„Szeretek úgy gondolni a piarista hivatás évére, mint egy találkozásra Mesterünkkel küldetésünk, életünk, pasztorális munkánk – a mi Genezáreti-tavunk partján. Ebben az évben a Mester azt kiáltja felénk: »Evezzetek a mélyre!« Mindenben."
Mit hozott számunkra a piarista hivatás éve? Erről a kérdésről szól a generális atya decemberi levele.
A generális atya 2012. decemberi levele
„Evezzetek a mélyre"
A piarista hivatás éve a végéhez közeledik
Kedves Testvérek!
Amikor kézhez kapjátok ezt a levelet, a piarista hivatás évének végéhez érünk, amelyet az egész piarista rendben meghirdettünk a következő mottóval: „Piaristák… továbbadni az életet." Reményekkel, elköteleződésekkel, hivatásgondozási programokkal, rekollekciókkal és lelkigyakorlatokkal, kurzusokkal és kiadványokkal teli év volt ez – mennyi minden történt! Remélem az Úrban, hogy olyan év volt ez, amikor minden piaristának sikerült saját hivatását megújítani és megerősíteni. Erősen elköteleződtünk annak segítése mellett, hogy az Úr hívását meghallják és befogadják a fiatalok, akiknek ez szól.
Az elmúlt néhány hétben különböző területi egységekből kaptam levelet, amelyben beszámoltak arról, hogy az ő számukra mit is jelentett a hivatás éve. Ezeket olvasván akaratlanul is eszembe jutott az az evangéliumi rész, amelyet egyszerűen csak a „csodálatos halfogásként" szoktunk emlegetni, és amely Lukács evangéliumának ötödik fejezetében szerepel. Jézus találkozik néhány halásszal, és azt mondja nekik, hogy „vigyék egy kissé beljebb a parttól". Azt kéri, hogy „evezzetek a mélyre"; beljebb, sokkal bátrabban és vakmerőbben annál, mint ahogyan azt eddigi munkájuk során halászokként tették. Szószólójuk, Simon pedig (mennyire tudunk mindig azonosulni azzal, amit Simon mond!) azt válaszolja neki, hogy már régóta dolgoznak, „a te szavadra azonban kivetem a hálót". Így is tesznek, és a hálók megtelnek hallal, túlcsordulnak az élettől; olyannyira, hogy a tanítványok ösztönösen felismerik saját kicsinységüket. És ekkor a Mester megváltoztatja életüket: „Ezentúl emberek halászai lesztek."
Szeretek úgy gondolni a piarista hivatás évére, mint egy találkozásra Mesterünkkel küldetésünk, életünk, pasztorális munkánk – a mi Genezáreti-tavunk partján. És azt gondolom, hogy ebben az évben a Mester azt kiáltja felénk: „Evezzetek a mélyre!" Mindenben. És pontosan azért, mert egész életünkben ezt javasolja nekünk, ezt állítja életünk középpontjába. Ezen múlik hivatásunk hitelessége, illetve abbéli képességünk, hogy hivatásunkat javasoljuk és befogadjuk a fiatalok között. Ez a rendkívüli evangéliumi szakasz világosan megfogalmazza: az Úr elindul, hogy találkozzon velünk mindennapi életünkben és küldetésünkben (halászok voltak), és azt kéri tőlünk, hogy bátrabban, nagyobb apostoli szenvedéllyel és vakmerőséggel éljünk („evezzetek a mélyre"), hogy így egy átalakult küldetést tudjunk megélni („emberek halászaivá teszlek benneteket"), amelyet csak a hitben tudunk teljesíteni („a te szavadban bízva"). Így a hálók majd’ szétfeszülnek az élettől, az evangéliumtól és a hivatástól.
Mit hozott számunkra ez a hivatásév? Gondolom, sokféle választ tudunk adni. Erről a kérdésről szeretném írni utolsó levelemet a 2012-es évben.
1. A generálisi kongregáció céljai
Amikor meghirdettük a hivatás évét, két nagy célkitűzést fogalmaztunk meg: rövidtávon „lépésváltás" (jobban csinálni a dolgokat); középtávon „egyértelmű előrelépés a piarista hivatáskultúrában". Ezeken kívül volt még két jól körülhatárolt célunk, ezeket röviden összefoglalom:
a) hogy a hivatás éve mindenkinek segítsen, hogy nagyobb intenzitással, egyértelműbben, nagyobb kitartással élje meg saját piarista hivatását; hogy ez a hivatás éve segítsen abban, hogy jobb, hűségesebb, vakmerőbb, tanúságtevőbb piaristák legyünk, akik még inkább a rendtartomány és a rend rendelkezésére állnak, közelebb állnak Istenhez, önátadóbbak a küldetésben, és még hitelesebben szerzetesek. Ez lesz a legkiválóbb gyümölcs, amelyet a hivatás évében Isten jóságától várhatunk.
