Kevés olyan szerzetes van, akinek Magyarországon köztéri szobrot állítottak. A kevesek egyike Laczkó Dezső piarista, akinek életnagyságú, reverendás alakja a róla elnevezett veszprémi múzeum előtti teret díszíti.
Laczkó Ágoston néven 1860-ban Trencsénben született, ahol korán elhunyt édesapja szabó volt. Az ottani piarista gimnázium diákjaként választotta 17 évesen a szerzetesi hivatást. A váci noviciátus után Kecskeméten fejezte be gimnáziumot, a nyitrai rendi főiskolán tanult teológiát, majd tanulmányait a budapesti egyetemen fejezte be, ahol természetrajz és földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Piarista tanári pályáját 1883-ban a Nyitra megyei Privigyén kezdte (ekkor változtatta nevét Dezsőre), majd két évet Debrecenben és két évet Kecskeméten tanított. Végül 1888-ban a rend Veszprémbe küldte, ahol élete végégig, összesen negyvennégy évig működött. 1912-től 1918-ig ő volt a piarista gimnázium igazgatója és a rendház rektora is. Alakja szinte összeforrott a várossal.
A tudós tanár
Mindig szigorú, de igazságos tanár volt. „Lelket átható fekete szemének szúró tekintetével belelát a diák rejtettnek hitt lelkivilágába, és amikor a nebuló már-már eget-földet érez maga mellett süllyedni, szeme szögletében megjelenik valami utánozhatatlan huncutkás mosoly …: ülj le, te krumplicsősz!” – emlékezett rá egyik tanítványa. Sok diákjának lelki atyja és később barátja lett. Az első világháború idején százszámra kapta a leveleket volt tanítványaitól, amelyeket szerető gonddal őrzött, és ezen „haditudósítások” alapján szinte naprakészen követte a frontokon zajló eseményeket.
Kiapadhatatlan tudásszomj jellemezte. Már fiatal tanárként földrajzi tanulmányokat írt az iskolai értesítőkbe. Érdeklődését azonban a veszprémi táj sokszínű adottságai fordították a geológia felé. Nyaranta gyalog és parasztszekerekre fölkéredzkedve járta be a Balaton és a Bakony vidékét. Szenvedélyes vadász volt, azonban a kövületek és ásványok még a vadaknál is jobban érdekelték. Ha izgalmas leletre bukkant, letette puskáját, és elővette kalapácsát, amellyel órák hosszán át vizsgálta a sziklákat.
A veszprémi gimnázium régi fegyelmi szabályai szerint tilos volt „a Benedek-hegy és egyéb hegyek meredek szikláin való mászkálás”, ő azonban nemcsak maga művelte ezt, hanem az eközben fölön csípett diákokat is inkább bevonta munkájába: megmutatta nekik, hogy milyen kövületeket keressenek. Ő maga pedig ott volt minden olyan helyen, ahol kutat ástak, követ fejtettek, csatornát vagy vasúti bevágást építettek. Hosszú évek kutatásainak eredményeként adta ki 1909-ben Veszprém városának és tágabb környékének leírása című könyvét, amelyet az egyik legjobb magyar geológiai monográfia.
A geológus
1894-ben Lóczy Lajos, a Magyar Földrajzi Társaság által létrehozott Balaton-bizottság elnöke megbízta, hogy geológiai és paleontológiai anyagot gyűjtsön. 1895-ben együtt is gyűjtöttek, és eközben életre szóló barátságot kötöttek. Ennek volt köszönhető, hogy 1902-ben Laczkó Dezső is részt vehetett a Déchy Mór által vezetett kaukázusi tudományos expedícióban.
Őslénytani fölfedezései közül a legnevezetesebb a triász-korban (körülbelül 200 millió évvel ezelőtt) élt, másfél méter hosszúságú kavicsfogú álteknős (Placochelys placodonta), amelynek két koponyáját, páncéltöredékeit és egyéb csontjait 1899-ben és 1901-ben fejtette ki a veszprémi Jeruzsálem-hegy kőbányáiban. A lelet feldolgozását Otto Jaekel német paleontológus végezte el, és publikálta Berlinben 1902-ben, de Laczkó Dezső ragaszkodott hozzá, hogy a leletek (a második koponya kivételével) visszakerüljenek Magyarországra, a Magyar Állami Földtani Intézetbe.
Ezek az „álteknősök” a vízi életmódhoz alkalmazkodott, páncélos hüllők voltak. Külsőleg hasonlítottak a ma élő tengeri teknősökhöz, de a két csoport nincs egymással közeli rokonságban. A Placochelys szájában öt gömbölyű „kavicsfog” ült, amely arra utal, hogy kagylókkal, pörgekarúakkal és tüskésbőrűekkel táplálkozhatott.
A múzeumalapító
Amikor Laczkó Dezső tanítani kezdett Veszprémben, ott már régóta napirenden volt egy vármegyei múzeum fölállítása. A tervek azonban csak 1900-ban valósultak meg, amikor Laczkó Dezső a püspök, a főispán és mások támogatásával 1900-ban létrehozta a Veszprém Vármegyei Múzeum Egyesületet. A múzeum anyagának alapját saját földtani gyűjteménye jelentette, de azonnal megkezdte a néprajzi, iparművészeti és történeti értékek gyűjtését is, mint például az 1868-ban megszűnt céhek emlékeit és a családi okleveleket. 1906 őszén Laczkó Dezső és munkatársa, Rhé Gyula kezdték meg a Nemesvámos határában fekvő balácapusztai nagyszerű római villa föltárását, ahol remekművű mozaik padlók kerültek elő.
A veszprémi múzeum huszonöt éven át a vármegyeház második emeletén működött, de Laczkó Dezső még megérte, hogy 1925-ben saját épületet kapott. Utolsó éveit teljesen a múzeumnak szentelte, az összegyűjtött anyagokat rendezte. Ekkor már sokat betegeskedett. „Ha lejár a rugó, megáll a gép. … Ez a dolgok természetes rendje. Ennyiért is hálás legyen az ember a Gondviselésnek.” – mondogatta aggódó rendtársainak. Tudatosan készült a halálra. Fölvette a szentségeket, elbúcsúzott barátaitól, függő dolgairól följegyzéseket készített, mielőtt 72 éves korában, 1932. október 28-án elhunyt. Szobrát öt évvel később, 1937-ben állították föl az általa alapított múzeum előtt. Medgyessy Ferenc mészkőbe vésett alkotása piarista reverendában, kezében kalapáccsal és kődarabbal ábrázolja.
KOLTAI ANDRÁS
