A generális atya levele – 2017. július–augusztus – COEDUPIA 2017

A közelmúltban a piarista rend Santiago de Chilében nemzetközi kongresszust tartott a piarista nevelésről. Magyarországot is nagyszámú küldöttség képviselte. Levelében a generális atya erre a kongresszusra tekint vissza, ennek a legfontosabb üzeneteit fogalmazza meg.

 

---

A piarista generális 2017. júliusi–augusztusi levele

 

COEDUPIA 2017

Örülünk, hogy piarista tanárok lehetünk

 

Kedves rendtársak!

Amint mindnyájan tudjátok, rendünk nemrég tartotta Santiago de Chilében a piarista neveléssel foglalkozó első nemzetközi kongresszusát (COEDUPIA 2017). Azt hiszem, mindnyájunknak, akik részt vettünk rajta, örömteli volt ez az élmény, és úgy fejeztük be a kongresszust, hogy még erősebben elköteleződtünk piarista tanári hivatásunk mellett, de amellett is – ami nagyon fontos! –, hogy a Chilében szerzett tapasztalatunkat továbbadjuk másoknak.

Én is szeretnék közreműködni ebben a „továbbadásban” ezzel a rendnek küldött levéllel. A chilei kongresszus központi témáját, szándékát így foglalnám össze: megújítani elköteleződésünket amellett, hogy piarista nevelők vagyunk. Azokat a gondolataimat szeretném röviden megosztani veletek, amelyeket a kongresszus alatt vetettem papírra.

1. Személy szerint egy célkitűzést kapcsoltam ehhez az eseményhez, amelyet nagyon fontosnak tartottam és tartok: azt akartam, hogy a résztvevők jobban értsék és lássák a piaristaság valóságát. Hogy ténylegesen lássák, kik vagyunk, és hogyan élünk. Azt hiszem, elértük, sőt remekül elértük ezt a célt. A COEDUPIA valódi kalazanciusi élmény volt, mindnyájan átélhettük azt, amik valóban vagyunk. A résztvevők nagyszámban és színesen képviselték a piarista világot: kétszáz résztvevő, rendtagok és világiak, mind nevelők és tanárok, a rend minden területéről, minden életkorból, egymástól eltérő, de mind piarista munkát végzők. Elmondhatom, hogy mindenkit öröm és egészséges büszkeség töltött el – és tölt el azóta is – azért, amit megéltünk és ma is élünk. Ez az első megállapítás tehát, amelyet szeretnék megosztani veletek.
2. Azzal a meggyőződéssel jöttünk el Chiléből, hogy rendkívül értékes kincs birtokában vagyunk. Valami bámulatos dolog hordozói vagyunk, amelyet tudnunk kell megbecsülni, amelyben hinnünk kell, és amelyből élnünk kell. És ez a kincs Kalazancius, a kalazanciusi karizma, álom egy olyan nevelésről, amely képes átalakítani minden gyermek és minden fiatal szívét, hiszen a mienket már átalakította. Köszönetet mondok minden piarista nevelőnek és tanárnak, amiért hordozzák és gazdagítják Kalazancius álmát.
3. Megállapíthatjuk, hogy olyan önazonosságunk van, amely egyesít, de nem tesz egyformává minket. Különbözőek vagyok, eltérő helyzetekben kell helyt állnunk, igyekszünk a legjobbat adni magunkból az itt és most ránk bízott gyermekeknek és fiataloknak, ezért egymástól eltérő válaszokat adunk, de ezek mindegyikében felismerhető Kalazancius. Ez az önazonosságunk. A kongresszus végén kértem a résztvevőket – és azokat, akik a kongresszus végén internetes kapcsolatban voltak velünk –: örüljenek annak, kalazanciusiak, hogy Isten rendkívüli ajándékának hordozói a gyermekek és fiatalok számára. Reméljük, mindig így lesz ez közöttünk!
4. Újítsuk meg hitünket a piarista projektben! Tudnunk kell, hogy ez nagy értéket jelent és jelentett minden nemzedék számára. Mindegyiknek. Kalazancius öröksége ma is roppant időszerű és követelményeket támaszt velünk szemben. Több okból is. Először is azért, mert a mindenki számára elérhető minőségi oktatás kihívása ma is valós, és Kalazancius példa arra, hogy lehet – nagyon nehéz körülmények között is – harcolni érte, és lehet új utakat nyitni. Másrészt fontos azt is hangsúlyozni, hogy a kihívásra adott válaszában Kalazancius olyan javaslattal állt elő, amelyen ma is tovább dolgozunk, ez pedig az átfogó (integrális) nevelés. Hiszem továbbá, hogy a mai világ rászorul olyan emberek vonzó példaadására, akik áldozatos életet élnek, hiteles Krisztus-hívők és a társadalom jobbításán dolgoznak. A fiataloknak tudniuk kell, hogy csak akkor élhetnek – Krisztusból fakadó – teljes életet, ha nap mint nap odaajándékozzák magukat másokért. Pontosan ezt tette Kalazancius.
5. Kalazancius azonban nemcsak időszerű, hanem szükséges is: a gyermekeknek és fiataloknak ma is szükségük van olyan nevelőkre, akik hisznek bennük. Kalazancius hitt a fiatalban, és mindig úgy gondolta, hogy ha egy fiatal olyan nevelővel találkozik, aki képes segíteni az ő fejlődését és képes segíteni őt abban, hogy Jézus javaslatát követve a legjobbat adja önmagából, az ilyen fiatalból a világot megváltoztatni képes felnőtt lesz. Ez Kalazancius karizmája, és nem ismerek semmit, ami időszerűbb és szükségesebb volna ennél.
6. Ez a piarista nemzetközi nevelési kongresszus már önmagában üzenetet hordoz a piarista világban tevékenykedők számára. Sőt maga a kongresszus az üzenet. Túl a később nyomtatásban is megjelenő előadásokon és hozzászólásokon, túl az ott zajló munkán, ez a kongresszus a következőket üzeni nekünk:
   1. Amikor ilyen jellegű dolgot csinálunk, és amikor úgy készítünk elő egy programot, hogy sok ember tanácsát kikérjük, képesek vagyunk valami remek és jelentős dolgot megvalósítani.
   2. Ha megosztjuk azt, amit csinálunk, azzal gazdagítjuk egymást és tanulunk egymástól. És ez jó a gyermekek számára.
   3. Csak csapatmunkával tudunk létrehozni olyasmit, amivel ténylegesen válaszolni tudunk diákjaink szükségleteire.
   4. Rendkívüli ajándék volt a barátságnak, az együttműködésnek, a nyitottságnak, a közösségnek a légköre. Örülünk, hogy piaristák lehetünk.