b) hogy ezen év végén minden területi egység feltegye magának a következő kérdést: miben kell rendtartományodnak változnia ahhoz, hogy a hivatásgondozás lehetséges legyen? Miben kell változtatnotok hivatásunk megélése és a hivatásgondozás terén? Mi az, amit ebben az évben felfedeztetek? Nagyon szomorú lenne, ha úgy telne el ez az év, hogy ugyanolyanok maradunk, a megújulás és átalakulás lehetőségei nélkül. Mindnyájatokat arra hívlak, hogy gondoljatok el ezen a kérdésen, és bátran, imádságos mérlegelés mellett válaszoljátok meg.
2. Tegyük a rendet a hivatás befogadásának házává
Ahogyan azt tudjátok is, az a kérésünk, hogy minden területi egységnek legyenek hivatásokat befogadó házai, illetve ha nincsenek, hozzák létre őket. Elengedhetetlen, hogy minden területi egység gondoskodjon „bejárati ajtajáról", hogy a fiataloknak, akiknek szüksége van rá, meglegyen a lehetősége, hogy önátadási vágyukat és hivatásukat tisztázni tudják. Ennek érdekében a legfontosabb az, hogy a piaristák, akik ezt az ajtót képezik, tisztában legyenek azzal: azért vannak ott, hogy befogadjanak, kísérjenek, közvetítsenek, lelkesítsenek, hogy megértsék a fiúkat, hogy mindnyájukkal egyesével foglalkozzanak, hogy ellássák a közvetítői szolgálatot Isten hívása és a fiatalok nemes és időnként elbátortalanodó szíve között. Ezen közösségi dinamika nélkül egyetlen közösség sem lehet „befogadó ház".
Úgy gondolom, sokat segítene rajtunk, ha ezt a célt magára a rendre is kiterjesztenénk. Nem elég csupán az, hogy a rendben megfelelő számú befogadó ház legyen, hanem erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy maga a rend váljék befogadó házzá, olyan otthonná, amely nyitott a piarista hivatási pluralitás kísérésére. És itt elérkezünk azon kihívásokkal teli célhoz, amelyet a piarista hivatáskultúra építése jelent. Már most bejelentem, hogy a következő egyetemes káptalan egyik nagy témája, Isten segítségével, a hivatáskultúra lesz. Már mostantól arra hívlak benneteket, hogy gondolkodjatok erről. Arra vagyunk hivatottak, hogy evezzünk ki a nyílt tengerre, testvérek! Tegyük hát egyértelműen és világosan!
3. A piarista rend: az imádság háza a hivatásokért
Azt is szeretném, hogy e hivatási év egyik legértékesebb gyümölcse a hivatásokért mondott imádságok megújult dinamikája legyen. El tudjuk érni, hogy a nap minden órájában legyen egy piarista vagy egy közösség, aki, illetve amely a piarista hivatásokért imádkozik az Úr előtt. Néhány héten belül eljuttatunk hozzátok egy javaslatot a „folyamatos imádság a hivatásokért" témakörben, hogy mindannyian, akik szeretnétek, kiválaszthassatok egy időszakot, amelyben tudjátok biztosítani, hogy személyes vagy közösségi szinten a hivatásokért imádkoztok. Rendünk lehet a testvérek olyan csoportja, akik állandóan az Úr előtt vannak, és a gyermekek, a fiatalok és a szegények nevében a piarista szerzetesi hivatások adományáért könyörögnek. Az imádság az, ami megváltoztatja szívünket; végezzük hát valóban és összefogva.
