Kétszázhetvennégy éve született Dugonics András (horvátul Andrija Dugonić) (Szeged, 1740. október 17. – Szeged, 1818. július 25.) piarista szerzetes, író, egyetemi tanár.
274 éve született Dugonics András (horvátul Andrija Dugonić) (Szeged, 1740. október 17. – Szeged, 1818. július 25.) piarista szerzetes, író, egyetemi tanár.
Dugonics András ősei dalmát kereskedők voltak, a török kiűzése után telepedtek Szegedre. Nagyapjáról szinte semmit sem tudunk. Az édesapa, Dugonics András (1715-1780) későbbi városi kapitány, 1722-ben már a szegedi piarista gimnáziumban tanult.
Szülei gondos és alapos neveltetésben részesítették. Felsővároson kezdte az elemi iskolát, majd egy évig nyelvtanulás céljából a belvárosi német iskolába is járt. 1750-ben a latin iskolában, a kegyesrendiek szegedi gimnáziumában tanult. Tanárai közül Tarnóczi Simont különösen dicsérte. A házfőnök, Tapolcsányi Gergely nagy hatással volt Dugonicsra, tőle tanult magyar irodalmat. Iskoláit 1756-ban elvégezve – szülei ellenkezése dacára – maga is a rendbe lépett. A szerzetesi próbaévek után Nagykárolyban bölcseletet, Nyitrán hittudományt tanult.
Pappá szentelése után költészetet és szónoklattant tanított Erdélyben, Medgyesen. Erdélyi tartózkodása meghatározó befolyással volt szellemi fejlődésére; a nemzeti mondavilágban sajátos romantikus színezetben feltűnő Erdély római, dák, hun és magyar történeti hagyományaival a fiatal tanárban komoly érdeklődést ébresztett a történelem iránt. 1770-ben Nyitrára helyezték át, ahol a püspöki nevelőintézetben a bölcselet tanításával bízták meg, emellett azonban a költészettel is foglalkozott. Gyöngyösi István volt a példaképe, akit e korszakban az egyetlen klasszikus magyar költőnek tartottak. 1773-ban Magyarországon megszüntették a jezsuita rendet, és Dugonicsot a nagyszombati egyetemre helyezték át matematikatanárnak. Működését 1774-ben kezdte meg, és akkor is folytatta, amikor 1777-ben az egyetemet Budára áthelyezték. 1788-ban egyetemi rektor lett.
1808-ban öreg kora és testi gyengesége miatt nyugalomba vonult rokonaihoz Szegedre, ahol tíz évre rá meghalt.
Karácsony Chrytostom Incze rendtársa eképp jellemzi Dugonicsot: ,,Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyű mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hízelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”
Tanárként harmincnégy esztendőn át formálta a bölcsészeti kar ifjúságának matematikai gondolkodását. Tankönyvíróként áttekinthető, jól strukturált könyveket készített, melyek korának színvonalán álltak. A matematikai műnyelv kimunkálásában maradandót alkotott, ma használatos matematikai alapszókincsünk jelentős részben nyelvújító munkájának eredménye.
Munkásságának egészét értékelve a Tudományos Gyűjtemény a következő nekrológot közölte halálakor: ,,Szegeden meghalt Dugonics András, a kegyes iskolák szerzetéből való pap. Az erkölcsnek és tudományoknak áldozott élete, a tanításban fáradhatatlan fáradozásai, számos és becses munkái, melyekkel a magyar literatúrát oly dicsőségesen gyarapította, neki a magyaroknál mindenkor fennmaradandó nevet szereztek.”
Részletes életrajz, művei bemutatása: http://www.szepi.hu/piarista/dugonics/elete.html
