A hit évének kezdetén a generális atya annak fontosságára figyelmeztet, hogy nem elég hirdetnünk a hitet azoknak, akik nem kapták még meg, hanem nekünk is újra fel kell fedeznünk a hit szépségét, új módon kell megélni hitünket. Mária alakját állítja elénk, akiben a hit útján járás nagyszerű példájára és égi oltalmazónkra találhatunk.
A generális atya levele – 2012. november – Oltalmad alá futunk…
Oltalmad alá futunk…
Most lépünk a „hit éve" időszakába, amelyet XVI. Benedek pápa hirdetett meg az egész egyházban azzal a céllal, hogy a keresztény közösség figyelmét a Jézus Krisztusba vetett hitre összpontosítsa, emlékezve „annak szükségességére, hogy újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét". Érdekes az „újra felfedezni" ige használata. A hit éve nem csupán annak fontosságára emlékeztet bennünket, hogy hirdessük a hitet azoknak, akik nem kapták még meg, illetve, hogy tanítsuk azokat, akik szeretnének jobban elmélyülni benne, hanem mindenekelőtt arra a kihívásra, hogy új, megújított, átalakító módon éljük meg azt mi mind, akik megkaptuk ezt az értékes adományt, anélkül, hogy kiérdemeltük volna, és amelyet életünk és hivatásunk meghatározó tengelyeként vállaltunk fel.
Akkor írom nektek ezt a levelet, amikor a hit évébe lépünk. Tartalma Mária, az Úr anyja és a mi anyánk alakjára összpontosít, akiben a hit rendkívüli útját találhatjuk meg. Sokféle módon beszélhetünk a hitről, és talán az egyik legszebb az, amikor a hit tanúiról ejtünk szót. Nem kétséges, hogy Szűz Mária a legtisztább ikonja annak, amit az Úrba vetett hitből élés jelent. Számunkra, piaristáknak, Isten anyja szegényeinek kivételes öröm Máriáról beszélni, és arra kérni anyánkat, hogy segítsen bennünket a piarista hit és élet útján.
1. Mária hívő útja
Mária egyik dimenziója, amely nekem a legnagyobb segítséget nyújtja – és ahogy nekem, sok másik személynek is – az, hogy az ő hitbeli életútján, hitének útvonalán elmélkedjem. Mária élete, amelyet teljes mértékben Jézusnak szentelt, rendkívüli életút: elsősorban egy hívő ember életútja; és mivel hisz, anyává, majd később nevelővé válik, még később tanítvánnyá és végül minden hívő anyjává. Mindaz azonban, amit Mária megélt, minden a hitből eredt, azon elhatározásából, hogy feltétel nélkül rábízza magát Istenre. Az angyali üdvözletnek ez a titka, ez az első igen, amelyből minden más származik – Máriában és bennünk egyaránt.
Azonban ezt az igent egy mélyen emberi folyamat előzte meg. Isten javaslata Máriában először az emberre jellemző befogadására talált rá, azon a racionális síkon, amely személlyé tesz bennünket: „Miképpen lesz ez?" Később azonban megérti, hogy az Isten által várt válasz nem származhat csupán saját értelmünkből, hiszen ez a javaslat felülmúlja azt. Ez a feltétlen szeretet javaslata Isten részéről, amelyet csak hitben lehet megválaszolni. Ezért volt képes Mária azt mondani, hogy „legyen nekem a te igéd szerint". És az egész élete megváltozott. Ez az a hitfolyamat, amelynek segítenie kell megértenünk, hogy a hit olyan különleges tapasztalat, amely teljesen átalakít bennünket, és képessé tesz, hogy életünket Isten kezébe tegyük. És amikor ez nem történik meg, akkor saját hitünket gyengítjük. Biztos vagyok abban, hogy a különböző összetett helyzetekben is „a hit középpontba helyezése" tud segíteni minket piarista utunkon.
2. Mária hitútja különleges tanúságtétel számunkra, hogy mi is hívők legyünk
A hitre jutáshoz Máriának nem volt szüksége arra, hogy a Feltámadott megjelenjen neki. Egyetlen evangéliumi elbeszélés sem született, amely leírná a feltámadott fiú és anyja közötti találkozást. Máriának elég volt az apostolok tanúvallomása és a Szentlélek világossága, mint ahogy nekünk is. Mint ahogy olyan sokaknak, akik „boldogok, mert bár nem láttak, mégis hittek" (Jn 20,29). Ezért hát a sok megnevezés között, amelyet adunk neki, amikor például litániát imádkozunk, első helyen azt kellene mondanunk: „a hit anyja". Bárcsak így lenne körünkben!
