Áldott és kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánunk!

NID-2202_piarista_husvet_2016_02

A feltámadás éjszakáján minden elölről kezdődik, a teremtés visszanyeri eredeti értelmét a megváltás tervében. Olyan, mintha a történelem és világmindenség újra kezdődne, mert Krisztus feltámadott, „mint a holtak zsengéje” (1Kor 15,20). Szent II.János Pál gondolataival kívánunk áldott, a feltámadás örömében gazdag húsvéti ünnepeket!

„Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek? Feltámadt, nincs itt.” (Mk 16,6) – az angyal szavait idézve – amelyekkel fogadta a sírhoz érkező Pétert és Jánost – kezdte beszédét II. János Pál pápa 13 évvel ezelőtt a húsvéti vigília szentmisén.

„Szombat után az első nap reggelén, olvassuk az evangéliumban, néhány asszony Jézus sírjához megy, hogy bebalzsamozzák testét Jézusnak, akit pénteken megfeszítettek és sietve, testét gyolcsba göngyölve temettek el. Keresik, de nem találják, nincs ott, ahová tették. Csak a temetés jelei maradtak ott, a sír üres, csak a gyolcs és a kendő maradt benne. Az asszonyok megijedtek a fehér ruhába öltözött ifjú által, aki ezekkel a szavakkal bátorítja őket: ’Feltámadt, nincs itt’. Ez a megrendítő hír, amely a történelem menetének megváltoztatására hivatott, ma is visszhangzik nemzedékről nemzedékre, régi hír, mégis mindig új. Ezen a vigília misén, mely minden vigília anyja, újból elhangzik, és szétárad az egész Földön” – mondta a szentatya, majd így folytatta: „Ó szentséges éjszakának e csodálatos misztériuma! Éjszaka, amikor újra átéljük a feltámadás rendkívüli eseményét! Ha Krisztus a sír rabja maradt volna, az emberiség és a teremtett világ bizonyos értelemben értelmét vesztette volna. De te, Jézus, valóban feltámadtál! Beteljesedett tehát az írás, melyet nemrég hallottunk az ige liturgiájában, amint végigjártuk a megváltás tervének különböző szakaszait. A teremtés kezdetén ’Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott’ (Ter 1,31). 
Ábrahámnak megígérte: „Utódaid által nyer áldást a Föld minden népe” (Ter 22,18). Újból felhangzik a zsidó hagyomány egyik legősibb éneke, amely felfedi az egzodus értelmét: „Így mentette meg az Úr azon a napon Izrael fiait az egyiptomiak hatalmától” (Kiv 14,30). Napjainkban is valóra válnak a próféták szavai: „Az én lelkemet oltom belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsom szerint éljetek…” (Ez 36,27). 
A feltámadás éjszakáján minden elölről kezdődik, a teremtés visszanyeri eredeti értelmét a megváltás tervében. Olyan, mintha a történelem és világmindenség újra kezdődne, mert Krisztus feltámadott, „mint a holtak zsengéje” (1Kor 15,20).

Õ, „az utolsó Ádám, éltető lélekké lett” (1Kor 15,45). Ahol a bűn uralkodott, most túlárad a kegyelem és „a kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az vált szegletkővé” (válaszos zsoltár), egy olyan lelki építménnyé, mely elpusztíthatatlan. Ezen a szent éjszakán egy új nemzet született, akivel Isten örök szövetségre lépett a megtestesült Ige vére árán, akit megfeszítettek, de feltámadt. 

 

A megváltott nép körébe lépünk a keresztség által. Ahogyan Pál írja: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele a halálba, hogy miként az Atya dicsőségére feltámadt a halálból, úgy mi is életre keljünk” (6,4).

 

Róma, 2003 húsvétján