth Miksa műhelyében, a tölgyfabútorzat pedig Thék Endre gyárában készültek.
A ház tömbje két, jól elkülönülő részből áll, melyek közül a kisebbikben a rendház, a nagyobbikban a gimnázium kapott elhelyezést. A két épületrész az első szinten nem érintkezik, ugyanis ott kapott helyet a Főváros és a rend közötti megállapodásban kikötött átjáró, ami Hültl impozáns megoldásával az épület egyik meghatározó eleme lett. Az eltelt évszázad számos fényképén köszön vissza a beboltozott utcáról a Duna-partra kinyíló festői részlet képe. Az épületkülső tagolása erősen vertikális, köszönhetően például a több helyen alkalmazott, homlokzatból kiemelkedő féloszlopoknak.
Az ötszintes épület felső szintjén a piarista rend magyarországi rendtartományának hittudományi és tanárképző intézete, valamint növendékháza, a Kalazantium kapott helyet. A környékbeli palotákhoz jól illeszkedő ház külső képén, két tornyával és díszítéseivel egyértelműen megjelent az egyházi jelleg. Ezek közül a díszítések közül kiemelkedik a Váci utca felőli oldalon, az átjáró fölött elhelyezett szoborcsoport, mely a rendalapító Kalazanci Szent Józsefet ábrázolja gyermekek körében. A szoborcsoportot Radnai Béla szoborterve alapján Gabay Sándor faragta ki.
Az épület belső tereibe számos műalkotás került, melyek száma tovább gyarapodott az évek során. A kápolna főoltára Kalazanci Szent Józsefet ábrázolja, amint Szűz Mária elé vezeti tanítványait. Az oltárkép Dudits Andor műve. Az oltár költségeit a tervezőépítész bátyja, Hültl Hümér orvosprofesszor állta, maga is piarista diák. Érdekesség, hogy állítólag a jobb oldalon álló két gyermekalakot Dudits a két Hültl-fivérről mintázta.
A cikkünk elején idézett korabeli híradás felsorolta a kápolna számos mellékoltárát. Ezeknek ma egyike sem a található a piarista kápolnában. Útjuk az épület százéves történetének szimbólumának is tekinthető: 1953-ban, mikor a rend elhagyni kényszerült az épületet – átadva helyét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarának – az oltárokon álló több tonnás kőszobrokat kiemelve a kápolnából, átszállították a Mikszáth térre áthelyezett gimnáziumba, ahol – mivel nem fértek el a jóval szűkebb kápolnában – az épület különböző pontjain helyezték el. Az elkövetkezendő több mint negyven évet itt töltötték. Majd, amikor a rendszerváltást követően a rend elkezdte újra birtokba venni régi épületét, nem egyszerre tértek vissza: elsőként az épület Erzsébet híd felőli tömbjében helyet kapott Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájába került Szent Péter és Szent Pál szobra, majd a gimnázium visszaköltöztével a többi szobor is visszatért. Azonban nem a megváltozott liturgikus elképzelések alapján berendezett kápolnába – hiszen oda már nem épültek mellékoltárok –, hanem a gimnáziumépület díszeiként, a folyosókra kerültek, más funkcióban, de továbbra is ápolva a szentek tiszteletét, ám a modernizált épületben kicsit mégis a múlt patinás emlékeiként.
Kép: A piarista kápolna képe az oltár felől, Balogh Rudolf felvétele, 1918 (Forrás: archivum.piarista.hu)
Szöveg: Flier Gergely
Irodalom
- Hültl Dezső: A kegyes-tanítórendiek budapesti társházának és főgimnáziumának építkezése. Budapest : Pátria, 1918.
- Turcsik István (szerk.): A megújult piarista központ, 2011. Budapest : Piarista Rend Magyar Tartománya, 2011 [részlet]