Minden egyes Máriáról szóló evangéliumi részlet segít bennünket megérteni, mit is jelent hitben élni. Az angyali üdvözlet engedelmes befogadása, azon csodák hirdetése, amelyekről érzi, hogy Isten műveli benne, az imádság, amelyben kifejezi lelke boldogságának okát, fiának megszületése rendkívül szegényes körülmények között, bízva abban, hogy Isten tudja, hogyan rendezi a dolgokat, a nehézségek, amelyekkel szembe kellett néznie, hogy megtanuljon anyaként tanítvány lenni, diszkrét módon és távolról követni fiát, annak tudatában, hogy Isten vele van, legvégső hit/szeretet-tanúbizonysága a kereszt lábánál, hitmegerősítő jelenléte a tanítványok között, az, hogy megosztotta velük saját útkeresését, valamint a megváltás gyümölcseinek gazdagsága, melyet Isten szeretete által tapasztalt meg – mindez együttesen különleges katekézist jelent a hitről. Ha szemléljük őt, amint „el-elgondolkodott szívében", ez segít bennünket, hogy mi magunk is ugyanezt tegyük, és hagyjuk Istent – miként Mária is -, hogy lelkünk legmélyén munkálkodjék. Erre mondjuk mi – talán kissé esetlenül -, hogy valakinek „hite van". Alaposan el kell mélyülnünk abban, mit is jelent Isten dolgait szívünkben őrizni.
3. Isten anyjának szegényei
A piarista rend számára Mária mindig központi szerepet tölt be. Éppúgy, mint minden hívő számára, Mária alakjának akkor van számunkra értelme, ha közelebb visz bennünket Krisztushoz, és ez volt Kalazancius tapasztalata is. Ez a személyes identitás, amelyet nevével is felvállalt – „Isten anyjáról nevezett József"-, ez volt az, ami piarista pappá, a gyermekek, a fiatalok és a szegények atyjává tette őt. Ez a mély hite Jézusban és szeretete anyja iránt az, ami Kalazanciust rendünk alapítójává teszi. Nem véletlen, hogy rendjét Mária védelme alá helyezi, és a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Szegény Szabályozott Papjainak Rendje nevet adja nekünk. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Kalazancius valódi alapítási célja ez volt.
Ezért hitünk, piarista hivatásunk és életünk egyaránt megerősödik, ha Máriából táplálkozik, és ha tőle kérünk világosságot és erőt. Szerzetesi hivatásunk, az Úr hívására mondott igenünk a mi „különleges angyali üdvözletünk", és tudnunk kell ugyanúgy megélnünk, ahogyan Mária is megélte azokat: mindenekelőtt meg kell őrizni azt, ahogyan Mária is tette, és soha nem szabad ennek az igennek átfogó voltát elhagynunk, sem pedig kicsinységünk miatt kisebbíteni azt. Hivatásbeli folyamatunk, utunk a hűségben éppúgy tanítványi lét, mint Máriáé, akinek ugyancsak lépésről lépésre kellett megtanulnia, kinek a nevében is él, és azt is, hogy milyen küldetésre lett kiválasztva. Mint ahogyan az ő esetében is, a mi hivatásunk is akkor lesz hiteles, ha Isten elsőségére tesz fel mindent, és ha egyszerűségben, sőt majdhogynem titokban fejeződik ki. Mint ahogyan neki, aki áldott minden asszony között, nekünk is meg kell tanulnunk megélni az adományt, amely felülmúl bennünket.
És amit saját személyes életünkről mondunk, azt egész rendünkről el kell mondanunk. Így éljük ezt meg! Ezért érezzük azt, hogy teljesen azonosulni tudunk vele, amikor Máriához közelítünk imádságainkban, és az ő oltalmát keressük, ahogyan Kalazancius is, és ahogyan azt egész történelmük során a piaristák tették: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott szűz!" Ez az egyszerű fohász, amely az összes ismert Mária-ima közül a legrégebbi, lassanként átformálta Kalazancius szívét, és egyértelműen kifejezi, mit jelent valójában a Mária iránti tisztelet, amely nem más, mint az Úrba vetett hit, melyet anyja élete és szeretete világít be. Ez a mi hitünk; tudjunk hát így élni. Csak akkor tudjuk megélni azt, amit leírtunk Konstitúcióinkba, ha kijelentjük, hogy „Mária jelenlétével és közbenjárásával tudjuk felmutatni magunkban Fiának képmását, és tanítványaink így tudják kialakítani magukban Krisztust, akit ő szült és nevelt".
