A generális atya levele – 2013. május – A közösségi életről

A generális atya 2013. májusi levele a közösségi életről

„A hit
közösségébe az a szeretet gyűjtött egybe minket,
amelyet az Atya ébresztett bennünk"

Kedves Testvérek!

Húsvét első napjaiban tartottuk a piarista közösségi élettel foglalkozó
szemináriumunkat, amelynek középpontjában a reflexió és az imádságos mérlegelés
állt. Intenzív, hosszan előkészített és mélyen megosztott hét volt, amelynek
során egész rendünket képviselő szerzetesek összegyűltek, hogy piarista
hivatásunk egyik központi témájáról, a közösségi életről beszélgessünk.
Remélem, néhány héten belül a teljes anyagot megfelelő formában, lefordítva
rendelkezésetekre tudjuk bocsátani. Most e levélen keresztül szeretnék néhány felmerült
témát bemutatni nektek.

Szeretném egy
„miérttel" és három „kiindulóponttal" kezdeni. A miért igen konkrét: a generálisi kongregáció azért hívta össze a
szemináriumot, mert miután meghallgatta a piaristák gondjait, arra a
következtetésre jutott, hogy azok középpontjában a közösség áll. Ez a mi életformánk, olyasvalami, amire vigyázni akarunk,
ugyanakkor ez sokunkban egyfajta nosztalgia is: egyszerűen mindannyian
szeretnénk, ha közösségi életünk még hitelesebben piarista, testvéribb és
gazdagabb lenne. Ez a vágyunk egyértelmű, és nem csukhatjuk be szemünket a
valóság előtt. A szeminárium összehívásának oka tehát olyasmi volt, amire erősen
vágytunk, és aminek nagy szükségét éreztük. Minden résztvevő vágya az volt,
hogy a szemináriumon elhangzottak ne maradjanak közöttük, hanem szolgáljanak
arra, hogy a közösséggel kapcsolatban felvázolt nagy témákban a reflexió és az
elmélyülés folyamatát előrevigyék az egész rendben.

A három kiindulópont
három megállapításra utal, amelyek egyértelműek voltak a szeminárium során, és
amelyeket szeretnék veletek megosztani:

1. Az első: a szeminárium negyven tagja által Madridban
megélt közösségi tapasztalat. Igaz, hogy sokat beszélünk a közösségről,
ugyanakkor törekszünk „megélni a közösséget" magunk között. Sokan kiemelték a
„rend megtapasztalását", amelyet megéltek, és amelyet a különböző életkorok,
területi egységek, kultúrák, nyelvek és piarista tapasztalatok gazdagítottak.
Mindannyian nagyon hálásak voltunk a rendhez tartozás érzéséért, amelyet át
tudtunk élni.

2. A második: az egyértelműség, amellyel kiemelkedett a
legfontosabb pont, amelyből kiindulva folytatnunk kell a reflexiót: a piarista
közösség központja az Úrban való hitünk, aki küldetésre hív bennünket, és egybegyűjt
bennünket, hogy közösségben élve megosszuk hivatásunkat. Ez a kiindulópontja a
közösségi életről szóló fejezetnek a Konstitú­cióinkban. A sok-sok felvázolt
konkrét témán túl, amelyekről alkalmunk nyílt beszélgetni, a legfontosabb
mindig a hivatásunk mély és állhatatos megélése: úgy kívánunk élni, hogy
életünk középpontjában a hit áll, a közösségben megosztjuk, amink van, és
átadjuk magunkat a küldetésnek. És a három dimenzió integrált módon való
megélése anélkül, hogy az a veszély fenyegetne, hogy szétválasszuk,
szembeállítsuk egymással, vagy leegyszerűsítsük őket. Piaristák vagyunk,
közösségben élünk.