7. Az előadások választott témái jól kifejezik mindazt, amit világosan látunk magunk előtt: megújulásra törekszünk, mégpedig abból kiindulóan, amik vagyunk, Kalazancius értékes öröksége alapján; azt akarjuk, hogy Krisztus legyen a középpontban, tőle mint egyetlen tanítómestertől akarunk tanulni; szeretnénk kísérni diákjainkat annak izgalmas felfedezésében, hogy csak másokat szolgálva tudunk személlyé válni és személyként fejlődni; végül szeretnénk a mai fiatalok igényeire válaszolni annak figyelembe vételével, amit megélnek, ugyanakkor segíteni akarjuk őket annak megértésében is, hogy nem ők maguk és nem is a vágyaik a központi jelentőségű valóságok, hanem van valami náluk nagyobb is, amelynek felfedezésében szeretnénk segíteni őket. Mivel szeretjük és becsüljük őket, szeretnénk segíteni őket annak megértésében, hogy életük horizontját nem önmaguk jelentik, hogy önmaguknál van egy nagyobb teljesség is. Ezért rendkívüli a nevelés munkája: kísérnünk kell a fiatalokat, hogy fel tudják fedezni mindazt a jót, ami a szívükben rejtőzik, de azért is, hogy felkínáljuk nekik, amire szükségük van ahhoz, hogy jobbak lehessenek.
8. Tudatosítottuk, hogy Kalazancius karizmáját a piarista világ minden szegletében megéljük. A karizma jelen van, ahol csak élünk és dolgozunk. A karizma életté válik mindenütt. Ezért volt jó egy olyan kongresszus, mint ez. Mert amikor így egybegyűlünk, akkor felfedezzük, hogy van sok személy és közösség, aki a karizmát tőlünk eltérően éli meg, s ennek fontos üzenete van számunkra: a karizma nagyobb nálam, ezért átalakíthat engem. De még ez a kongresszus sem mutatta meg nekünk Kalazancius teljes gazdagságát. Különben nem is tarthatnánk másikat. Viszont szükségünk van arra, hogy folytassuk a felfedezést!
9. Elmondhatom, hogy a kongresszus napjai alatt sok résztvevő megosztotta velem érzéseit, sok személyes tanúságtételt meghallgattam, ezért a következő sorokban ezekből „idézek”: nagyon megérintett, hogy sok bátor embert megismertem, olyanokat, akik mertek az adott, igen nehéz helyzetnek megfelelő, újfajta választ adni; mindaz, amit csinálok, és mindaz, ami vagyok, az a piarista karizmával való találkozásom gyümölcse; nagyon hálás vagyok, amiért a piaristákhoz tartozhatom; ebben az irányban kell haladnunk, továbbra is egymással összefogva kell dolgoznunk; soha nem gondoltam volna ekkora gazdagságra… hogy ekkora gazdagságunk van… – ilyen és sok ezekhez hasonló érzés tölt el minket. Ezeknek is üzenetértéke van.
10. Ez a kongresszus várakozásokat ébresztett. Azt hiszem, mindannyian többet akarunk, többre van szükségünk, többre vágyunk. Vagyis továbbra is hálózatban kell dolgoznunk, együtt kell működnünk, osztoznunk kell egymással. Nemcsak a szokásos teendőkről van szó, amelyeknek egy kongresszust követniük kell, hanem arról, hogy mostantól új módon kell felfognunk a rendet, új módon kell értenünk a piaristák világát, új módon kell gondolkodnunk a küldetésünkről. Nemcsak arról van szó, hogy átadjuk másoknak a Chilében megélteket, hanem hogy az ott megtapasztaltak alapján éljünk. Mindnyájatokat hívlak, hogy kreatívan gondolkodjatok erről.
