9 éves korában 2013. június 16-án elhunyt Angel Ruiz Isla piarista atya, aki 1973 és 1985 között rendünk általános elöljárója volt.
Hálás emlékezés Angel Ruiz generális atyára
(Higón, 1924. 05. 30. – Madrid, 2013. 06. 16.)
Elhunyt Angel Ruiz Isla piarista atya, aki 1973 és 1985 között rendünk általános elöljárója volt. Végleges távozása kétségkívül számos emléket, érzelmet és meggyőződést idéz fel mindannyiunkban, akik a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Szegény Szabályozott Papjainak Rendjéhez tartozunk. Nemcsak olyan dolgok ezek, amelyek azokban élnek, akik generális atyánkként ismertük őt, hanem olyanok, amelyek azokra is nagy hatással voltak, akik később érkeztek, hogy családunk tagjai legyenek – hiszen tettei, meglátásai és a kihívások, melyekkel szembe kellett néznie, a mai napig érvényesek.
Azért írom ezen „hálás emlékezést”, mert szilárd meggyőződésem, hogy a köszönet az első reakció, amely minden piarista és rendünket szerető ember szívében ösztönösen ébred.
Elsősorban Istennek, a mi Atyánknak tartozunk hálával az ő személyéért, az életéért, az önátadásáért, a rend iránt tanúsított szeretetéért, a tisztánlátásáért, és mindenekelőtt szerencsés vakmerőségéért és állhatatos türelméért, amellyel Angel Ruiz atya saját piarista hivatását élte, és amellyel szent alapítónk örökösének szolgálatát felvállalta.
Hálás köszönet Angel atyának a rendért végzett minden szolgálatáért. Azokban a nehéz időkben olyan új jövő nyílt meg előttünk, amelyet meg kellett látnia, és amelyhez csatlakoznia kellett. Volt növendéknevelő, közösség elöljárója, az egykori kasztíliai provincia tartományfőnöke, generális atya, lelki vezető, iskoláinkban tanár stb. – s mindezeket a feladatokat áldozatosan és teljes odaadással végezte. Ám Angel atya mindenekelőtt a hivatását szenvedélyesen szerető piarista szerzetes volt. Szeretném alakját az intenzív módon megélt piarista élet példájaként elétek állítani, amelynek során mindig a teljességre törekedett.
Köszönet az ajándékokért, amelyeket ránk hagyott. Vele a piaristák számos nemzedéke megtanulta, mit jelent mélyen szeretni Kalazanciust, szeretni a rendünket, és szenvedélyes megélni a küldetést. Megtanította nekünk, milyen fontos, hogy a jövővel tartsuk a kapcsolatot, miközben kitartóan dolgozunk a jelenben, hogy a jövő lehetségessé váljék. Emlékeztetett bennünket, hogy különös szeretettel kell fordulnunk a fiatalok felé; emlékeztetett a kalazanciusi karizma egyetemességére, amely Isten egész népe számára szánt csodálatos ajándéka; arra a kihívásra, hogy egy a Kalazanci Szent József karizmája köré épülő keresztény közösséget építsünk; annak szükségességére, hogy a rendről gondolkodjunk, és hogy megújítsuk azt, hogy ezáltal képesek legyünk egy jobb jövőt építeni. A hit, a rend iránti szeretet és a Kalazancius iránti hűség kiváló tanúbizonyságát adta. Köszönjük, szeretett Angel atya mindazt, amit megéltél, és amit nekünk segítettél megélni!
A betegség fokozatosan elgyengítette képességeit, és annak a briliáns elmének a fénye, amely képes volt egy kicsit mindig távolabbra tekinteni, lassacskán kihunyt. Élete utolsó éveiben rendtársai szeretetteljes gondoskodásában élt a madridi Gaztambide utcai házunkban. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki gondoskodott róla, aki segítő kezet nyújtott neki a szentmise bemutatásában, hogy érezze testvérei szeretetét, illetve mindnyájatoknak, akik napról napra igyekeztek megértetni idős testvéreinkkel, milyen hálásak is vagyunk értük és egész életükért.
Angel atya számos írásából idézhetnék, hogy emlékeztesselek benneteket, mily nagy mértékben hozzájárult a piarista rend életének alakításához. Itt egy olyan kis szöveget szeretnék megosztani veletek, amelyet Angel atya 1979-ben vetett papírra:
„A mélyreható megújuláshoz, amelyre még nem került sor, elengedhetetlen a teremtő hűség. Ez azonban csak akkor lehetséges, amikor a piaristák komolyan elkezdnek foglalkozni alapítójukkal. A piarista rend megújulása – többek között – szent alapítónk, Kalazancius szeretetteljes újraolvasásának gyümölcse lesz, hogy ezáltal újra felfedezzük az általa megélt kegyelemi történést. Ma minden piaristának azt a feladatot kell maga elé állítania, hogy Kalazanciust teológiai helyként fedezze fel. Hiszen a kalazanciusi karizma mindenekelőtt a kegyelem forrása, amely »a Szentlélek megtapasztalásaként« mutatkozik meg. A forrásokhoz való visszatérés egyben az alapítóhoz való örökös visszatérést is jelenti.
Nem azért, hogy modern formába öntsük, vagy hogy szolgai módon csupán ismételgessük, hanem hogy folyamatosan növekvő teremtő hűségben a mai helyzetre lefordítsuk. Ennek pedig belső megtérésre kell vezetnie minket. Hiszen alapvetően arról van szó, hogy alapítónktól megtanuljuk, hogyan legyünk »hiteles tanúságtevők«.”
A legmegfelelőbb módja annak, hogy emlékezzünk azokra, akik elmennek, az, ha megpróbálunk a tőlük tanult legjobb dolgok szerint élni. Imáinkkal forduljunk bizalommal Istenhez, a mi Atyánkhoz Angel Ruiz Isla atyáért, hogy az Úr az ő végtelen kegyelmében megadja neki azt a teljességet, amelyet mindannyiunknak megígért, és amelyet szeretett Angel atyánk egész életében oly buzgón keresett.
Nyugodjék békében Isten szerető ölelésében.
Pedro Aguado Sch.P.
