Jól van, te hűséges, derék szolga – menj be urad örömébe! (Mt 25, 23)
Jól van, te hűséges, derék szolga – menj be urad örömébe! (Mt 25, 23)
Dr. Miskolczy Kálmán
vasmisés piarista atya
2012. január 30-án, életének 91., szerzetességének 73., papságának 67. évében a szegedi piarista rendházban elhunyt. Kedves halottunkat 2012. február 7-én, kedden 13 órakor a szegedi Belvárosi temető piarista parcellájában helyezzük örök nyugalomra, majd 14.30-kor a szegedi piarista templomban (Bálint S. u. 14.) gyászmisét mondunk lelki üdvösségéért.
Sárospatakon született 1921. július 10-én. Sátoraljaújhelyi piarista diákévei után 1939. augusztus 27-én belépett a rendbe. Tanulmányi évei végén táborilelkész-hadapródként élte meg a háború befejezését a budai Szent János Kórházban. Budapesten szentelték pappá 1945. július 1-jén. Teológiai doktorátust szerzett a M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1946-tól 1949-ig Sátoraljaújhelyen tanított hittant. A Mindszenty bíboros melletti kiállása miatt elöljárói az ország másik végébe „menekítették" a vélhető letartóztatás elől: előbb a Dél-Dunántúlon lelkipásztorkodott (Rigyác, Petrikeresztúr), majd néhány nógrádi év után Péliföldszentkereszten, később Leányváron volt plébános. Az amerikai magyar piaristák rábeszélésének engedve 1965-ben elhagyta az országot, és az egyesült államokbeli rendtartomány tagja lett. 45 évesen is vállalta „pályakezdőként" az iskolai munkát (öt évet Devonban, öt évet Fort Lauderdale-ben tanított), majd a tantermek világából kilépve teljesen a lelkipásztorkodásnak szentelte magát. Négy év kórházlelkészi munka után – az Egyesült Államokba látogató Mindszenty bíboros kérését teljesítve- különböző egyesült államokbeli magyar egyházközségek papjaként működött: Barbertonban, Trentonban, Derbyben, majd nyugdíjba vonulásáig a buffalói Lackawannában. 2010-ben hazatért a magyar piarista rendtartományba, és a szegedi közösségben talált otthonra – fiatal rendtársak között, lélekben fiatalon. Nyugodt derűjével, humorérzékével, a költészet iránti olthatatlan szeretetével sajátos színt hozott a rendház, a templom és az iskola életébe. Az öregség megpróbáltatásait, testi-szellemi elgyengülését türelmes lélekkel viselte. Otthonában érte a halál, rendtársai körében, számos rokona, ismerőse, barátja imájától kísérve. Hisszük, hogy beteljesül, amit maga kért 1997-ben írt Könyörgés című versében: Élt, tanított, szolgálta Istent / szelleme él fent, emléke itt lent
!R. I. P.
