Az Esztergomban tavaly nyáron egybegyűlt egyetemes káptalan tagjai az egész piarista rendet képviselték. Értékelték az elmúlt hat évet, és tervet készítettek a következő hat évre. Ez a terv azonban csak akkor valósul meg, ha a káptalan eredményeinek recepciója ténylegesen megtörténik. Ez viszont nem megy magától. A generális atya azonnali cselekvésre buzdít, jelen levelében főképp a hivatáskultúra, a hivatásgondozás terén.
Salutatio Patris Generalis
Levél a testvéreknek – 2016. január
„A rendi összetartozás legjobb kifejeződése”
Az egyetemes káptalan recepciója
Visszatérek a 47. egyetemes káptalanra. Igen. Visszatérek rá, mert meg vagyok győződve arról, hogy előttünk, akik részt vettünk rajta, az a lelkesítő feladat áll, hogy dolgozzunk a káptalan recepcióján a piarista rendben. Valószínűleg e feladatban legnagyobb felelőssége a generálisi kongregációnak (azon belül a generálisnak) és a nagyobb elöljáróknak van.
De nem azért írok ismételten a káptalanról „mert kötelességemnek érzem”, hanem mert világosan látom ennek szükségességét. Egy káptalan recepciójának ugyanazok a dinamizmusai, bár kisebb mértékben, mint egy püspöki szinódusénak vagy egy pápai enciklikának a világegyházon belül. Lassan zajlik, sokat kell érte dolgozni, mert vagy végbemegy, vagy nem, de nem lehet előre elrendelni, hanem csak utólag megállapítani. Ez a nagy kihívás áll tehát rendünk előtt: befogadjuk-e vagy nem az egyetemes káptalant? Mert megtörténhet, hogy nem fogadjuk be, vagy csak felületesen fogadjuk be. Ha így lenne, nagy lehetőséget szalasztanánk el.
Dolgozni a káptalan recepcióján nemcsak azt jelenti, hogy buzdítunk a dokumentumok elolvasására vagy képzési terveket szorgalmazunk, hogy ezeket a dokumentumokat alaposabban megismerjék és tanulmányozzák. Hogy megtörténjen a káptalan recepciója, globális, átfogó dinamizmusra van szükség, mely pozitív és tenni kész hozzáállást igényel. Közelebb kell vinnünk a káptalani döntéseket és elhatározásokat a rendtagokhoz és a piarista rendhez kapcsolódó világiakhoz, segíteni kell a fiatalokat, hogy megismerjék azokat, és felfedezzék a bennük rejlő lehetőségeket és követelményeket, ösztönözni kell konkrét kezdeményezéseket és vállalásokat, melyek lehetővé teszik azt, amit a káptalan jóváhagyott. Ha „nem történik semmi új” egy egyetemes káptalant követően, az azért lehet, mert vagy nem mondtunk semmi újat, vagy pedig mert nem voltunk képes befogadni az újdonságokat, amelyeket a káptalanon elfogadtunk.
Ezért írom ezt a salutatiót. Szeretném megosztani veletek gondolataimat káptalanunk befogadásáról, szeretnék kiemelni néhány olyan döntést, amely valaminek a megváltoztatásával vagy megszilárdításával kapcsolatos, és kérlek titeket, vegyétek alaposan szemügyre őket (és persze a többi döntést is, hiszen csak kiemelek néhányat), és tegyétek fel magatoknak a kérdést: Mit tudunk tenni, hogy előre tudjuk lépni e szerint az elhatározás szerint? Mivel jár az egyetemes káptalannak ez a döntése közösségünk vagy rendtartományunk számára? Szeretnék tehát néhány elhatározásról szólni, melyeket meg akarunk valósítani.
Már most mondom, lehetetlen mindezt egyetlen levélbe foglalni. Már most jelzem, többször fogok írni erről. Nem akarok túl sokszor írni, mert valószínűleg untatna titeket, és épp ellentétes hatást váltana ki, az viszont biztos, hogy nem lehet három oldalon összefoglalni az Esztergomban végzett munka gazdagságát. Már most bocsánatot kérek, amiért állandóan hangoztatom, de tisztánlátást, merészséget és bátorságot is kérek tőletek, hogy meg tudjuk valósítani, amit szeretnénk.
Sokszor gondoltam arra, amit Regulánk mond, főleg a 403. pontban, az egyetemes káptalanról. Onnan vettem e levél címét. A káptalan a legjobb kifejeződése annak, hogy rendi, egyetemes közösségként összetartozunk, és nemcsak az a feladatunk, hogy jól előkészítsük a káptalant, hanem az is, hogy megvalósítsuk határozatait. E célból osztom meg veletek az alábbi néhány gondolatot.
