Nagymaros él, egyre életvidámabb és lelkesebb. 35 év emberöltőt tesz ki. – Kerényi Lajos atya visszaemlékezése a legendás kezdetekre.
Őskezdet. Kb. 35 évvel ezelőtt Nagymaroson voltam káplán Balás Béla atyával, aki azóta, mint kaposvári megyéspüspök: büszkeségünk. A kismarosi atya megbetegedett. Elöljáróim engem küldtek oda helyettesíteni. Mint egy fél évig jártam oda. Nagyszerű ifjúság jött össze a kis templomban. Ugyan fejvesztés terhe mellett tiltotta a kommunista rendszer az ún. ifjúsági összejöveteleket, ez annál inkább ihletett, hogy bátrak legyünk, és hirdessük Jézus nagyszerű tanait, meg hogy Ő feltámadott. Béla atyával elhatároztuk, hogy évente kétszer találkozót rendezünk a magyar fiatalok számára Kismaroson: tavasszal és ősszel.
A környék azonnal ébredezni kezdett remek papok segítségével. Budapest is megmozdult. Közben a gondviselés odavezérelte Sillye Jenőt lelkes gitáros barátaival és énekeseivel.
Csodálatosak voltak ott Kismaroson ezek az összejövetelek. Az első években még befértünk a templomba. Kívül mindig voltak gyanús, szimatoló idegenek. Ott nem nagyon szóltak, annál inkább püspökeinknek. Kaptuk is a figyelmeztetéseket, hogy hagyjuk abba, ne tegyük ki veszélynek az egyházat és a megengedett lehetőséget. (Mi pont az Egyház életét éltük, és Jézusra hallgattunk.) Ezen “atyai” intéseket tudomásul vettük, és csináltuk tovább a nagyszerű találkozókat, mint az őskeresztények, mert inkább engedelmeskedünk az Istennek, mint a gyáváknak.
Ezen összejövetelek gyümölcsei közé sorolom azokat a nagyszerű, 2-3 napig tartó túrákat, melyeket néhány autóval tettünk különböző Nógrád megyei faluban. Ott az ifjúsággal találkoztunk. Volt ott élményszerű hittanóra, muzsika (Jenőék is jöttek velünk!) és sok kaland, öröm.
Nem sokáig tartott a kismarosi csoda, mert kinőttük a templomot. Külön meg szeretném említeni az időközben odakerült remek papi egyéniséget, Major Sándor plébános atyát. Ő aztán nem félt. Jogász gondolkodásával remekül vívott az “ősellenséggel”. Mi is sokat tanultunk tőle, hogy lehet jogi paragrafusokkal kijátszani “legálisan” Isten és az Egyház hiénáit.
Szóval: kinőttük a templomot, és Nagymarosra tettük át működésünket. Az ifjúság száma nőttön nőtt. A szeretetre, a természetfelettire kiéhezett fiatalok szinte özönlöttek a találkozóra. Igaz, a remekül megválasztott témák meg a kiváló előadók is nagy vonzerőt jelentettek és jelentenek napjainkban is. Itt külön köszönetet kell mondanom Horváth István akkori Nagymarosi plébános úrnak, mert nem kis veszélyt vállalva befogadott minket.
Nagymaros él, egyre életvidámabb és lelkesebb. 35 év emberöltőt tesz ki. Az „ősök” utódai külön kategória, hiszen hat, hétszáz kisdiák jelenik meg a találkozón az ún. „gyerek-” és „kamasz-maroson”.
A Szentléleknek nagyon jókedve van hozzánk. Ezt megköszönöm sok-sok ezer érdekelt nevében, és az Ő áldott lendületébe ajánlom a szebb magyar jövőt építő ifjúságot, és az őket nagyon szerető atyákat és segítőket.
Kerényi Lajos SchP
