Hetvenhatodik életévében is fiatalokat megszégyenítő lendülettel dolgozik Szabó István, a kecskeméti piarista rendház főnöke, a gimnázium egykori igazgatója. Február 24-án volt ötven éve, hogy pappá szentelték. Ezen alkalomból február 26-án aranymiséjét celebrálta Kecskeméten, nagyböjt első vasárnapján pedig Kalocsán köszöntötték a Szent István király templomban, ahol az ünnepi szentmise szónoka Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt. A sokoldalú és fejlett ezermester-érzékkel megáldott Szabó István atyával tanári és szerzetesi hivatásáról a közelmúltban beszélgetett Szathmáry Melinda a jeles évforduló kapcsán.
Több mint 75 esztendeje látta meg a napvilágot Kecskeméten, ahol azóta is aktívan tevékenykedik a rend kötelékében. Milyen szellemi és lelki örökséget hoz családjából?
Édesapám kecskeméti, édesanyám gyomai származású.
Apai részről pedagógus és művész családba születtem: nagyanyám tanítónő volt, nagyapám szobrász. Édesapám festőművészként rajzot és matematikát tanított a kecskeméti piarista Gimnáziumban. 1945-ben orosz fogságba került, ahol hamarosan megbetegedett, és még ugyanabban az évben meg is halt…A családban őrzünk még jó néhány olajfestményt tőle.
Anyai részről a nagyszülők iparos emberek voltak. Édesanyám szabómesterséget tanult: női ruhák készítésével kereste meg a mindennapit, amikor a háború után egyedül maradt két fiával. Tőle tanultuk meg a rendszeretetet és a lelkiismeretes munkát. Fontosnak tartotta, hogy a piaristáknál kezdjük el tanulmányainkat, és a piarista atyák figyeltek is ránk.
Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára, az akkori városra? Mik voltak meghatározó élményei?
Iskoláskoromban közel laktunk a piaristákhoz a Déllő utcában. Még nem volt vízvezetékünk, kannában kellett hordani a vizet az utcai kútról. Öcsémmel felváltva volt ez a feladatunk, és bizony akkoriban lavórban fürödtünk. Gyalog jártunk a piacra és a boltba bevásárolni, biciklink se volt. Ha édesanyámhoz jött valaki biciklivel, elkértük tőle,hogy megtanulhassunk kerékpározni.
1959-ben lépett be a piarista rendbe, 1967-ben szentelték pappá. Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy szerzetesi pályára lép? Kik voltak példaképei, akik inspirálták?
A szerzetesi pályára lépés negyedik gimnáziumban fogalmazódott meg bennem véglegesen. Tanáraim szinte mind piarista szerzetesek voltak. Utólag derült ki, hogy a salvator nővérekkel közösen sokat imádkoztak értem. Osztályfőnökömet, László Mihályt, és hittanáromat, Örkényi Jánost emelném ki, akik leginkább hatottak rám, de természetesen a többiek is összességében.
Sokan ismerik Önt „ezermester-szerzetesként”, aki még vitorláshajókat is épített, javított. Honnan ered a hajók iránti fokozott érdeklődése?
A hajók és evezők javításába már általános iskolás koromban bevontak a piaristák. Emlékszem, hogy lovas kocsival vittük ki a tőlünk 30 km-re lévő Tiszához a szalmazsákokat, és azoknak a tetején az általunk megjavított hajókat. Így kezdődött. Gimnazistaként, majd kispapként sokat segítettem tanáraimnak akár vitorláshajók építésében is. Tanárként kezdtem aztán önállósodni; Havas József tanár úrral elkezdtük az üvegszálas műgyanta hajók készítését. Ezek a hajók még most is többnyire megvannak.
Matematika-fizika szakos tanárként, a kecskeméti piarista iskola igazgatójaként mik voltak az Ön számára az elsődleges célok a diákok nevelése terén?
Mint matematika-fizika szakos tanár, fontosnak tartottam az összefüggések keresését, az ok-okozati kapcsolatok felfedezését, a miértek megfogalmazását. A teremtett világban rend van, ezért tudunk ezzel foglalkozni.
Az is lényeges volt számomra, hogy közösségek alakuljanak ki. Ezért szorgalmaztam, hogy ne csak tanórán, hanem egyébként, azon kívül is legyünk együtt. Menjünk el pl. egy-egy hetes nyári túrára, ahol közösen kell szembenéznünk a nomád természetben élés és működés nehézségeivel.
Tudna-e egy rövid személyes történetet megosztani ezzel kapcsolatban?
Az érettségi találkozókon rendszeresen visszahallok olyan érdekes történeteket, amikre nem is emlékszem. Olyan mozzanatok is felidéződnek az egykori diákok által, amiket akkor nem tudatosan cselekedtem, de mégis az életvitelemben benne volt.
Egyszer a hetvenes években a Garamra mentünk kajakozni. Könyvből próbáltuk megtanulni, hogy hogyan kell „szakszerűen” majd a vadvízen, a zúgókon, a kövek között evezni, de a valóság mégis más volt. Léket is kapott az egyik kajak,amit be kellett azonnal foltozni. Ez sikerült is, de egy borulás után a kajakosoknak elég volt. (Mosolyog.) Össze kellett fognunk, hogy tovább mehessünk, egy kis cserével sikerült is ezt megoldani.
Mit tart a hivatásában a legszebbnek és a legnehezebbnek?
Nem kis kihívás annak az elérése, hogy pl. a gyenge tanuló is megértse a matematika feladatot. Öröm látni, amikor fölcsillan a szeme, hogy sikerült befogadnia a tananyagot.
Jelenleg házfőnök (2010-től), a rendtartomány gazdasági bizottságának tagja (2007-től), s a Szent Erzsébet templom igazgatója (2013-tól). Emellett a cserkészetben is aktív szerepet vállal a mai napig. Mivel tölti legszívesebben szabadidejét?
Szívesen megyek ki Tiszaugra, vagy Bugacra, hogy az ottani házak működését biztosítsam. Örömmel tervezgetek, álmodozok, hogy pl. ezeken a helyeken mit lehetne és kellene felújítani, hogy jobbak legyenek. Matematikus voltomból kifolyólag szívesen foglalkozok egy olyan adatbázissal, amelyben meg lehet nézni, ki mikor járt a kecskeméti Piárba, kik voltak az osztálytársai, kik voltak a tanárai. Egy része már meg is van: pl. az összes diák nyilvántartásba került, akik azóta jártak a Piárba, amióta számítógép létezik. Azért még nagyon sok munka van vele…
Hogyan látja a szerzetesség jövőjét Magyarországon? Mi lenne az a néhány érv, amely mentén tiszta szívből ajánlaná e hivatást egy érdeklődő fiatalnak?
Nehezen köteleződnek el a mai fiatalok: házasságra, szerzetességre…pedig érdemes.
Egy tanárember mindig a fiatalok közt él, ezért fiatal is marad. Mindig lesz feladata, mert fiatalok mindig is lesznek, és fontos lesz, hogy az igazi értékeket mutassuk meg nekik. Ehhez pedig a Jóisten mindig megadja a segítségét.
SZATHMÁRY MELINDA – SZABÓ ISTVÁN SP