4. Folyamatosan felmerülnek ötletek
Élő csoportot alkotunk. Minden egyes területi egységben végeztetek már hivatásgondozással kapcsolatos valamilyen tevékenységet, amivel meglehetősen elégedettek vagyunk, és a legtöbbjükből olyan ötletek és reflexiók származtak, amelyek arról szóltak, hogyan lehetne jobban csinálni a dolgokat. Csupán attól a vágytól vezérelve, hogy javainkat megosszuk, felsorolok néhányat anélkül, hogy jelezném forrásaikat. Remélem, ez arra bátorít benneteket, hogy tovább gondolkodjatok és tovább járjátok az utat: nemzetközi hivatástisztázó találkozó néhány egymáshoz közeli amerikai területi egység között / a hitcsoportok diákjait és fiataljait arra kérni, hogy személyes vagy csoportszintű választ adjanak a generális atya által a hivatás éve alkalmából küldött levelére / minden egyes közösségben kinevezni egy a hivatásgondozásért felelős személyt, a területi egység történetében először / megkérni a generálisi kongregációt, hogy Reguláinkba vezessük be egy a hivatásgondozásért felelős személy nagyobb elöljárók által történő kinevezését minden egyes intézményünkben / egy egyértelmű dokumentum kidolgozása a hivatáskultúráról, amelyben egy „barométer" is be van építve, amely segít bennünket saját valóságunk kiértékelésében / hogy a kezdeti képzésben minden egyes szerzetesnövendéket kimondottan készítsünk fel a hivatásgondozásra / hogy a születő Kalazanciusi Mozgalom egyértelműen utaljon a hivatásra / hogy a hivatás éve soha ne záruljon le / egy kurzus az egyik területi egységben a hivatáskultúráról, amelyben részt vesznek szerzetesek, katekéták, tanárok, intézményigazgatók stb., kiváló értékelés mellett / hivatásgondozásunk szervezett és tervezett megkezdése Dél-Koreában és Haitin / az első piaristák örömteli felszentelése a Benini Köztársaságban, Indonéziában és Vietnamban / a húsvét piarista hivatás jegyében történő megünneplése / rekollekciók az evangélium radikális megéléséről / Glicerio Landriani alakja / a piarista hivatásokért végzett ima napjának intenzív előkészítése és megtartása a területi egység minden intézményében / különböző képzési kurzusok a hivatásgondozásban részt vevő személyek számára, néhány kurzus cirkumskripciói szinten / hivatásgondozás az egyetem és öregdiákjaink világában, szervezett módon/ közösségek, amelyeket hivatások befogadására hozunk létre, illetve arra alakítunk át… – Azt hiszem, jó lenne, ha valamikor tudnánk egy jegyzéket készíteni mindarról, amit megéltünk és amin dolgoztunk e hivatásév alatt; ez mindnyájunknak biztosan nagy segítségére lenne.
5. A hivatásgondozás felelőse
Augusztus 25-én, Kalazancius ünnepén írtam egy levelet a hivatásgondozásért felelős rendtagoknak. Nem nyilvános levélnek szántam. Mindazonáltal nem szeretném, ha úgy telne el ez az év, hogy nem fejezem ki mélységes hálánkat és az én személyes hálámat is minden egyes testvéremnek intenzív munkájáért. Idézek egy rövid bekezdést abból a levélből, amelyet nekik küldtem, és csupán kettőből idézek szó szerint azon válaszok közül, amelyeket kaptam tőlük.
„Az első, amit szeretnék nektek mondani, az az, hogy KÖSZÖNÖM! Teljes szívből, az egész rend, de mindenekelőtt a gyermekek és fiatalok nevében: köszönet a hivatásgondozás területén végzett munkátokért! Tudom, hogy sokszor nem könnyű végezni ezt a munkát, és azt is tudom, hogy időnként bizony a kedvetlenségnél is mélyebbre kerültök, mert a begyűjtött gyümölcsök nem olyan számosak, mint amit elvártatok, és számuk sem arányos a befektetett munkátokkal. Azonban amiben teljesen biztos vagyok, az az, hogy Isten megáldja, fenntartja és megerősíti munkátokat, hiszen a hivatásgondozás szolgálata az Isten országáért végzett tevékenység középpontjában áll: az aratnivaló sok, de a munkás kevés, és az aratás ura még mindig folyamatosan küldi a munkásokat aratásába. Nagyobb elöljáróitok saját területi egységetekben rátok bízták a hivatásgondozást. Ez nem csupán egy további megbízatás a többi feladatotok mellett. Tudom, hogy minden megbízatás fontos, de szeretném elmondani nektek, hogy benneteket azzal a feladattal bíztak meg, hogy a rend szívében, a piarista rend megújulási folyamatának középpontjában dolgozzatok. A folyamat, amelyet a rend megél, új válaszokat, új hivatásokat kíván. Nélkülük nem lehetséges, illetve nem olyan módon válik lehetségessé, ahogyan azt elvárnánk tőle."
„Intenzív év volt ez a hivatás ösztönzése területén, de végül a vártnál kevesebb gyümölcsöt hozott. Igyekszem nem elcsüggedni, bár néha eljutok addig a gondolatig, hogy az Úr nem engem hívott erre a munkára, és hogy a hivatásgondozás »nem az én asztalom«. De Isten folyamatosan segít, hogy folytassam az utat, mindig megújult örömmel és reményekkel. Arra kérem az Urat, hogy adjon türelmet és alázatot ehhez a munkához."