A hivatáskultúra témájával kezdem, ez az első a rendi élet súlypontjai közül, kiemelek néhány elhatározást, amelyek segíthetnek, hogy egy kicsit változtatni tudjunk:
1. Elfogadtuk, hogy feladatunk lesz: „A hivatásellenes tényezőkkel kapcsolatos imádságos mérlegelés és az ellenük való fellépés (közösségeinken belül és kívül egyaránt), és azon változási folyamatok elindítása, amelyekre szükségünk van.” Erős ez a célkitűzés. „Imádságosan mérlegelni” és „fellépni ellenük”, két olyan ige, amelyek sokat követelnek tőlünk, és alaposan el kell végeznünk ezt a feladatot. Miután ezt megtettük, a káptalan azt mondja, hogy el kell elindítani azokat a változási folyamatokat, amelyekre szükségünk van. Kezdjük hát el! Kérem a provinciai kongregációkat és a testvériségek tanácsait, hogy azonnal kezdjék meg ennek a célkitűzésnek a megvalósítását, és juttassák el hozzánk az elvégzett munka eredményét még a 2016-os évben. A hivatáskultúráért és képzésért felelős generálisi titkárság küld majd nektek végiggondolandó szempontokat, de a lényeg az, hogy minden tartományban és piarista jelenléti helyen elvégezzétek ezt a munkát. Az elemzés eredményét és az utána megfogalmazott cselekvési terveket el kell küldeni Rómába, s ez szolgál majd alapjául annak a különleges vizitációnak, amelyet erről a témáról tart a generálisi kongregáció. Már most buzdítalak titeket erre a lelkesítő feladatra: legyen bennetek tisztánlátás, merészség, megtérési szándék és szeretet a piarista rend iránt!
2. Elfogadtuk, hogy előmozdítunk olyan közösségi projekteket, amelyekbe beletartozik a hivatást érzők befogadása, a közösség jelentést hordozó jelenléte, a képzés hivatásunk területén, a hivatásgondozói programokon való részvétel, és ezáltal elősegítjük, hogy a közösségek a hivatást érzők befogadásának képességében erősödni tudjanak. Valószínűleg ez a célkitűzés tartalmazza az egyik központi témáját annak az üzenetnek, amelyet a káptalan a piarista rend egészének küld: meg kell újítani piarista közösségi életünket. Úgy vélem, ha közösségeink előrelépnek ezen a téren, ha lesz közösségi projektjük, és ha ez a projekt kiemelten foglalkozik a hivatáskultúra ösztönzésével, akkor konkrét lépéseket tehetünk, melyek segítenek minket. Egyetlen közösséget sem ismerek, amelyik azt mondhatná: „semmin sem kell változtatnunk”, vagy „semmit sem tehetünk ezen a téren”. Pláne nem gondolhatja egyetlen közösség sem, hogy „ez minket nem érint”. Épp ellenkezőleg, mindannyian tehetünk valamit. Csak két példát hadd említsek, amelyek ezen a héten történtek: az egyik helyi elöljáró azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy mondjak neki piaristákat, akik lelki napot tudnának tartani közösségének a hivatáskultúra témájáról; az egyik cirkumskripció pedig azt a döntést hozta, hogy szervez egy találkozót a „fiatal felnőtt” rendtagoknak és a „helyi elöljáróknak”, hogy közösen gondolkodjanak a hivatáskultúrán és a közösségi élet megújításán. Ez csak két példa, de világosak. Testvéreim, a rend mozgásban van! Kérem az összes provinciai kongregációt és a testvériségek tanácsait, hogy küldjék el nekünk a különféle kezdeményezéseket, amelyeket e célkitűzés elérése érdekében megvalósítani szándékoznak. Már most biztosítunk titeket, hogy minden segítséget megadnunk nektek.
3. Elfogadtuk azt is, hogy a piarista életterv bemutatásánál kiemeljük a misszionáriusi aspektust. Igen, a misszionáriusi aspektust. Lelkesítő ez a célkitűzés. Ne kövessük el azt a hibát, hogy elkezdünk azon vitatkozni, mit jelent a „misszionáriusi”. Nem ez a feladat, hanem annak elősegítése, hogy megéljük és másoknak is felkínáljuk azt. Anélkül, hogy túlságosan visszamennénk az időben, csak a közelmúltra tekintve, érdemes felidéznünk, hogy amikor a rend Japánba vagy Indiába ment, a misszionáriusi szellem vezette, hasonlóképpen, mint amikor például Szenegálba vagy Kamerunba ment. Amikor egy indiai rendtag Ausztriába megy, vagy egy kolumbiai Indonéziába, a misszionáriusi szellem vezeti, ugyanaz a szellem, amely eltölt sok piaristát, és arra indítja őket, hogy életükből néhány évet a piarista rend misszióiban töltsenek a világban. Ez mindig így volt. Ne felejtsétek el, hogy a rendben minden évben megtartjuk a „piarista missziók napját”, mégpedig azon a napon, amikor maga Kalazancius elküldte az első piarista szerzeteseket a mostani Csehország területére. Ugyanez a misszionárius szellem vezeti a piarista testvériségek sok világi tagját is, akik hívást éreznek arra, hogy életükből rááldozzanak néhány évet egy-egy piarista misszió megalapítására vagy megerősítésére szerte a világban. Testvérek, javasoljuk a fiataloknak, hogy mint piarista szerzetesek legyenek misszionáriusok! A rend elindít egy piarista programot, amelynek az lesz a célja, hogy elevenen tartsa bennünk a misszionáriusi szellemet, és azon fáradozzon, hogy az Úr radikális felszólítását („Menjetek, és hirdessétek!”) új módon és bátran megvalósítsuk a piarista rendben. Ne féljünk attól, hogy a misszionáriusság legyengíti rendtartományainkat, amelyek mindegyikének szüksége van emberekre, akik működtetik mindazt, amink van. Esztergomban az egyik káptalani tag megosztott egy nagyon fontos tapasztalatot (nem eszmét, hanem tapasztalatot): amikor egy provincia ad a maga szegénységéből, többet kap vissza, mint amennyit adott. Ez a mi hitünk!
