November 3-án a budapest-belvárosi Szent Anna-templomban helyezték örök nyugalomra az életének kilencvenegyedik évében elhunyt Nemeskürty Istvánt. Gyászszertartását szentmise keretében Jelenits István SP vezette, búcsúztató beszédét a cikkben közzétesszük.
Örök nyugalomra helyezték kedden a kilencvenegyedik évében elhunyt Nemeskürty Istvánt. A Tanár urat Orbán Viktor miniszterelnök és Jelenits István piarista szerzetes búcsúztatta a Szervita téri Szent Anna templomban.
Jelenits István búcsúbeszédét az alábbiakban közöljük:
„Nemeskürty István, akinek hamvait imádságos szívvel helyezzük el itt, a szervita templom oltára alatt, 90 éve, 1925-ben született. Katonának készült, fiatal hadnagyként, még nem is húszévesen került a háború utolsó heteiben amerikai fogságba. Rá is illenek azok a sorok, amelyekkel a nála négy évvel idősebb Pilinszky János jellemezte 1965-ben nemzedéküket: „A mai negyveneseket az elmúlt háború érlelte nemzedékké. Sötét keret, tragikus indulás. Mégis úgy érzem, kevés nemzedék kapott szélesebb és egyetemesebb tanítást útravalóul… A háborúban valamennyien otthontalanokká váltunk, s maga a közös tragédia lett egyetemes otthonunk… A mi nemzedékünk – ha szabad így fogalmaznom – egyetemességre van ítélve, önzetlenségre, igazságra és humánumra. Szenvedései mellett ritka ajándékokban is részesült: elemi erejű tapasztalatokban, amelyek az egész emberiség felebarátjává tették. Mert éheztem, mert szomjaztam, mert mezítelen voltam. Jézus szavai nem ismeretlen dolgokról szólnak hozzánk. A polgári élet zsebszótára után mi ismét természetes hangon használhatjuk a világ nagy szótárát, Shakespeare szótárát, a görög tragédiák szótárát, az Evangélium szavait. A Passió története számunkra ismét hétköznapi valóság.”
Mikor ’45 tavaszán a fogolytáborból hazakerült, Nemeskürty István sietve beiratkozott magyar–olasz szakos tanárjelöltként a budapesti egyetem bölcsészkarára. Ötvenre el is végezte egyetemi tanulmányait. Még tanítványa lehetett néhány régi nagy professzornak, akiket aztán rövidesen újabbakkal váltott fel a diktatúra. Fiatal tanárként először egy-egy nyitottabb középiskolában vállalt tanári állást. De hivatást érzett s alkalmat keresett a tudomány művelésére is. Katonaszemmel, katonaként edzett figyelemmel sajátosan tudott tájékozódni a régi magyar irodalomban. Először a Vigiliában közölte érdekes tanulmányait. Hamarosan a film, a mozi világa került érdeklődésének középpontjába. A mozi akkoriban nagyon sok olyan embert vonzott magához, aki könyvet nehezebben vett a kezébe, de érdeklődött a világ, az emberi viszonyok mélységei iránt: nemcsak szórakozást keresett, hanem az életben való eligazodást. Nemeskürty István nyelvtudásával, friss figyelmével egykettőre kiváló filmesztétává képezte magát. Cikkeivel, megszólalásaival rendezők, színészek figyelmét, barátságát szerezte meg. Hamarosan az újonnan szerveződő filmesztétikai képzés egyik meghatározó alakja lett. Talán neki köszönhetjük, hogy a mozi nálunk nem vált pusztán pártpolitikai eszközzé, hanem igazi esztétikai értékek hordozója lett. Segítette az embereket abban, hogy megismerjék egymást, önmagukat, s hogy jobban eligazodjanak az emberi élet szövevényei közt.
Később új meg új meglepetést jelentettek a sokoldalú tudós meg-megjelenő könyvei az irodalomtörténet és a magyar történelem egészen változatos témáiról. Nem szűkítette figyelmét egyetlen korra vagy kérdéskörre. Volt meglepő és elgondolkodtató mondanivalója a törökkor Magyarországáról, Balassi költészetéről, de az egész magyar olvasóközönséget megszólította, amikor a Don-kanyarból visszatérő (vagy vissza nem térő) második világháborús magyar katonák sorsát, viszontagságait dolgozta fel.
A fordulat után, amikor nemzedéktársai már egyre ritkultak körülötte, összefoglaló műveivel és személyes bölcsességével tudott sokakat türelemre, a megtisztulás és a kibontakozás hűséges munkálására ösztönözni: egymással is meghasonló csoportokat. Most, hogy kilencvenegyedik évében elszólította közülünk az Úristen, megilletődve búcsúzunk tőle és vesszük számba, amit köszönhetünk neki. Imádsággal kísérjük a Mindenható Isten elé. Bizakodva kérjük, ismerje a magáénak, közöttünk pedig áldja meg, tegye élővé, jövőt alakítóvá azt az örökséget, amelyet ránk hagyott.”
Fotó: MNO.hu
