Április végén nemzetközi kongresszust tart a piarista rend Kolumbia fővárosában, Bogotában. A kongresszus a rendalapító, Kalazanci Szent József lelkiségével foglalkozik majd. A generális atya szerint jó lenne, ha a kongresszus által közelebb kerülnénk Kalazanciushoz, hiszen főleg az ő alakja és lelkisége képes mai piarista életünknek is igazán éltető középpontja lenni.

Kalazancius összeköt minket

Meghívást kaptunk a kalazanciusi kongresszusra

 

 

 

 

Kedves Testvérek!

Néhány hét múlva rendünk kongresszust tart a kalazanciusi lelkiségről. Talán néhányan közületek felteszik a kérdést, miért hívtuk össze, milyen okok vezették a generálisi kongregációt arra, hogy javasoljon a rendnek egy kongresszust, mely arra vezet bennünket, hogy identitásunk középpontjába tekintsünk. Az ok egyszerűen ez. Nincs más oka. Azt javasoljuk a rendnek, hogy a 46. egyetemes káptalanon elhatározott megújulás intenzív folyamatában szenteljünk néhány napot arra, hogy a folyamat középpontjáról gondolkodjunk, utunk fő tengelyéről, identitásunk kulcsfontosságú tényezőjéről, hűségünk kihívásáról, valamint arról a horizontról, amely felé haladnunk kell: szent alapítónk karizmájáról.

 

Generálisi kánoni látogatásom alkalmával minden közösségben ugyanazt mondom: a rend megújulása mindenekelőtt Isten szeretetajándéka lesz. Másodsorban a hitelesség és az állhatatosság gyümölcse, amellyel piarista életünket éljük. És csak harmadsorban lesz annak gyümölcse, amit a döntésekkel, elköteleződésekkel és az alkalmazandó stratégiákkal helyesen teszünk majd. Bízom abban, hogy tényleg jó döntést hoztunk, amikor összehívtuk ezt a kongresszust. Annak bizonyul majd, ha segít bennünket újra felfedezni, hogy csak akkor tudunk azon az úton előrehaladni, amelyet Kalazancius bejárt, ha azokból a kulcsfontosságú tényezőkből kiindulva élünk intenzíven, amelyek benne is megvoltak: olyan piarista rendet kell alkotnunk, amelyben több az élet és amely alkalmasabb küldetése végzésére.

 

Konstitúcióink a következőképpen határozzák meg rendünket: „A piarista rend úgy tekint magára, mint Isten és Kalazanci Szent József szerencsés kezdeményezésének és kitartó türelmének művére” (C 1). Ez azt jelenti, hogy Kalazancius Isten szeretetének támogatásával alapította rendünket, valamint azzal a hivatásbeli bátorsággal, amellyel ő dolgozni tudott, hivatásának rendkívüli felvállalásával, azzal a hitelességgel és teljességgel, amellyel konkrét külső formát adott a kapott lelki adománynak. Kialakította a Jézus-követés sajátos stílusát: a kicsinyek javának szolgálatát. Végeredményben azért alapította a rendet, mert képes volt stabil formát adni annak az átfogó lelkiségnek, amelyet személyében Isten alakított lépésről lépésre, és amelyet ő át tudott adni fiainak.

 

Csupán megalapította a rendet? A mi meggyőződésünk – minden piarista meggyőződése, aki csak élt, él, és élni fog -, hogy Kalazancius nem csupán megalapította a rendet, hanem folyamatosan alapítja. Az „alapító” nem csupán a múltra utal, hanem a jelenre és a jövőre is. Az ő „titkában”, a szívében való elmélyülés, hogy felfedezzük, miként szól ma hozzánk, hogy lehetővé tegye a holnapot – ez igen lelkesítő feladat. Ez az a feladat, amelyre a rendet hívjuk. Nem csak egy kongresszusra invitálunk benneteket, hanem arra, hogy megújítsuk hozzáállásunkat, hogy felvállaljunk egy elköteleződést, hogy intenzív módon megéljünk egy tapasztalatot: hogy jobban elmélyüljünk Kalazanciusban, és ezáltal mélyebben meg tudjuk élni hivatásunkat. A kongresszus csupán egy program; célja azonban sokkal mélyebb. Amikor ujjával a bölcs a Holdra mutat, a balga nem lát tovább a bölcs ujjánál. De mi ne az ujjat nézzük, inkább a Holdat!