3. A harmadik: a fontosság, amelyet a rend által élt
megújulási folyamat során a közösség témájának tulajdonítunk. Igyekszünk a rend
útját egyengetni az élet néhány kulcsfontosságú tényezőjéből kiindulva, amelyek
közül az egyik a közösség. Ez a szeminárium viszont segített megértenünk, hogy
a közösség nem csupán az élet egyik kulcsfontosságú tényezője, hanem a folyamat
lehetőségének egyik feltétele, amelyet igyekszünk ösztönözni. Olyan közösségekben
kell élnünk, amelyek segítenek nekünk növekedni, és amelyek segítenek abban,
hogy hivatásunk központi elemeiről tanúbizonyságot tegyünk. Ez az oka, hogy
azon alapvető elköteleződéseinket is szükséges meghatároznunk, amelyek alapján
szeretnénk alakítani közösségeinket, illetve új horizontokat kijelölni.

Néhány különösen fontos
témát is megosztok veletek, amelyeket a szemináriumon tárgyaltunk. Összefoglalóan
teszem ezt, csupán felsorolok néhányat a legfontosabbak közül (a teljesség
igénye nélkül), és jelzem az irányt, amely felé elindultunk:

1. Közösségi
életünk stílusa: Tisztában vagyunk azzal, hogy a közösség különféle
módjait éljük a renden belül; ugyanakkor az is igaz, hogy van néhány
elköteleződés, amelyek különösen elnyerték a résztvevők tetszését, és amelyek
kialakíthatnák a „piarista stílust". Néhányat felsorolok: olyan közösségek,
amelyek valóban megélik és kifejezik Jézus Krisztus központi szerepét,
amelyekben lehetséges a megosztott élet mélységes megélése, amelyekben a hitet
testvéri módon ki lehet fejezni, amelyekben kölcsönösen kísérjük egymást,
amelyekben meg tudjuk élni a szegénységet, amelyekben a küldetés lelkét éljük,
amelyekből kiindulva tudjuk hívni és befogadni azokat a fiatalokat, akiket
Isten küld nekünk, amelyekben a különböző életkorú és stílusú személyek örömmel
tudnak osztozni, amelyekben a rendet érintő kérdések visszhangra találnak,
amelyekben meg tudjuk osztani az élet és a küldetés különböző alkalmait más
személyekkel, amelyekben végeredményképpen Konstitúcióink
közösségiélet-projektje felismerhető.

2. Projektekből kiindulva
élni és dolgozni. Erre a témára sok időt fordítottunk, kiemelvén annak
fontosságát, hogy közösségeink „közösségi projekt" alapján formálódjanak, olyan
közösségek kellenek, amelyek segítenek bennünket növekedni, amelyekbe személyes
projektjeinket be tudjuk illeszteni, és amelyek a közösségre bízott
küldetéssel, illetve a tartomány és a rend elköteleződéseivel egyaránt egységet
képeznek. Ez immár egyértelmű elköteleződés közöttünk, és dolgoznunk kell
rajta, hogy előrébb juthassunk; ösztönöznünk kell a közösségi élet piarista
projektjeit.

3. A közösség és a
küldetés kapcsolata volt egy másik „sztártéma". Ez szinte minden beszélgetés
során felmerült. A közösségre a küldetés lelkeként, ugyanakkor a küldetésre
hivatásunk létértelmeként tekintünk. Ezzel a kihívással szembesülni, hogy
megértsük annak mélységét, az elkövetkező évek egyik legérdekesebb feladata
lesz. A piarista szerepéről van szó intézményeinkben, a közösség abbéli
képességéről, hogy a karizmát továbbadja, a közösség különféle szintjeiről,
amelyek a küldetés ösztönzése során érintettek (a helyi közösség, a tartományi,
a keresztény piarista közösség stb.).

4. Közösségeink
evangéliumi vezetése ugyancsak reflexiónk tárgyát képezte. Az elöljáró
szerepéről van szó, azon testvérek felelősségéről, akik azt a megbízást kapták,
hogy kísérjenek bennünket, az ő szükséges képzésükről, és annak fontosságáról,
hogy ezt a szolgálatot valóban közösségi és evangéliumi magatartást gyakorolva
lássák el.

5. Hivatásban való
növekedésünk és a közösségi élet. Arra vagyunk hivatottak, hogy hivatásunkat állhatatosan,
integrált módon éljük: emberi, keresztény, szerzetesi és kalazanciusi dimenziójában.
Kétség nem fér hozzá, hogy a közösség az egyik olyan privilegizált hely,
amelyből kiindulva arra vagyunk hivatottak, hogy a hivatásunkban való
növekedésünket megéljük. A szemináriumon különböző műhelyfoglalkozásokat tartottunk,
s ezek közül az egyik igyekezett javaslatokat tenni a minden egyes dimenzióban
való előrehaladásunkra.

