„Tanúim lesztek” – Keresztény tanúságtétel napjainkban – e címmel tartottak nagyböjti elmélkedéseket a piarista kápolnában négy héten keresztül. A sorozat keretében Borián Tibor, Wettstein József és Lukács László piarista szerzetesek tartottak elgondolkodtató beszédeket. Március 18-án, az utolsó alkalmon, Jelenits István SP „Újra a mustármag szerepében” címmel osztotta meg gondolatait. A Magyar Kurír beszámolója.
„Tanúim lesztek” – Keresztény tanúságtétel napjainkban – e címmel tartottak nagyböjti elmélkedéseket a piarista kápolnában négy héten keresztül. A sorozat keretében eddig Borián Tibor, Wettstein József és Lukács László piarista szerzetesek tartottak elgondolkodtató beszédeket. Március 18-án, az utolsó alkalmon, Jelenits István SP „Újra a mustármag szerepében” címmel osztotta meg gondolatait.
A Lukács László és Wettstein József piaristákkal közösen bemutatott szentmisén Jelenits atya elmélkedését három szentírási kép köré szervezte. Felidézte Jézusnak a mustármagról, a kovászról és a föld sójáról szóló példabeszédeit, és kiemelte, mindhárom esetében arról van szó, hogy a kicsi kezdethez valami nagy eredmény kapcsolódik.
Valaha talán úgy képzeltük ezt el – idézte fel saját emlékeit a piarista szerzetes –, hogy a kereszténység sorsáról szólnak ezek a képek, és a világtörténelem során valósul meg a beteljesedés, az egyház folytonos növekedése által. Az egyház kicsiből nagy lesz és sok ember gondolkodását, életét átalakítja. Ma azonban elgondolkodunk azon, hogy talán másképp is lehet értelmezni ezeket a példabeszédeket. Hiszen a mustármag egy évben hajt, a következő esztendőben újra el kell vetni, és a kovászt is mindig újra hozzá kell adni az újabb adag tésztához.
A 20. század közepe táján még úgy gondoltuk, hogy Európa a kereszténység központja, a növekedés a messzi pogány országokban zajlik, és ennek sikeréért kell imádkozunk, illetve ezért kell dolgoznunk. A II. világháború utáni új helyzetben azonban azon vettük észre magunkat, hogy nemcsak az ateista diktatúra szakadt ránk, de sokan el is szakadtak a hittől, a kereszténység kisebbségi helyzetbe került, sőt, sok esetben üldöztetést szenved. El kellett gondolkodni: hogyan lehet így kovász az egyház? Hiszen misszióra nem nagyon lehetett gondolni, a sokaság megszólításáról intézményes módon szó sem lehetett. Fel kellett ismerni egy másik utat: az egyház a föld sója, a világ világossága nemcsak úgy lehet, hogy az evangéliumot terjeszti, hanem úgy is, hogy a becsületes, tisztességes élet példáját adja az embereknek. Ez pedig a hétköznapokban, a családi, baráti, munkahelyi kapcsolatokban valósulhatott meg. Mindazon emberek életében, akik eszerint éltek, beteljesedhetett a mustármag, a kovász és a só története. Tisztességesen, becsületesen élni még egy keresztényüldöző világban is szabad, és ez a magatartás áldottá, emberivé teszi az életet – áthatja az evangélium lelkületével a közösségeket, a társadalmat.
Aztán vége lett a kommunizmusnak, akkor azt gondoltuk, úgy lesz újra minden, mint a világháború előtt. Ekkor jött az újabb megdöbbenés: a kereszténység nemcsak Magyarországon, de az egész európai műveltséget hordozó világban megzavarodott, elszakadt az evangélium talajától, az emberek nem hisznek már. Azt tapasztaljuk, hogy a modern Európa föladja kereszténységét. A mustármag, a kovász, a só szerepe pedig újra sajátos elevenséget kap. Nem arról van már szó, hogy Európa a kovász a világban, hanem az egyes embereknek, a keresztényeknek kell betölteniük ezt a szerepet.
Nekünk kell betöltenünk ezt a szerepet életünkben – hangsúlyozta Jelenits István. – Az egyház nem egy nagy növény, melynek árnyán megpihenhetünk. Kisebbségben vagyunk, nem a mindenáron való misszionálás talán a feladat, az evangélium meghallására ugyanis mintha rest volna a világ. Sóként kell jelen lennünk, az emberi értékek tisztultabb oldalát képviselve, életünk minden területén. Nem a szavainkkal, hanem azzal, ahogy élünk.
Krisztus szándéka az, hogy jelenlétével észrevétlenül megszentelje a világot. Így kell újra magára lelnie az egyháznak is. A só nem veszítheti ízét – a kereszténység sem veszítheti ízét. Ez az egyház felelőssége: nem korlátozódhat önmaga védelmére, és a hódító szándék sem helyes. Hanem testvéri jelenlét.
Tanú, hitvalló élet szükséges, a világ evangéliumból fakadó értelmezése – akkor is, ha éppen nem az evangéliumról beszélünk. A példaadással, az emberi életet megszentelő gesztusokkal jobb életre, Krisztus felé segíthetünk másokat. Így életünk gazdagabb, a világ pedig emberibb lehet. És Krisztus az utolsó ítéletkor magáénak ismer majd el.
Kérjük az Úristen kegyelmét, hogy a hit különös ízét, éltető erejét magunkba érvényre juttassuk, és jelenvalóvá tegyük a világban. Tegye életünket a mustármaghoz, a kovászhoz és a sóhoz hasonlóvá – fohászkodott elmélkedése végén Jelenits atya.
Fotó: Merényi Zita
Szöveg: Borsodi Henrietta/Magyar Kurír