 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindennap Kalazancius kápolnájában imádkozhatom. A minap elszórakoztam azon, hogy a vendégkönyvet lapozgattam, amely mindig nyitva áll az ereklyetartó előtt, és amelyet sokan már ismertek. Engedjétek meg, hogy néhány bejegyzést kimásoljak ide, mert ezek a legjobb érvek arra, hogy megmagyarázzam, mit is akarok mondani, mi is ennek a kongresszusnak a lényege: „Nagyon hálás és egyben meghatott vagyok, hogy eljutottam ide, és meg tudtam erősíteni a hivatásomat, amelyet Kalazancius ébresztett bennem, hogy a kisgyermekeket szolgáljam.” „Köszönöm, Kalazancius, a szeretetet, amelyet mutattál, és azt, ahogyan törődtél a fiaimmal, és amit átadtál nekik. Arra kérlek, hogy továbbra is segíts szeretni mindenkit, ahogyan te szeretted mindazokat, akik körülvettek, különösen a gyermekeket.” „Atyám, add, hogy át tudjam adni önmagamat a legkisebbeknek azáltal, hogy megfelelően képzem magam, hogy vallásos életre és tudományra tanítsam őket, mint ahogy te tetted. Köszönöm, hogy így tanítottál és törődtél velem.” „Köszönettel tartozom neked, Kalazancius, mert életeddel Jézushoz vezetsz. Köszönöm, hogy meghívtál a karizma megosztására. Segíts, hogy minden nap hűséges legyek; kérlek, ne engedd el a kezemet. Gondoskodj erről az új lehetőségről, amelyet Betániának neveznek, a szerzetesekről és a világiakról, és éleszd fel hitünket. Köszönöm!” „Kalazancius atya, közbenjárásodat kérem értünk az Úr előtt, hogy nekünk is adjon valamit a te szerencsés vakmerőségedből és kitartó türelmedből, hogy így nyomdokaidba tudjunk lépni a gyermekek és a fiatalok között.” „Köszönöm, Kalazancius, hogy mindig jelen vagy az életemben, és hogy megadod a lehetőséget, hogy továbbadjam az életet tanításoddal és alázatosságoddal.” „Kalazancius, kérlek, éleszd fel piarista hivatásomat, mindenekelőtt azért, hogy mindig a gyermekeket szolgáljam.” „Ezekben a napokban, amikor ott sétáltam, ahol ő sétált, és ott imádkoztam, ahol ő imádkozott, kirügyezett bennem a közösség érzése mindazzal a piaristával, akik csak éltek a történelem során, és mindazokkal, akik ma elhozzák a Szentlélek világosságát és a tudományt oly sok helyre a világban.” „Szent atyám, szeretnénk Indonéziában és még több más helyen is piarista helyet alapítani. Gyere velünk, és segíts átadni ezt az adományt, a karizmát, amelyet Isten neked adott.” „Kedves Kalazancius Atya, kérlek, oszd meg velünk lelkedet, taníts meg az evangéliumi keskeny útra, és add nekünk bölcsességedet és vakmerőségedet, hogy ma, a mi körülményeink között is tudjunk nevelve evangelizálni. Mindezt gyermeki szeretettel és odaadással kérem tőled.” És még sok, sőt rengeteg más beírást idézhetnék.

