„…Másnap a csíkszeredai főplébánián a Szent Kereszt búcsú. Délelőtt még interjút adok a Mária Rádiónak: Kalazanciusról, a piarista rendről, a Romániai Piarista Provincia történe
Reggel hét óra előtt indul a vonat a Keleti pályaudvarról, majd mozdonycserék és útlevél-ellenőrzések után Nagyváradon és Kolozsváron át a Maros és az Olt völgyén felfelé döcögve, csodálatosan szép tájakon át este kilencre, már sötétben érkezik meg Csíkszeredára. Az egész napos utazás alatt bőven van időm végiggondolni a Romániai Piarista Rendtartomány helyzetét, jövőjét, felélesztésére eddig tett erőfeszítéseinket. Kállay Emil és Sárközi Sándor rendtársaim, a csíkszeredai piarista misszió tagjai várnak az állomáson, hamarosan beérünk a Piarista Tanulmányi Házba. Új tanév kezdődik, számukra immár a negyedik, tele kihívással, lehetőségekkel és nehézségekkel is. Mert a helyzet nem olyan, mint valamelyik otthoni gimnáziumunkban, ahol a piarista megkapja év elején a munkakörét és órarendjét, aztán nekiáll dolgozni. Itt mindenkinek magának kell felkutatni a lehetőségeket a lelkipásztori, pedagógiai, nevelői munkára. Ott vannak a Márton Áron Gimnázium tanulói, diákotthonának lakói, a Segítő Mária Iskola növendékei, Böjte Csaba testvér intézetének bentlakói, a csángó kollégium tagjai… Mind-mind segítséget várnak: lelki beszélgetést, szentmisét, korrepetálást, segítséget, emberi szót. A mieinknek maguknak kell megkeresni a munkát és néha alázatosnak is kell lenniök, középiskolai tanári diplomával a zsebükben éppenséggel nem ilyen szintű munkát végezni, vagy tudomásul venni esetleg a hálátlanságot vagy közömbösséget is. Tele tervekkel térünk nyugovóra.
Másnap hivatalosak vagyunk a Márton Áron Gimnázium tanévnyitójára. A sportpályán gyülekeznek a diákok, osztályok szerint osztályfőnökükkel. Az igazgató maga mellé invitál minket, az az érzésem, hogy az iskola már befogadta az itt dolgozó két piaristát, részesei az iskola életének. A pálya melletti dombon vagy húsz öregdiák integet, hagyomány, hogy közülük is sokan eljönnek a tanévnyitóra. A tanárok barátságosan üdvözölnek bennünket, sok diák is ránkmosolyog és köszönti a piaristákat. Az igazgató röviden beszél az új tanév jellegzetességeiről: az iskolaépület megújulásáról, a diákotthon átköltözéséről és a tanári kart sújtó kemény fizetéscsökkentésről. A köszöntések után rövid beszélgetések az ismerősökkel, majd az egész társaság felkerekedik és gyalog nekiindul Csíksomlyónak, a Veni Sanctés szentmisére. Arról beszélek nekik, hogy mennyire fontos az életben tudatosan mindig az értékek mellett dönteni: res severa – verum gaudium. Életükben érvényt szerezni a régi erényeknek: szavahihetőség, becsület, tisztesség, megbízhatóság… Ragaszkodni mindig a kereszténységhez, őseik hitéhez, Deo habenti nihil deest.
