2013. október 13-án Tarragonában (Spanyol-országban) a boldogok sorába iktatták María Victoria Valverde González kalazanciusi nővért, aki a Faustíno Míguez piarista által alapított Isteni Pásztornő Leányai (ICHDP) szerzetesrend tagja volt, és a spanyol polgárháborúban (1936-1939) szenvedett vértanúhalált.
Boldog María Victoria Valverde González
kalazanciusi nővér
2013. október 13-án Tarragonában (Spanyolországban) a boldogok sorába iktatták María Victoria Valverde González kalazanciusi nővért, aki a Faustíno Míguez piarista által alapított Isteni Pásztornő Leányai (ICHDP) szerzetesrend tagja volt, és a spanyol polgárháborúban (1936-1939) szenvedett vértanúhalált.
Ismét új boldoggal gazdagodott tehát Familia Calasancia, vagyis azon szerzetek családja, amelyek Kalazanci Szent Józsefet tartják égi pártfogójuknak, és az ő lelkiségét követve kívánják a legrászorultabb gyerekeket és fiatalokat segíteni.
Francisca Inés María de la Antigua Valverde Gonzales 1888. április 20-án született a Madrid melletti Vicálvaróban. Szülei szegények voltak, akik napszámosként tartották fenn családjukat. Ez magyarázza, hogy gyermekkorában neki is néhány évet a Szeretet Leányai szerzetesrend által működtetett Alcalá de Henares-i árvaházban kellett töltenie. Itt ismerte meg az Alcalá de Henares-i piarista közösségben élő atyákat, akik lelki kísérői voltak néhány leánynak az árvaházban, köztük Franciskának is. Ebben az időszakban szilárd alapot kapott a keresztény élethez, és a fiatal Franciskában lassan megérett a vágy, hogy egészen Istennek szentelje az életét és közelebbről megismerkedjen a kalazanciusi hivatással.
Belépett a kalazanciusi nővérek rendjébe. 1916. szeptember 17-én örökfogadalmat tett Monforte de Lemosban. Másfél évvel később a friss alapítású Martosba helyezték (Jaén tartományban), ahol 1922-ben a közösség elöljárójává nevezték ki. Haláláig ezt a feladatkört látta el: előbb Martosban, majd Sanlucar de Barramendában (1924-1931), azután ismét Martosban. Az iskolában hímzést, kézművességet és rajzot tanított. Akik közelről ismerték, úgy emlékeznek vissza rá, mint egy kedves, közvetlen, egyszerű, kiegyensúlyozott és figyelmes nővérre, aki képes volt a keresztény élet legfontosabb értékeit másoknak átadni, és aki mindig segítette a környezetében élő, legkülönfélébb szükséget szenvedő embereket. Megtapasztalta testi törékenységét, amikor egészségi okokból kénytelen volt lemondani a tanulókkal való közvetlen érintkezésről. Ezután azonban annál inkább igyekezett a fiatal nővérekkel és a volt tanítványokkal foglalkozni. Félénknek tartották, talán azért, mert alacsony termetű, törékeny alkat volt, vagy talán, mert nem rejtette el félelmét az emberek közti erőszak láttán.
Annál inkább meglepő az a bátorság, amellyel szembeszállt a fegyveres katonákkal a háború első napján (július 18-án), amikor azok behatoltak a martosi iskolába, és elindultak ordítozva, hogy félbeszakítsák a misét. María Victoriának sikerült megakadályoznia, hogy a kápolnába lépjenek és megszentségtelenítsék az oltáriszentséget. A rákövetkező napokban többször megszállták az iskolát, és a nővéreknek baráti családoknál kellett menedéket keresniük. Utolsóként két nővértársával María Victoria hagyta el az iskolát. Sose hallgatott azokra, akik azt tanácsolták, hogy meneküljön a városból. Mindig azt mondta, hogy nem fog elszökni, amíg csak egy kalazanciusi nővér is van Martosban. Gyakran meg kellett jelennie a köztársasági hatóság előtt nővértársai biztosítékául, akik voltaképpen lecsukottakként éltek, de a vád mindössze az volt ellenük, hogy hívők és szerzetesek.
Látva, hogy mi történik körülötte, teljesen tudatában volt, hogy élete veszélyben forog. Elkezdett felkészülni a vértanúságra, és azért imádkozott, hogy közössége tagjainak ne essen bántódása. Rajta kívül ténylegesen mind meg is menekültek. Január 11-én letartóztatták, és egy börtönben töltött nap után másik szerzetesrendhez tartozó két nővérrel együtt egy Martostól 14 kilométerre lévő helységbe vitték. A Casillas de Martos-i temető közelében, miután végignézették velük ötven ember agyonlövését, a három nővért megkínozták és lelőtték 1937-ben, a január 13-ra virradó éjszakán.
Mivel a holttesteket együtt temették el, az 1939-ben végzett exhumálás ellenére María Victoria nővér maradványait nem tudták azonosítani, ezért ma az üldözés másik két áldozatáéval együtt a Villa de Martos-i Boldogasszony-kegytemplom kriptájában nyugszanak.
A vértanúságot bizonyító eljárás a jaéni egyházmegyében 1996-1997-ben zajlott, majd a Szenttéavatási Kongregációban folytatódott. XVI. Benedek pápa engedélyével 2012. június 28-án tették közzé a vértanúságról szóló határozatot. A római kúriában folyó eljárás során a piarista rend posztulátorai segítették az ügy előremenetelét.
María Victoria nővért 2013. október 13-án 521 vértanú férfival és nővel, papokkal, világiakkal, szerzetesekkel együtt avatták boldoggá Tarragonában. A 20. századi Spanyolország vértanúinak nevezik őket. A hit, a megbocsátás és a kiengesztelődés tanúi ők.
P. Mateusz Pindelski SP
(Ford. Tőzsér Endre SP)