 

Ilyen mondatokat soha se fognak mondani egy „káptalan által megfogalmazott irányelvgyűjteményről”, vagy a „piarista rend megújításának keretdokumentumáról”. Ilyeneket csak személyről mondanak. Ilyeneket csak tapasztalat alapján lehet kijelenteni. Érdemes hát elismerni még egyszer, hol is van a forrásunk. Újból bele kell tekinteni ebbe a forrásba, mégpedig új szemmel. Bátorítani kell a fiatalokat, hogy merjenek írni minderről. Javasolni mindenkinek, hogy fogalmazzuk meg mindazt, ami oly sok program, elköteleződés és munka mögött áll: Kalazancius összeköt bennünket!

 

Ezzel a kongresszussal a generálisi kongregáció célja nem csupán az, hogy reflektorfénybe állítsa szent alapítónkat, hanem ezáltal egy intenzív folyamatot kíván elindítani, hogy elmélyüljünk Kalazancius ismeretében; ezzel szeretnénk felkészülni és megélni az évfordulókat, amelyekre – Isten segítségével – három év múlva sor kerül. 2017-ben ünnepeljük a rend születésének négyszázadik évfordulóját, és ugyanebben az évben kétszázötven éve lesz, hogy Kalazanci Szent Józsefet szentté avatták. Azt szeretnénk, hogy ez a kongresszus egyfajta „kapuja” lenne egy útnak, amelyet be akarunk járni, hogy megfelelő módon tudjuk megünnepelni ezeket a fontos évfordulókat: hogy az egyház elismerte Kalazancius életszentségét (milyen szép szó ez!), valamint művének felbecsülhetetlen fontosságát, melyet a gyermekek, a fiatalok, a szegények, az egyház és a társadalom egészének javára hozott létre. Ne csak egyszerű megemlékezés legyen ez a két évforduló! Igyekezzünk, hogy mindenekelőtt a hivatásunk iránti hűségben való növekedésünk lehetősége legyen.

 

Nem a jelenlegi generálisi kongregáció feladata, hogy megtervezze a konkrét folyamatot egészen 2017-ig. Mindazonáltal kétségtelenül a mi feladatunk, hogy Kalazanciust e folyamat élére állítsuk. Ez az, amit a kongresszuson keresünk. Csupán három kis aspektusát szeretném felvillantani, mit is szeretnénk megélni áprilisban Bogotában.

 

1. Először is, olyan kongresszust szeretnénk, amelyen mindannyian találkozunk. Piaristák – szerzetesek és világiak – az összes területi egységből. Reméljük, hogy sikerül ezt elérni. Különböző országokból és más-más kulturális háttérrel érkező piaristák, akik még soha nem találkoztak, de ugyanaz az álmuk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az együttlét lesz a legfontosabb (mint ahogy az sokszor előfordul azon gyűlések értékelésénél, amelyeket szervezünk, és amelyekben ez a tényező a legértékesebbek között van jelen – sőt, egyszer még olyat is láttam, hogy egy értékelésben a legnagyobb hatást a ház állapota tette a megkérdezettre!). de azt igenis mondom, hogy a piaristák találkozója, amelyet Kalazancius hív össze azzal a céllal, hogy a rend lelki kincseiről beszélgessünk, már önmagában is értéket képvisel. Sőt, nem csak érték ez, hanem egyben szükséglet is. Szeretném, ha találkoznánk, hogy a központi témák köré összegyűlnénk, hogy reflexiókat hallgassunk, és hogy együtt keressünk. A kép, hogy egy rend egybegyűlik alapítója körül, és arra reflektál, amit Kalazancius ma kér tőlünk, ez egy olyan ikon, amelyre szükségünk van.

