Mennyire jézusi életforma a tanító piarista szerzeteseké! Jézus közösségben élt a tanítványaival, akik később tanítókká lettek maguk is, ugyanakkor mindig nyitottan fogadta a gyermekeket, és azt akarta, hogy a tanítványai is így tegyenek. A piarista szerzetesek a gyerekek tanítását-nevelését és a közösségi életet is megvalósítják, egyben a megváltás örömhírét hirdetik a nevelés által. Labancz Zsolttal, a Piarista Rend magyarországi tartományfőnökével beszélgetett Kölnei Lívia, a KÉPMÁS munkatársa jubileumokról és feladatokról.
Mennyire jézusi életforma a tanító piarista szerzeteseké! Jézus közösségben élt a tanítványaival, akik később tanítókká lettek maguk is, ugyanakkor mindig nyitottan fogadta a gyermekeket, és azt akarta, hogy a tanítványai is így tegyenek. A piarista szerzetesek a gyerekek tanítását-nevelését és a közösségi életet is megvalósítják, egyben a megváltás örömhírét hirdetik a nevelés által. Labancz Zsolttal, a Piarista Rend magyarországi tartományfőnökével beszélgetett Kölnei Lívia, a KÉPMÁS magazin munkatársa jubileumokról és feladatokról.
– A budapesti Piarista Gimnázium és Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola épülete korábban az ELTE Bölcsész Karának székhelye volt. Öt évig ott tanultam. Az egykori csúnya, lepusztult épület hihetetlenül megszépült, kivilágosodott és modern lett, amióta jogos tulajdonosaihoz visszakerült. Számomra lenyűgöző időutazás ide belépni.
– Én magam is ide jártam latin szakra még akkor, amikor az ELTEműködött itt, és az az érzésem, mintha a két épület – az egykori és a mai – nem is ugyanaz lenne. 2011 májusában készült el ennek a szárnynak a felújítása, ahová a gimnázium, a rendház és a tartomány központi intézményei beköltöztek. Érdekes – és számomra nagyon kedves – mozzanat, hogy a boltíves átjáró fölött látható egy Kalazanci Szent József-szobor, a rendalapítónk szobra, amit a szocializmus időszakában is végig megtűrtek. Mivel egy tanító embert ábrázolt, nem zavart senkit, nem foglalkoztak azzal, hogy reverendát visel. Talán jele ez annak is, hogy a szolgálatunk – a gyerekek és fiatalok tanítása, nevelése – mennyire „evilági” tevékenység, mindennapos része a társadalom életének.
– Sok évfordulót ünnepelnek a piaristák 2017-ben.
– 400 éve, 1617-ben alapította meg Kalazanci Szent József a szerzetesrendet. Alapítónkat, akit egymás között Kalazanciusnak is nevezünk, 250 éve avatták szentté. A pesti iskolánk pedig éppen 300 éves. De vannak 25 éves évfordulóink is: a váci és a szegedi iskoláink 25 éve indultak újra, a gödi szakiskolánk pedig szintén 25 éve létesült.
A piaristák egy tanító, „iskolás” szerzetesrend tagjai. Kalazanci Szent József már 1597-ben létrehozta az iskoláját, mert úgy látta, hogy a szegény gyerekeket oktatással tudja hosszú távon segíteni. Érdekes, hogy csak húsz évvel később, 1617-ben hívta életre a tanító szerzetesközösséget. Rájött, hogy egy iskola működtetéséhez kell egy közösség, ezért társakat keresett, és a tanító közösség megalapításával tette fenntarthatóvá az iskolát. Az ő távlatos gondolkodásának köszönhető, hogy ma ennyi piarista iskola van szerte a világban.
– Tehát előbb volt a cél, utána követte a közösség, az eszköz, amely a cél érdekében jött létre.
– Igen, úgy tűnik, a közösség az iskola jövőjének záloga volt. Ugyanakkor Kalazancius lelki, spirituális fejlődését is megsejthetjük emögött. Amikor az iskolát alapította, negyvenéves volt, amikor a közösséget, akkor hatvan. Lelki-hitbeli érése találkozott az iskola fenntartásának szükségével. A piarista rend az első, amelyet az oktatás és nevelés céljából hagyott jóvá az Egyház, ezáltal a pedagógusi életre mondta ki, hogy annyira szép és áldott, hogy arra bárki odaadhatja az életét. Iskolát jól vezetni és működtetni pedig nem lehet egyénileg, csak közösséggel.
A szentté avatás évfordulója és maga a tény, hogy rendalapítónkat szentként tisztelhetjük, azért fontos nekünk, mert biztos alapot jelent számunkra: ő az, akinek az életművére bátran építhetünk. Aki őt követi, az az életszentség útján jár. Milyen érdekes, hogy Kalazanci Szent József holttestéből épen megmaradt a nyelve és a szíve! A római központi házunkban egy ereklyetartóban őrzik. Számomra nagyon szép és jelképes, hogy egy pedagógusnak éppen a szíve és a nyelve maradt épen. Kalazancius biztató példakép abból a nézőpontból is, hogy bele lehet „szentülni” a pedagógushivatásba.