„Amikor kézhez kaptam levelét, atyám, le is ültem, hogy postafordultával válaszoljak. Mindenekelőtt azért, hogy kifejezzem, hogyan is érzem magam: boldoggá tesz, hogy munkálkodni tudtam a hivatásgondozás területén. Azt még nem tudom, vajon van-e tehetségem mindehhez, de azt igen, hogy ezt kérte tőlem az elöljáróm, és ezért igyekszem intenzíven megélni, tudván, hogy ez az is, amit Isten kér tőlem életem e szakaszában. Biztosíthatom, atyám: sokat segít, hogy tudom, érzem és megélem, hogy a hivatásgondozás az, amit most végeznem kell ahhoz, hogy Isten akaratához hű maradhassak. Imádkozzék értem, hogy soha ne gondoljam azt, hogy a dolgok az én ügyességemtől vagy képességeimtől függnek, hanem Isten szeretetétől, és hogy képes továbbadni ezt a szeretetet."
Biztosíthatlak benneteket, hogy a hivatásgondozásért felelős testvérek a rájuk bízott szolgálatot odaadóan végzik. Imádkozzatok értük, és legyetek közel hozzájuk, hogy ők is képesek legyenek kievezni a nyílt tengerre. Imádkozzunk értük hálatelt szívvel és reménnyel: Carles, Jesús, Eduard, Joaquín, Claudio, Tomasz, Tomasz, Pawel, Zsolt, Juraj, Stalin, Aljun, Augustin, Edouard, Romeo, Salvador, Roberto, Héctor, Alberto, Ángel, Léster, Juan Carlos, Juan Pablo, Marco, Paco, Sebastiao, Arilson, Martintxo, Juan, Pedro és Józef testvéreinkért. Köszönjük!
6. „Evezzetek a mélyre" (Lk 5,5)
Átnéztem néhány utóbbi egyetemes káptalanjainkon elfogadott dokumentumot és irányelvet. Biztosan jó szívvel gondoltok ti is az 1997-es káptalan „Bátran javasoljuk hivatásunkat" felszólítására, illetve hogy mennyire megoszlottak a vélemények ugyanezen káptalan „ösztönözzük a hivatásgondozási sokkterápiákat" célkitűzésével kapcsolatban. Már 1985-ben elfogadtuk, hogy „a hivatásgondozás elsődleges helyet foglaljon el közösségeink és intézményeink éves programterveiben", illetve hogy „minden egyes rendtartománynak ki kell dolgoznia egy különleges éves programot a hivatásgondozásra". Az 1991-es káptalan elfogadta, hogy „erősítsük a piarista hivatás megosztására szólító hívást", illetve hogy a hivatásgondozásnak „teljes elsőbbséget kell élveznie". 2003-as káptalanunk elfogadta azt a határozatot, hogy „a területi egységek dolgozzanak ki és vigyenek előre egy a hivatáskultúrával kapcsolatos projektet", és erősen javasolta „befogadó közösségek" létrehozását.
A legutóbbi, 2009-ben tartott káptalanunk a Docere audeo mottója alatt elfogadta, hogy „a hivatásgondozást intézményeink életének központi elemeként ösztönözzük". Előtte a hivatásgondozás provinciai koordinátorainak az emlékezetes római találkozója (2000 végén, 2001 elején) meghatározott egy teljes struktúrát a hivatásgondozás szolgálatára. Emlékeztek minderre? Lehetséges, hogy nem is lesz könnyű „valóban új irányelveket" elfogadnunk. És azért nem lesz könnyű, mert noha fontos, nem új irányelvek elfogadása a legfontosabb.
Van másik két teendő, egy alapvető, konkrétabb és egy háttérbeli, átfogóbb. Az alapvető az, hogy komolyan igyekezzünk teljesíteni azt, amit a káptalanokon elfogadtunk anélkül, hogy azon gyakori csábításnak engednénk, hogy a meghozott döntéseket saját valóságunkhoz igazítjuk, és nem fordítva. A másik, a háttérbeli pedig az, hogy az Úr javaslatát teljes egészében elfogadjuk: „Evezzetek a mélyre!" Azon kihívás mellett, hogy jól csináljuk a dolgokat projektekkel, felelősökkel és csapatokkal; minden fáradozás mellett, hogy előrelépjünk mindabban, ami a hivatáskultúrával kapcsolatos; mindamellett, hogy valóban megteremtjük a befogadó házakat, stb. van valami, ami központi fontosságú: valódi evangéliumi bátorsággal élni és dolgozni, tudván, hogy a hivatásgondozás mindig bátorságra való képességünktől, hitünk intenzitásától, apostoli buzgóságunktól, a karizma erejébe vetett bizalmunktól és azon imádságos mérlegelésünktől függ, hogy megértsük az evangélium sürgető hívását: „Duc in altum!"
Testvéri szeretettel:
Pedro Aguado
generális atya