Szeretném röviden összefoglalni az előrehaladás néhány olyan
módját és lehetőségét, amelyek a viták és az előadások némelyike során
felmerültek:

Bizonyos, hogy e témák mindegyike sok-sok munkával látna el
bennünket, és sok-sok teleírt oldalt tehetne ki. A szeminárium összehívásával a
generálisi kongregáció szeretné ráirányítani a rend figyelmét a közösségi
életünkkel kapcsolatos kihívásokra, és mindnyájunkat arra kérni, hogy
„közösségépítői" feladatunknak nagyobb fontosságot tulajdonítsunk.

A következő egyetemes káptalanon szeretnénk nagy figyelmet
fordítani erre a témára, és reméljük, hogy a rend számára egyértelmű és szilárd
reflexiót tudunk kínálni. Ezért szükséges tovább dolgoznunk a szemináriumon
tárgyalt összes témán a rend különféle (helyi, provinciai és generálisi)
szintjein. Nem valamiféle elszigetelt dolognak terveztük ezt a találkozót,
hanem fontos lépésnek abban a reflexióban, amelyet tovább kell folytatnunk. A
megfelelő időben javaslatot fogunk tenni arra, hogy miként folytassuk utunkat,
immár a káptalan előkészítésének dinamikájában.

Szeretném ezt a levelet egy rövid résszel zárni abból az
üzenetből, amelyet a szeminárium résztvevői az egész piarista rendnek küldtek.
Véleményem szerint ez a szöveg kiválóan tükrözi azt, amelyet a madridi
találkozónkon megéltünk:

„Tudatában vagyunk azoknak a kulcsfontosságú tényezőknek, amelyeken a
rend jelenleg sokat dolgozik, és mindezek fontosságával is, ugyanakkor azt is
megállapítottuk, hogy történetünk jelen pillanatában arra vagyunk hivatottak,
hogy közösségi életünk különleges jelentőségét felismerjük: a piarista
szolgálat, melyet oly sok formában végzünk, mély és hiteles testvéri életet
kíván meg tőlünk, amelynek középpontjában Jézus és piarista identitásunk áll.
Tisztán látjuk, hogy a közösség Isten adományából született, ugyanakkor egy
olyan elköteleződésből is, amelyet piarista küldetésünk részeként fel kell
vállalnunk. Ebben az időszakban, amelyet az individualizmus jellemez,
megtapasztalhattuk a közösségi élet fontosságát mint a remény dicső jelét
világunk, rendünk, s különösképpen gyermekeink és fiataljaink számára.

Ezért hát szeretnénk meghívni bennetek arra, hogy merjük megújult
lélekkel felfedezni közösségi létünket: teremtsünk alkalmat arra, hogy
reflektálhassunk, miért is fontos testvérekként élni a mai korban; fedezzük
fel: hogy hivatásunkhoz hűek lehessünk, testvérünkben kivételes alkalmat kell
találnunk Isten szolgálatára; lépjünk túl elszigetelt projektjeinken, merjünk
kilépni magunkból és igazi közösségeket építeni, hogy azok Isten országának
reményteli jeleivé válhassanak; és mindenekelőtt értsük meg, hogy mindaz a jó,
amit közösségi életünkért teszünk, azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is
hasznára válik, akiknek szolgálatára hivatottak vagyunk."

Nem véletlen, hogy a szemináriumot épp húsvét első napjaiban
tartottuk. A húsvét arról a teljes életről szól, amelyet az Úr feltámadása
által ajándékba kapunk. Az „élet" ezen légkörében próbáltuk megélni
szemináriumunkat, és ezen teljesség keresésében éljük hivatásunkat. Azt
kívánom, hogy nagy intenzitással tudjátok megélni mindezt, és hogy örömeteket
leljétek a megosztásban, hiszen „a hit
közösségébe az a szeretet gyűjtött egybe minket, amelyet az Atya ébresztett
bennünk" (Konst. 25).

Testvéri
szeretettel:

Pedro Aguado
generális
atya