– Az ünneplés egyben a nyitás lehetősége is az érdeklődő emberek felé. Milyen megemlékezéseket terveznek idén?
– A jubileumokhoz sok ünnepség kapcsolódik majd azokon a helyeken, ahol piarista létesítmények működnek. Pártfogónk, Kalazancius szentté avatásának 250. évfordulója alkalmából szeretnénk zarándoklatot szervezni a szerzetesközösségünknek Rómába. Persze bekapcsolódunk a rend nemzetközi eseményeibe is, ilyen volt a jubileumi év megnyitása Rómában, és Chilében lesz egy piarista pedagógiai konferencia, ahol mi is képviseltetjük magunkat. Szervezünk piarista ifjúsági találkozót Pesten, áprilisban, valamint kórustalálkozót és képzőművészeti versenyt a diákoknak. Augusztusban összehívjuk azokat a papokat, akik piarista iskolákban végeztek, hogy együtt adjunk hálát a rendért. A Budapesti Történeti Múzeumban 2017. novemberében nyílik majd egy nagy, átfogó kiállítás „Hitre, tudásra” címmel, amely a piaristák szerepét mutatja be a magyar művelődéstörténetben. 300 éve folyamatosan működik a pesti iskolánk;1717-ben hívta meg Pest város tanácsa a piaristákat, hogy telepedjenek le és alapítsanak iskolát. Ünnepelni hívjuk majd az öregdiákokat, és a pesti városházán díszközgyűléssel emlékeznek az iskolánknak a város történelmében betöltött jelentős szerepére. Az év lezárása pártfogónk és alapítónk decemberi ünnepe lesz, amelyen részt vesz Erdő Péter bíboros úr is. A pesti iskola jubileumához tudományos és művészeti rendezvények, koncertek is kapcsolódnak majd.
– A piaristák soha nem éltek visszavonultan. Küldetésük – „evangelizálni a tanítás által” – a világhoz szól.
– Kalazanci Szent Józsefnek hármas célja volt az iskolával: oktatni, azaz praktikus tudást adni a diákoknak és az Evangélium üzenetét átadni a tanítás által. A harmadik pedig a szociális szempont: az iskolai oktatás-nevelés a társadalom jobbá tételének eszköze is. Mintha ez az utóbbi szempont ma Magyarországon teljesen háttérbe szorulna. A cél csak annyi, hogy legyen naprakész tudása a diákoknak, hogy egyénileg érvényesüljenek, de nagyon kevés szó esik a társadalom alakításáról, arról, hogy milyen társadalmat szeretnénk, és ahhoz mire kell ma nevelni és oktatni a diákokat. – egyeztetni kell a nyomtatásba kerülő szöveggel
– Nagyon hangsúlyos cél a piarista küldetésnyilatkozatokban, hogy az iskoláknak a társadalmi életre, a közjó előmozdítására is kell nevelnie a gyerekeket. Bátorságra vall, hogy használni merik a „közjó” fogalmát egy olyan korban, amikor ez egy megkérdőjelezett fogalom, sokan még a létezését is vitatják.
– Szeretnénk olyan közeget teremteni a diákjaink számára, ahol tapasztalhatják, hogy közösségben élni érték. Szeretnénk elérni, hogy ne csak a saját céljaikat megvalósító felnőttekké váljanak, hanem figyeljenek egymásra is, keressék, hogyan tudják a világot jobbá tenni. Ez igazi kalazanciusi vonás: akik nálunk jobban rászorulnak, azokat segítsük! Ezt jelenti a közjó, amelyért politikai és hétköznapi szinten is lehet tenni.
– Hogyan lehetne koncentrikus körökként elképzelni azt a szervezeti felépítést, ahogyan beépülnek a társadalomba?
– Ha hagymahéjszerűen képzeljük el, legbelül a szerzetesközösség van, azután pedig azok a kollégáink, akik velünk együtt „hordozzák” az iskolákat. A nevelő-oktató munkát többségében világi kollégáink végzik, átlagosan három-négy szerzetes rendtárs dolgozik egy iskolában. A külsőbb körökben azután ott vannak a diákjaink és szüleik, valamint az öregdiákjaink, akiknek nagyon jelentős szerepük van, mert rajtuk keresztül „tagozódunk be” igazán a társadalomba. Most alakul egy izgalmas közösségi forma is körülöttünk, a Piarista Testvériség, amelyben világi emberek is el tudnak köteleződni ígérettel a kalazanciusi lelkiség mellett.
– Mit jelent ez az elköteleződés a gyakorlatban? Élik a maguk életét, de kisebb közösségeket alkotnak, ahol hetente egyszer-kétszer találkoznak, mint egy piarista lelkiségi mozgalom vagy harmadrend tagjai?