4. Elhatároztuk a káptalanon azt is, hogy megszilárdítjuk a kalazanciusi mozgalmat mint nevelési és pasztorális folyamatot a hivatáskultúra jegyében. Ez a rend döntése. Hány provinciában indították el a kalazanciusi mozgalmat mint a rend alapvető javaslatát a gyerekekkel és a fiatalokkal végzett pasztorális munkára? A hivatáskultúra mennyire járja át a kalazanciusi mozgalom nevelési folyamatait? Tudatosítjuk-e a kalazanciusi mozgalomban, hogy piarista hivatás csak olyan pasztorális körülmények között születhet, ahol intenzíven ápolják az istentapasztalatot, a közösségi megosztást és a szegények megsegítését? Hogyan készítjük fel a kalazanciusi mozgalom katekétáit és vezetőit a hivatáskultúra témájában? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre kell válaszolnunk!
5. Azt is elhatároztuk, hogy szerepet kínálunk az idősebb rendtagoknak a hivatásgondozási munkában, ezek lehetnek: életük tanúságtétele, imádság, megszólító jelenlét stb. Értékes ez a célkitűzés, és nagyon megfelel annak, amit Ferenc pápa is állandóan hangsúlyoz, hogy tudniillik „az életben az egyik legfontosabb dolog az idősek és a fiatalok meghallgatása”. Szembe kell néznünk ezzel a kihívással! El sem tudjátok képzelni, milyen sok fiatal meséli el nekem, mekkora segítséget jelent számukra az, hogy láthatnak idős piaristákat, akik örömmel, lelkesen, szenvedélyesen élik hivatásukat! Nyilvánvaló, hogy különböző ezeknek az atyáknak a stílusa, a szenvedélynek és a lelkesedésnek azonban nincs kora, legalábbis nem kellene lennie! Ezzel két dolgot szeretnék mondani nektek, egyiket az idősebbeknek, másikat a fiatalabbaknak. Az idősebbeknek, a legnagyobb tisztelettel, melyet kivált belőlem egy teljesen odaadott élet: kérem tőletek, ne hagyjátok abba hivatásotok intenzív megélését, továbbra is tegyetek tanúságot róla! A fiatalabbaknak: kérem tőletek, nézzetek az idősebbekre, akik mindenüket odaadták, és kérjétek tőlük, hogy folytassák odaadásukat! Ne engedjétek abba a kísértésbe esni őket, hogy „már nincs mit adnom”. Ez sokat kér tőletek, kedves „idősebb testvérek”. Továbbra is példát kell mutatnotok! Nyilvánvalóan már nem a tanteremben, nem is konkrét munkakörben (jó, ha valaki tud időben visszavonulni, és engedni, hogy az utána következők vegyék át feladatait), hanem imádsággal, érdeklődéssel, tanácsadással, kérdésekkel vagy bármilyen kis segítségnyújtással. Ez sokat kér a fiataloktól is, mert azt igényli, hogy növekedjetek annak tudatosításában, hogy nem ti találjátok ki a piaristaságot, hanem folytatjátok a szeretetnek azt az útját, amelyet Kalazancius kezdett el, akit tisztelettel „szent öregnek” hívunk. Biztosíthatlak titeket, hogy ismerek ilyen „szent öregeket”. És ti is ismertek.
Itt befejezem. Még egyszer szeretnélek emlékeztetni benneteket a rend melletti elköteleződésetekre. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy ennek az elköteleződésnek egyik legjobb módja az egyetemes káptalan döntéseinek befogadása a közös felelősségvállalás szellemében. Haladjunk előre, lépésről lépésre, ebben az irányban az Úr által ránk bízott gyerekek és fiatalok javára.
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado
generális atya
