Tízsorosok – Nemes György

Tízsorosok.

Egy piarista mesél magáról tíz sorban. Sárközi Sándor atya kezdte el ennek a sorozatnak a készítését, ő kereste meg rendtársait a tízsorosok ötletével. Most, a Hivatás Éve aktualitásával a központi honlapra is kikerülnek szép sorban a tízsorosok, hogy jobban megismerjük a magyar piaristákat, életüket, hivatásukat

Dr. Nemes György 1953-ban született Budapesten. 18 évesen jelentkezett piaristának, s 1977-ben örök fogadalmat tett. Először Budapesten tanított a rend gimnáziumában és noviciátusában, majd 1991-től Vácott az újraindított gimnáziumban. Az idehelyezett rendi noviciátusban továbbra is tanított, és a noviciusok promagisztere lett. Ezzel párhuzamosan sok éven át a gödi Piarista Szakmunkásképzőben is tanított.

1967-ben lettem piarista diák Budapesten. Nagyon megviselt volna, ha nem vesznek fel. Úgy éreztem, hogy ha abban a korban létezett egyházi iskola, akkor kötelességem oda menni, még ha akkor ez bizonyos nehézségekkel is járt.

Már diákkoromban vonzódtam a piarista életforma iránt, tetszett tanáraim munkája, még ha akkor Budapesten kevés fiatal tanított is. A második osztály folyamán gondoltam rá komolyan, hogy nekem is piaristává kell lennem. Ami megfogott, az nem elsősorban a szerzetesség (bár az is), hanem a pap-tanári hivatás. Ennek a kettőnek az ötvözését nagyon fontosnak tartottam. Valahogy úgy éreztem, hogy amit "ezek csinálnak", az nem tökéletes ugyan – de egy életet érdemes rátenni.

Az elhatározás az érettségiig tovább érlelődött bennem, és akkor kértem felvételemet a rendbe. Szakjaim megválasztása nem volt egyszerű (több ötlet is felmerült), de végül a teológia mellett döntöttem, utána pedig elvégeztem a történelem szakot. Mindkettőt (és azon felül még egy-két más tantárgyat is) szívesen tanítottam. Jól éreztem magam abban a közegben, ahol a tanító munka szinte teljes egészét a piaristák végezték.

A rendszerváltás új kihívásokat hozott. A politikai szabadság nagy örömet jelentett, és átéreztem, hogy ez új, még felelősebb feladatokkal jár. Sajnos a politikai szabadsággal nem nőtt egyenes arányban a hivatások száma. Most ebben az új helyzetben próbálom megállni a helyem, amikor az órák töredékét tanítja piarista. Az ebbe való belenövés is új kihívás.

Erdéllyel a régi rendszerben és a rendszerváltás után tartottam intenzív kapcsolatot. Öröm, hogy a normális élet lehetősége ott is megvalósult – még ha hosszabb folyamat is volt, mint Magyarországon. A kapcsolattartás feladatában már átvették tőlem a stafétabotot – de azért én is járok oda.

A jelenlegi legújabb kihívás az, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tanítok, valamint az egyetemi (MA) szintű végzés hallgatóinak vezető tanára vagyok. Jó érzés a hittant "akkreditált" szakként látni, de a tanítással járó nehézségeket ez önmagában nem oldja meg. Meg kell találnunk a hangot a mai, a réginél jóval kevésbé fegyelmezett életben. Lassan hatvan évesen ezt tartom most feladatomnak.