4. A hit éve
Ahogyan azt egyszer már mondtam nektek, szerintem nagyon hálásnak kell lennünk amiatt, hogy a mi egyszerű éves kampányunk, a „piarista hivatás éve" beletorkollik az egész egyház számára meghirdetett „hit évébe". A két felhívás mélyen összekapcsolódik egymással. A fiatalok, akik közelednek a piarista rendhez, lényegében saját mély és őszinte hittapasztalatukból teszik ezt, és csak akkor maradnak és növekednek majd közöttünk, ha ez a tapasztalat, ez az első szerelem, növekedni tud bennük közösségeinken és küldetésünk terén. Ezért hát teljesen meg vagyok győződve arról, hogy az egyik gyümölcs, amelyet várhatunk a mi „hivatás éve" programunktól, az hitünk és szerzetesi hivatásunk megújulása. „A hit ugyanis a kapott szeretet tapasztalatától növekszik, akkor, ha a kegyelem és öröm tapasztalatával közlik. Ez tesz termékennyé bennünket, mert kitágítja szívünket a reményben és képessé tesz életadó tanúságtételre: megnyitja azok szívét és értelmét, akik meghallják az Úr hívását, hogy hallgassanak rá és legyenek a tanítványaivá." Termékenyek leszünk, tanúbizonyságunk hiteles és mások számára is vonzó lesz, ha hitünk növekszik, és bennünket is növekedésre késztet. Ez az a meghívás, amelynek mindannyian címzettjei vagyunk ebben az évben, amely kétségkívül a kegyelem éve lesz a piarista rend számára.
Ne szalasszuk el, testvérek, a lehetőséget, hogy a hit évének szellemében éljünk. Közülünk mindannyian, saját személyes folyamatunkban, minden egyes közösség, minden piarista jelenlét, minden testvériség, minden területi egység, a rend egésze – mindannyian arra vagyunk hivatottak ebben az évben, hogy életünk középpontját és irányát a legfontosabba, az egyetlen valóban szükségesbe helyezzük. Erre kaptunk meghívást!
Mivel kicsik és szegények vagyunk, szükségünk van közvetítő eseményekre, hogy mindazt, amit a hit éve hozhat számunkra, haszonnal éljük és tapasztaljuk meg. Arra kérlek, nagy lelkesedéssel és reménnyel telve találjátok ki és valósítsátok meg ezeket. Néhány már érkezik is a rend különböző helyeiről. Például: szenteljünk egy házigyűlést vagy valamilyen képzési foglalkozást, hogy a II. vatikáni zsinatnak az egyház és saját rendünk számára legfontosabb témáira reflektáljunk (mondjuk egy jó szöveg megbeszélésén keresztül, vagy egy olyan személy meghívása által, akivel meg tudjuk osztani gondolatainkat stb.); lelki napjainkat (rekollekcióinkat) vagy lelkigyakorlatunkat összpontosítsuk arra a javaslatra, hogy „a hit útját újra felfedezzük"; dolgozzunk ki a folyamatos képzésre javaslatokat, amelyek segítenek bennünket ezen az úton; mélyüljünk el a pápa által javasolt célok valamelyikében, amelyet a hit évének meghirdetéséről szóló levelében tett közzé (a hit újrafelfedezése és megújítása; újra felfedezni a megtérésre és az életszentségre való felhívást; ösztönözni a lelki megújulást az egész egyházon belül; bevezetni az egyházat a reflektálás, a tanulmányozás és az imádság időszakába; újra felfedezni a hit örömét és azt, hogy hitünket át tudjuk adni másoknak; jobban megismerni és közvetíteni a hitet; a liturgián belül a hit még intenzívebb megünneplése; újra felfedezni a megvallott, megélt és imádságos hit tartalmát; újra felfedezni a hit közösségi és egyházi dimenzióját; a hitet a szeretetben hitelessé tenni); közelről követni „az új evangelizáció a keresztény hit átadásáért" témakörben dolgozó szinódus munkáját, stb.
Sokféle dolgot tehetünk, és kétség sem fér ahhoz, hogy mind megújulásunkat szolgálják és küldetésünk megélését segítik elő. Mindazonáltal csak közvetítések lesznek. A legfontosabb mindig az a gondosság lesz, amelyet a kapott adományhoz való hűségünkkel szemben tanúsítunk, az a következetesség, amellyel meg tudjuk élni azt, az az alázat, amellyel imádkozzuk: „hiszek, de segíts hitetlenségemen" (Mk 9,24), a szenvedély, amellyel átadjuk magunkat hivatásunknak, hogy hitben és a hitre alapozva neveljünk, valamint az örömben, amellyel piarista hivatásunkat meg tudjuk élni.
A II. vatikáni zsinat, amelynek ötvenedik évfordulóját ünnepeljük, Máriának az egyház anyja megnevezést adta. Ezért anyja ő az egyház ezen picike részének is, a mi rendünknek. Kérjük Máriát, anyánkat, a Kegyes Iskolák Királynéját, hogy tanítson meg bennünket, hogyan legyünk hívők, tanítványok, követők és tanúságtevők, hogy életünkkel – hozzá hasonlóan – mi is az Úr nagyságát tudjuk hirdetni.
Testvéri szeretettel:
Pedro Aguado
generális atya