 

2. Ez a kongresszus a „kalazanciusi lelkiségről” szól. Valaki egyszer úgy fogalmazta meg a lelkiséget, hogy nem más, mint a „Lélek légterében élni”, és ez a meghatározás nekem mindig nagyon tetszett. Három központi előadást fogunk hallgatni: az egyik a „lelkiségről” szól, a másik a „nevelés lelkiségéről”, a harmadik pedig a „kalazanciusi lelkiségről”. De a kalazanciusi lelkiséggel kapcsolatban rengeteg aspektus létezik, amelyen elgondolkodhatunk. Részt vehetünk majd műhelymunkákon, bepillanthatunk különféle kutatásokba, hogy meghallgassuk azt a sok hangjegyet és hangszínt, amelyekkel Kalazancius a szimfóniáját írta nekünk. Lehetőségünk lesz arra, hogy az alapítóra jellemző fontos értékekben elmélyüljünk, hiszen ezek számunkra is folyamatos kihívást jelentenek. Például hallgathatunk majd előadást a gyermekek imádságra neveléséről, a piarista Mária-tiszteletről, a karizma megvalósulásáról szerzetesekben és világiakban, a kalazanciusi lelkiség megéléséről a különböző kulturális kontextusokban, Kalazancius és követőinek istentapasztalatáról, a küldetésre, illetve a rend megújítására vivő lelkiségről.

 

3. Olyan kongresszus lesz ez, ahol az új kutatókat is meghallgathatunk. Ez, kedves testvérek, a rend egyik egyértelmű szükséglete; de mi azt szeretnénk, hogy ne csak világos legyen, hanem át is érezzük ezt. Új személyekre van szükségünk, akik elkötelezetten tanulmányozzák Kalazanciust, akik elmélyednek életébe, művébe, elköteleződéseibe, hogy ezáltal jobban megismerjék őt. Nem engedhetjük meg magunknak azt az óriási, intézményszintű hibát, hogy olyan rend legyünk, ahol nincsenek személyek, akik többet tudnának, és nem lennének olyanok, akik lelkesen kutatják Kalazanciust. Számomra nagy öröm, hogy látom néhány fiatal szerzetes nevét, akikben megvan a bátorság a nagyközönség elé állni kutatási munkáikkal. Nagyon hálásak vagyunk azoknak a piaristáknak – néhányan közülük már idősebbek -, akik a legjobbat adták magukból és szellemi képességeikből, hogy segítsenek bennünket jobban megismerni Kalazanciust. Sőt, azt is gondolom, hogy ez a kongresszus kiváló alkalmat teremt arra, hogy köszönetet mondjunk mindazért, amit nekünk adtak (noha tudom, hogy egyikük sem akar erről sem hallani, sem beszélni). Mély örömmel tölt el azonban, hogy ez a meggyőződés kezd utat törni magának közöttünk: szükség van arra, hogy a Kalazanciust kutatók máris hosszú listáját új nevekkel frissíthessük.

 

Levelem elején azt írtam, hogy Kalazancius a lelke folyamatainknak. Semmi kétségem afelől, hogy Kalazancius lelkisége irányítja belülről azokat fontos elköteleződéseket, amelyeket a rend az elmúlt években magára vállalt. Amikor a piarista rend revitalizációjáról, megújításáról beszélünk, akkor ilyesfajta olyan dolgokról esik szó: hivatásbeli megerősödés, hogy az igazság hiteles munkatársai lehessünk; Jézus Krisztus központi szerepe a piaristák életében; szolgálatunk kalazanciusi identitása; az átfogó nevelés ösztönzése az evangélium alapján; növekedés az egész rend szintjén történő gondolkodásban; a missziós elköteleződés ösztönzése; hivatáskultúra; igényes közösségi élet; minőség és közösség fiataljaink képzésében; új piarista alapítások, stb. Mindezek az „élet kulcsfontosságú tényezői”, amelyeket mindig ösztönzünk a rendben, és ezeknek egy közös forrása van, ez a forrás pedig nem más, mint Kalazanci Szent József.

 

Erre hívunk hát benneteket, testvérek. Nem csupán egy kongresszusra, hanem hogy építsük tovább a piarista rendet azon kulcsfontosságú tényezők alapján, amelyet alapítónk megálmodott. Kérjük Istent, a mi Atyánkat, hogy ez a kongresszus jó alkalom legyen a jó irányba való továbbhaladásra.

 

Testvéri szeretettel:

 

Pedro Aguado

generális atya