Lukács László piarista pap, szerzetes, teológus, a Vigilia főszerkesztője több mint ötszáz oldalas könyvében mutatja be Joseph Ratzinger (XVI. Benedek pápa) életútját a pápa írásai, enciklikái, beszédei és történelmi dokumentumok alapján.
„A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel; mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”.
(Benedictus XVI. Papa Emeritus)
A német Joseph Ratzinger, aki XVI. Benedek néven 2005 és 2013 között római katolikus egyházfő volt, egyike napjaink legnagyobb teológusainak, akinek megadatott, hogy egészen fiatalon, a „teológia csodagyerekeként” tevékeny részt vállaljon az egyház új korszakát elindító II. vatikáni zsinaton.
II. János Pál 1981-ben kinevezte őt a Hittani Kongregáció prefektusává, s így csaknem negyed századon keresztül a lengyel pápa talán legbizalmasabb munkatársa lehetett. Lukács László piarista pap, szerzetes, teológus, a Vigilia főszerkesztője több mint ötszáz oldalas könyvében ezt a rendkívüli életutat mutatja be Joseph Ratzinger írásai, pápai enciklikái, beszédei és történelmi dokumentumok alapján.
Lukács László az emeritus pápa élettörténetének felvázolása után megismertet bennünket Joseph Ratzinger teológiájának legfontosabb jellegzetességeivel. Emlékeztet rá, hogy a bonni egyetem teológiai fakultásán Ratzinger 1958 nyarán tartotta meg székfoglaló előadását, A hit Istene és a filozófusok Istene címmel. Ebben már megjelent az az alapgondolat, amely egész életén át foglalkoztatta: vallás és filozófia, hit és értelem viszonya. „Az őskeresztények a filozófusok Istene mellett döntöttek, szemben a vallások isteneivel.” Ratzinger párhuzamot vont az antikvitás és saját kora között. Akkor „a hit Istene elszakadt a teológia Istenétől”, korunkban pedig sokan „az értelem igazságából visszahúzódnak a puszta jámborságba, a puszta hitbe,”, vagy pedig „az értelmezés módszerével eltüntetik a kereszténység botrányát.” „A hitben megismert Isten gondolkodó szeretet… Az igazság és a szeretet ősi azonossága tárul fel itt a szemünk előtt.”
Részletesen elemzi a könyv szerzője XVI. Benedek pápai enciklikáit, kiemelve, hogy első, Deus caritas est (Az Isten szeretet) kezdetű enciklikájában hangsúlyozta: az egyház nem vehet részt a politikai harcokban, nem veheti át az állam szerepét, de „nem is szabad kimaradnia az igazságosságért folyó küzdelemből. A társadalmi igazságossághoz hozzátartozik a rászorulókkal való szolidaritás is. Az egyházra vár az „ész megtisztításának és az erkölcsi erők felébresztésének” feladata. Bármilyen jól működik is a szociális ellátórendszer egy országban, az igazságos struktúrák önmagukban nem teszik fölöslegessé a szeretet gyakorlását. „Az embereknek többre van szükségük, mint pusztán szakmailag helyes bánásmódra. Emberiességre, a szív odafordulására van szükség… Jézus programja a látó szív…” Benedek pápa számára a hit, remény, szeretet összetartozó fogalmak: „A hit bemutatja nekünk Istent, aki a Fiát adta értünk, és csalhatatlan bizonyosságot ad arról, hogy igaz: Isten a szeretet! Ily módon türelmetlenségünket és kétségünket biztos reménnyé változtatja, hogy Isten a világot kezében tartja, s hogy minden sötétség ellenére győz.”
Lukács László elemzéséből az is kiviláglik, hogy Joseph Ratzinger, a spekulatív teológus mögött mindig megszólal a keresztény élet jelenét figyelemmel kísérő lelkipásztor, aki folyamatosan vizsgálja „az idők jeleit.” Figyelmeztet, hogy a teológusok szakmai vitái is sokszor törést okoztak egyes híveknek a feltámadásba és a túlvilági életbe vetett hitében. Aggodalommal tölti el az is, hogy napjainkban mennyire meggyengült az örök életbe és a feltámadásba vetett hit még a keresztények körében is, és ezzel párhuzamosan hogyan torzult el sokak istenképe. Az örök életet az emeritus pápa elsősorban nem a tartama felől határozza meg mint valami időtlen végtelenséget, hanem a minősége felől: „Az örök élet nem hosszú időtartam, hanem a létnek új minősége, amelyben eltűnik a pillanatok végtelen egymás utánja, amelyben minden összefolyik a szeretet Mostjában.”
A könyv alapján egyértelmű az is, hogy Ratzinger teológiájának kezdettől fogva egyik alappillére volt az Ó- és az Újszövetség egysége. Jézus a hívő Izrael hagyományára építette igehirdetését, ezt a hagyományt tisztítja meg mindattól, ami rárakódott, hogy felmutassa eredeti értelmét. Teljhatalommal lép fel, még a legszentebbnek tartott mózesi törvényekkel kapcsolatban is. Az Újszövetséget Ratzinger az Ószövetség spirituális egzegéziseként fogja fel. Az Újszövetség középpontjában az a felismerés áll, hogy Jézus „egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, hogy a szó teljes értelmében lehet Istennek, az Atya Fiának nevezni. Egész lénye ebben a kapcsolatban van elrejtve.” A Krisztus-esemény, Jézus Krisztus személye az egész üdvösségtörténet középpontja, „az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége.” Ratzinger ezért is építi a krisztológiára egész teológiáját. S mint írja: „A keresztény hit középpontjában nem egy könyv áll, hanem egy személy – Jézus Krisztus, aki maga Isten élő szava, és magát mintegy az Írás szavaiban nyilatkoztatja ki; ezeket azonban csak a vele való életben, vele eleven kapcsolatban lehet helyesen érteni”.
Lukács László teljességre törekvő és azt megvalósító Benedek-életrajza egy mélyen hívő, Krisztusban élő személyt mutat be, aki ugyanakkor mindenestül benne él korának eseményeiben, útkereséseiben, kríziseiben. Egész életében hirdette, hogy a válságról válságra bukdácsoló emberiséget egyedül az mentheti meg, ha beengedjük szívünkbe az irgalmas és szerető Krisztust. Az emeritus pápa személyes ajánlást is írt a könyvhöz: „A magyar olvasóknak, akik Lukács László atya Az igazság munkatársa című könyvét kézbe veszik, azt kívánom: olvassák örömmel, mindenekelőtt pedig azt remélem, hogy közben láthatóvá válik előttük katolikus hitünk igazsága és szépsége, amelynek szolgálatát életfeladatomnak tekintem”.
Forrás:
Szent István Társulat, 2016.
Magyar Kurír