Délután Kállay Emillel rövid kirándulást teszünk az ezeréves országhatárhoz, Gyimesbük mellett megmásszuk a Rákóczi várat, megnézzük a valamikor az országhatárt jelző korona-követ. Visszafelé megálltunk Gyimesfelsőlokon, az Árpádházi Szent Erzsébet Líceumnál, ahová Berszán Lajos iskolaalapító kérésére az új tanévben rendszeresen kijár majd Emil atya. Annak még jobban örülne, ha a Piarista Rend átvenné az egész iskolát…
Másnap a csíkszeredai főplébánián a Szent Kereszt búcsú. Délelőtt még interjút adok a Mária Rádiónak: Kalazanciusról, a piarista rendről, a Romániai Piarista Provincia történetéről, visszatérésünkről és terveinkről, valamint az örök kérdésre próbálok magyarázatot adni: mikor avatják már boldoggá Márton Áront? A déli szentmisén negyven pap koncelebrál, és annak ellenére, hogy hétköznap van, a kis templom tele, kívül kétszer annyian szoronganak. Az esti szentmisén ugyanígy, ráadásul a Makovecz-féle nagy templom tele segítőmáriás diákokkal: ők nem látnak semmit a liturgiából, csak hallanak… A kereszthordozás titkáról próbálok szólni, Cirenei Simonról és a mai szenvedőkről. A szerntmise végén felhangzik a pápai, a magyar és a székely himnusz. Amikor kifelé indulunk, valaki rákezdi az „igazi", régi székelyt himnuszt, amelyet aztán az egész közösség énekel:
Óh én édes jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándor legény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Isten áldd meg Erdély népét.
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll.
Hazajöttünk, megsegít a
Csíksomlyói Szűz Mária.
Másnap utazás Kolozsvárra. Közös fellépést terveztünk hármasban az egyházközség által szervezett rendezvényen, de Sárközi Sándor hazautazott Kecskemétre, Herédi Vilmos temetésére, valamint a nagykárolyi és szatmárnémeti iskolák tantestületének közös lelkinapjára, így Kállay Emillel ketten maradtunk vacsorára, Fodor György konfráterünk vendégszeretetét élvezve. A következő nap reggelén kilenc órakor szentmisét mutattunk be a piarista templomban, amelyre eljött öregdiákjaink egy csoportja is. Kállay atya homiliájában a mai ember nagy gondjairól és a mindenható Istenre való ráhagyatkozásról elmélkedett. Rövid beszélgetés következett az öregdiákokkal, akik a régi iskola egyik kis termében hetente összegyűlnek. Aztán tárgyalás Kovács Sándor főesperessel és látogatás a Státus levéltárában, ahol Holló László tanszékvezető egyetemi tanár megmutatta az ott gondosan őrzött piarista anyagot. Találomra megnéztük a Historia Domus utolsó kötetét: benne fényképek és újságkivágások mutatják a krónikaíró gondosságát. Talán egyszer valaki feldolgozza majd az utolsó évek szomorú históriáját. A főesperes úr kötelességének érzi, hogy legalább a templom történetét folytassa, hiszen az a főplébániához tartozik.
Délután került sor a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület és a Piaristák Romániai Rendtartománya szervezésében a „Piarista szellemiség vonzásában" c. rendezvényre. A zsúfolásig megtelt teremben Kovács Sándor főesperes mondott bevezetőt és köszöntötte a jelenlévőket, köztük számos lelkipásztort és Szilágyi Mátyás főkonzult. Szent Pirrotti Pompiliusról tartottam rövid ismertetést születésének 300. évfordulója alkalmából, majd a boldoggá avatásokról, különösképpen Márton Áron ügyéről beszéltem. A Kolozsvári Pedagógusok Kamarakórusának műsora után Fodor György ismertette a nemrég megjelent, „Az úton becsületesen végig kell menni" című, Kállay Emillel készített interjúkötetet. Az ismertetés végén Emil atya beszámolt csíkszeredai tevékenységükről.
Másnap reggel már ismét egyedül vonatra ültem és indultam Budapest felé. A nagyváradi vasútállomáson Böcskei László püspök várt tömött borítékkal integetve, vinnem kell különböző iratokat a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjába és más vatikáni hivatalokba. Véget ért delegátusi utam, ismét posztulátorként folytatom az utat Róma felé.
Ruppert József Sch.P.
Információk a fényképekhez (balról jobbra haladva):
- Kállay Emil a gyimesbüki ezeréves határnál
- Kolozsvár: szentmise a piarista templomban
- Kovács Sándor főesperes köszöntője
- Ruppert József Pompiliusról és a boldoggá avatásokról beszél
- Kállay Emil interjúkötetét dedikálja
