A piarista rend alapítóját, Kalazanci Szent Józsefet ünnepeljük augusztus 25-én. De vajon elég jól ismerjük őt?
1. Kalligrafománia
Még a szenteknek is lehetnek hobbijai! Kalazanci Szent József például nagyon szerette a kalligráfiát, a szépírást. Korának egyik legjelesebb kalligráfusát, Ventura Sarafellinit kérte fel arra, hogy a gyerekek és a rendi növendékek mellett őt magát is tanítsa meg a szépírást tudományára. A piarista rendalapítónak bőven volt lehetősége a gyakorlásra, ugyanis 4578 levele maradt fenn, amelyek közül néhányat a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának páncélszekrénye őriz.
Kalazanci Szent József saját kezű levele Giovanni Domenico Franco leipniki házfőnöknek, 1642 június 19.
2. Nagyot ment
Kalazancius egész életében hihetetlenül aktív, energikus, nagy munkabírású, mai szóval nagy rezilienciával, lelki ellenálló képességgel rendelkező személy volt, ami mély spiritualitása mellett talán jó fizikumának is köszönhető volt. Általában nem szenvedett kilométerhiányban. Elzarándokolt Assisibe, Loretoba, Monte Cassinoba is, no meg nap mint nap rótta Róma utcáit, gyakran látogatta a város hét főtemplomát, illetve kísérte haza a diákokat. Fiatalkori erejéről pedig több történet is fentmaradt. A Pireneusokban egy túlterhelt szamár beleragadt egy saras kátyúba. Gazdája hiába ordítozott, hiába ütlegelte, meg se tudott moccanni. Kalazancius leszállt a lováról, levette reverendáját, faágakat tett az ingoványra, majd az állat hasa alá nyúlt és kiemelte a sárból. Az álmélkodó parasztembernek pedig megjegyezte, hogy káromkodással nem lehet kihúzni a szamarat a mocsárból…
3. Szent csacsiságok
Ha már szamár: Kalazancius nagyon szerette és tisztelte a csacsikat. Mondjuk volt is ideje bőven összebarátkoznia velük, mivel az új iskola- és rendházalapítások miatt rengeteget utazott szamárháton, hogy meglátogassa testvéreit. Még a boldoggá avatási perben is elhangzott, hogy a piarista rendalapító igen jól bánt a szamarakkal, egyszer egy látogatóba érkező bíboros például azon kapta, hogy egy szamarat csutakolt és fésült. Utazásai során a csacsik az isteni gondviselésre és az evangélium bizonyos részeire emlékeztették, nem véletlen, hogy a szamár az engedelmesség példaképeként a rendi Konstitúciókba is bekerült: „[A jó szerzetesek] akkor viselkednek Istennek tetsző módon, ha engedik, hogy az isteni gondviselés az elöljárókon keresztül úgy vezesse őket, mint azt a szamarat, amelyen Krisztus Urunk ült virágvasárnap, s amely hagyta magát bárhová vezetni.”
4. Nem volt nagy arca
Kalazanci Szent József szerénysége miatt szinte biztos, hogy nem engedte volna meg, hogy portrét készítsenek róla. Előkelő „rajongói” azonban szerették volna megszerezni a piarista rendalapító képmását. Így amikor barátjánál, a máltai püspöknél ebédelt, a szomszéd szobában elrejtett „paparazzo” festő titokban megfestette arcképét. Ez az egyetlen, még Kalazancius életében készült portré azóta már elveszett, festmény- és metszetmásolatai azonban fennmaradtak. Halála után elkészítették ma is megtekinthető halotti maszkját is, így elég pontosan tudhatjuk, hogy milyen lehetett a rendalapító arca.
Kalazanci Szent József halotti maszkja
5. Az elveszett ereklyék fosztogatói
Kalazanciust már életében szentként tisztelték, így halála után a római nép fanatikusként rohamozta meg felravatalozott holttestét. Mindenki szerette volna még egyszer látni, érinteni a piarista rendalapítót, sokan pedig mindenáron ereklyéhez akartak jutni, így tűnt el Kalazancius birétuma, manipulusa, darabok a kazulájából, reverendájából, sőt, még a hajából és lábkörméből is… A ravatala körül akkora csődület és őrült kavarodás támadt, hogy a svájci gárdistákat rendelték ki, hogy kordában tartsák a tömeget. Mondjuk nem volt véletlen ez a tülekedés az ereklyékért. Az életrajzok számos olyan csodáról beszámolnak, amikor Kalazancius birétumának, lábbelijének, rózsafüzérének, levelének, hajának vagy képmásának érintésére gyógyult meg valaki vagy éppen csillapodott le a háborgó tenger.
+1. A 60 az új 20!
A legfontosabb rendtörténeti dátumokra sokszor emlékeztetnek minket, a matekpéldát a négyjegyű számokkal azonban talán nem mindig végezzük el. Kalazancius 1557-ben, a piarista rend, akkori nevén a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Páli Kongregációja pedig 1617-ben született. Vagyis Kalazanci Szent József akkor lett rendalapító, amikor mások már a nyugdíjas éveikre szoktak készülni. 60 éves korában öltötte magára a szerzetesi reverendát és kezdte meg a noviciátust, illetve egyúttal a rend vezetését is. Utána még bő 30 aktív, eredményekkel, kihívásokkal, küzdelmekkel teli év adatott a számára. A generálisi teendők, a rendi feladatok mellett a diákok között is jelen volt, de a mosogatástól, a mellékhelyiségek takarításától vagy a szamárcsutakolástól sem rettent vissza, sőt, talán kifejezetten kikapcsolták ezek a tevékenységek.
Piarista Rend Magyar Tartománya
