A szegedi 20 évről megrendezett műhelybeszélgetésről Károlyi tanár úr részletes beszámolója olvasható a tovább után.
A szegedi iskola újralapítása műhelybeszélgetés 2011. február 26-án volt. Az idei évben az intézménytörténet két évfordulójára is emlékezünk. A 290 éves, a 20 éves a szegedi piarista iskola rendezvénysorozat első eseménye az 1990-es évekről szólt. 1991-1999 között saját iskolaépület nélkül folyt az oktatás. A kollégium és a menza helye a felsővárosi minorita rendház, a felsővárosi templom a diákmisék helye volt. A hittanos termek osztálytermek lettek, és az első év után a barakkban tanultak a diákok. A helyi közösség, az egykori öregdiákok és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége hívta vissza a piarista rendet. A helyi plébániák és egyházak támogatták a születő katolikus iskola létrejöttét. Szeged városa is az iskola működéséhez segítséget, anyagi támogatást, ill. az új épület megépüléséhez – egykori donátorként – telket adott. Tantestület szerveződött, nem volt beiskolázási probléma, 1999-re készült el az új iskola – és kollégiumépület, valamint a sportcsarnok.
A műhelybeszélgetésnek három szakasza – Az újrakezdés (191-1993), Az útkeresés (1993-1996), A szegedi modell (1997-1999) – volt. A hozzászólásokban ismét érződött az összefogás, a közös erőfeszítés ereje. Minden közösség életében kiemelt fordulópont, ha iskolát hoz létre. Több generációra tekint előre, az értékek mentén nevelési elvek válnak gyakorlattá. Az újraalapítás a hagyományok örökösévé való válás szándékát fejezte ki. Olyan együttműködés valósult meg, amely a piarista lelkiséget nem az örökös állapotaként élte meg,
hanem erőfeszítéssel sajátította el. A közös tanulási folyamatban mindenkinek meg kellett dolgoznia akár szülő, akár diák, akár iskolaépítő tanár vagy munkatárs volt. A diákok, a tanárok, a szülők és a helyi támogatók közösségei hamarabb alakultak ki, mint ahogy felépült volna az új franciahögyi épület. Ez a pedagógiai program nevének – A közösség iskolája – eredete.
A saját út keresése, a saját út megtalálása, a saját út építése dinamikussá tette az intézményt. Az intézményfejlesztésben nem az ideális állapot, nevelési helyzet elérése volt a cél, hanem az egyre jobbá válás, az aktuális pedagógiai kihívásoknak való minél jobb megfelelés. Ez a folyamat együtt járt sok új kipróbálásával, adaptálásával. A lehetőségekből bevált gyakorlat, abból szokás, majd hagyomány teremtődött. Ez a szegedi modell.
A meghívott hozzászólók közel negyvenen voltak. Két tartományfőnök, Kállay Emil SP és Urbán József SP szólalt fel. A legrégebb itt tartózkodó piarista atya, Szegheő József SP házfőnök. Az egykori városvezetést a volt polgármester, Szalay István és a volt képviselő Szilvásy László képviselte. Megosztották emlékeiket a régi-régi öregdiákok, Rakonczay János (1936), Bánsági Tamás, Kispéter József. A tantestület szervezéséről beszélt Kakuszi Péter, egykori igazgató és egykori helyettese Futó Béla SP. Meghívást kapott több, már nem nálunk dolgozó tanár. Minden olyan iskolai dolgozó, tanár és nem pedagógus munkatárs, aki az első évek óta intézményünkben van, jelen volt, így Angyal László, Lajos István, Győri Ferenc, Jánossyné Terenyi Erika, Kocsis András Balázsné Király Tünde, Zsova Tamás, Károlyi Attila, Bereczky András, Diószeghy Alpár, Oláh Gellértné, Szombathelyi Mihályné, Török Ferencné. Elmondták gondolataikat a volt szülők és öregdiákok képviselői. A helyi egyházi közösségekből Kondé Lajos esperes, Thorday Attila plébános tisztelte meg jelenlétével a találkozót. Gyulay Endre püspök úr az alkalomra adott interjúját látták a résztvevők.
Ünnepet teremt az emlékezés, ünnep az együttlét. A szegedi iskola újralapítása
műhelybeszélgetés egyaránt kifejezte a szegedi piarista közösség egykori és mai erejét.
Károlyi Attila, igazgatóhelyettes, a műhelybeszélgetés szervezője