– Igen, azokhoz lehet hasonlítani. Fontos ezekben a közösségekben a rendszeres találkozás, a közös lelkiség és a piarista szolgálatba való bekapcsolódás, amelynek sokféle formája adódhat. Ez a Testvériség majd még tovább erősíti azt a nagy közösséget, amelynek tagjai hordozzák a piarista küldetést. Ferenc pápa levelet írt a rendünk 400 éves jubileuma alkalmából, és ebben azt kívánta, bárcsak ez az év egy „új pünkösd” lenne a számunkra. Mi éppen 2017 pünkösdjére tervezzük a Testvériség első tagjainak fogadalomtételét.
– A nők hogyan tudnak kapcsolódni a piarista szellemiséghez a Testvériségen kívül?
– Kevesen tudnak róla, hogy két spanyol és egy olasz alapítású női szerzetesközösség is van, amelyek a piarista családhoz tartoznak, vagyis lelkiségükben osztoznak Kalazanci Szent József spirituális örökségében. Nagykárolyban él öt piarista nővér, akik az olasz eredetű közösséghez kötődnek. Gyönyörű hivatás az övék:rendkívül hátrányos helyzetű gyerekeket karolnak föl.. Szívbe markoló sorsokkal találkoznak, és próbálnak segíteni nekik egy családotthonnal. Ketten erdélyi származásúak, a többiek Magyarországról mentek oda. Az egyik spanyol alapítású női közösség tagjai legközelebb Krakkóban élnek, az ő munkájuk jobban hasonlít a férfi szerzetesekére, mert tanítanak.
– A nagykárolyi nővérek hivatásában különösen erőteljesen érvényesül az a szociális érzékenység, amely a piaristák küldetési nyilatkozataiban is szerepel. Hogyan lehet ezt a tanítás keretei között megvalósítani? Hogyan kerülik el, hogy a piarista iskolák ne csupán „elitképzők” legyenek?
– Nagyon sok régióban vagyunk jelen: Pest, Mosonmagyaróvár, Kecskemét, Vác, Göd, Nagykanizsa, Szeged, Sátoraljaújhely, és egy kis jelenlétünk van Csíkszeredában is… A köznevelésnek is különféle ágazataiban dolgozunk: óvodától érettségiig foglalkozunk fiatalokkal, illetve egy 25 fős egyetemi szakkollégiumunk is van. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának harmadrészben fenntartói vagyunk, így egy kicsit részt veszünk a felsőoktatásban is. A szociális érzékenység mindig jelen volt a piarista nevelésben: az osztályok, iskolai közösségek mindig kiegyenlítő szociális hálóként is működnek nálunk, megoldjuk, hogy soha senki ne maradjon ki programból azért, mert az anyagi háttere azt nem teszi lehetővé. Gödi szakiskolánk és kollégiumunk erőteljes nyitást jelent az iparos-szakmunkás réteg felé, és ide nagyon nehéz családi háttérből is érkeznek diákok. Néhány hónapja indult Sátoraljaújhelyen a Tanodánk, ahol 30 általános iskolás cigány gyermekkel foglalkozunk délutánonként, napközi jelleggel. Együtt tanulunk velük, és fejlesztő foglalkozásokat is tartunk nekik. Ott egyébként középiskolai kollégiumunk is működik 25 éve, ahol szintén sok hátrányos helyzetű diák lakik. Legújabb kezdeményezésünk Vácott egy munkaerő-diagnosztikai és munkapiaci elhelyezkedést segítő központ, amely különleges nevelési igényű és hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt majd segítséget, akiknek nehézségeik lehetnek a munkakezdéssel. Ez olyan úttörő kezdeményezés Magyarországon, hogy még a jogszabályi háttere is csak most alakul.
– Van utánpótlása a szerzetesközösségnek?
– Jönnek új rendtársak a piarista iskolák egykori tanulói közül, de kívülről is csatlakoznak hozzánk. Nincs szabály arra nézve, hogy kiket, milyen életkorban és életállapotban szólít meg a piarista hivatás.
– Amikor én egyetemre jártam ebben az épületben – a szocializmus legutolsó éveiben – nagy nimbusz övezte a pesti piarista gimnáziumban végzett fiúkat. Azt tartották róluk, hogy akik abból a „versenyistállóból” kikerülnek, vagy zsenik vagy őrültek.
– Szelídült azóta ez, bár ma is nagyon sok jó képességű diák jelentkezik hozzánk, és mi igyekszünk segíteni őket a kibontakozásukban. A diákok megítélése azonban nem attól függ, hogy hány versenyen nyernek. A felvételinél sem csak a tanulmányi eredmény számít, hanem gyakran figyelembe vesszük a családi hátterét, lelkületét is. Arra figyelünk, vajon a jelentkező fiatalnak az lenne-e jó, ha hozzánk kerülne. Pesti gimnáziumunkban egy osztályon belül együtt vannak tehetséges és kevésbé jó képességű gyerekek is, nem választjuk szét őket. Ez valószínűleg megkülönbözteti azoktól a budapesti elitiskoláktól, ahol kizárólagos szempont a tanulmányi eredmény.
Szöveg: Kölnei Lívia
Fotó: Farkas Ferenc, Szathmáry Melinda