11. A kongresszuson volt egy további, roppant izgalmas élményünk: „pedagógiát írtunk”. A piarista kongresszus pedagógiai laboratórium is volt, ahol kétszáz tanár együtt dolgozott rengeteg témán, elővette a nevelés és oktatás előtt álló mai, jellegzetes kihívásokat. Sok még a teendő, de öröm lehet bennünk, mert tényleg „létrehozzuk a nevelést”. Már most kérlek titeket, hogy dolgozzatok majd azokon a témákon, amelyeket a kongresszus után nyomtatásban is kiadunk.
12. Szeretnék kiemelni még egy szempontot: mindnyájan ott voltunk. Egyetlen provincia sem hiányzott, mindegyik küldött képviselőt. Ott voltak a spanyol és az olasz piarista nővérek, a Cavanis-intézmény tagjai. A kalazanciusi családot alkotó szerzetek újabb lépést tettek előre. Azt a jó hírt is ott kaptuk, hogy szentté fogják avatni Boldog Faustino Míguez piaristát, az egyik spanyol piarista nővérrend alapítóját. Ez a kongresszus csodálatos fejezet rendünk történelemkönyvében. És ehhez mindnyájan hozzájárultunk.
13. Ez volt az első nemzetközi nevelési kongresszus rendünk történelmében. A COEDUPIA 2017 rendkívül szép fejezet marad rendünk múltjában. Ez a kongresszus most már kitörölhetetlenül a piarista rend történelméhez tartozik. És ezt együtt csináltuk. Hálásak vagyunk érte. Reméljük, hogy nemcsak történelmi jelentőségű, hanem valóban innovatív is volt. Tudjuk, hogy a nagy események befogadásához, ahhoz, hogy azok valóban gyümölcsöt hozzanak, mindig sok idő szükséges. Dolgozzunk a kongresszus recepcióján!
14. Nem szeretném befejezni levelemet anélkül, hogy ki ne mondjak egy feltétlenül fontos dolgot: szeretném kifejezni a kongresszus összes résztvevőjének köszönetét a chilei piaristáknak. Mindnyájan derekasan és igen hatékonyan dolgoztak. Az ottani sok ember csendes háttérmunkája nélkül semmi sem úgy történt volna, ahogyan történt. Nagyon köszönjük!!! De szeretnék még egyet hozzáfűzni: a résztvevők mind megismerhettek valamit a chilei piaristák életéből, és megállapíthatták, hogy gyönyörű munkát végeznek iskoláinkban. Ez is nagy örömet szerzett mindenkinek.

Kedves rendtársak, megosztottam hát veletek néhány gondolatomat, amelyet a kongresszus alatt feljegyeztem. Sok teendő vár még ránk. A munkacsoportok folytatják munkájukat, hogy elkészítsék saját írásaikat „egy élő, fejlődésben lévő oktatásról és nevelésről”. Továbbra is előttünk áll a feladat, hogy megismerjük az egyes rendtartományok oktatási és nevelési tapasztalatait. Tovább kell vinnünk és kamatoztatnunk kell azt az élményünket, hogy a közös munka mindnyájunkat gazdagít. Lelkesítő feladatok várnak hát ránk.

Kedves rendtársak, örüljünk, hogy piarista tanárok lehetünk! Tegyünk meg mindent, hogy egyre jobbak és odaadóbbak legyünk! Mindig az a meggyőződés vezessen minket, hogy a nevelés szolgálata valóban „igazán méltó, valóban nemes, feltétlenül érdemszerző, széles körben jótékony, roppant hasznos, égetően szükséges, kétségtelenül természetes, nagyon ésszerű, a legkedvesebb, kegyelemben mérhetetlenül gazdag, örök dicsőséget szerző”.

Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado
generális