A Kalazancius Mozgalom tartományi csoportvezető-képzésének idei második alkalmát tartottuk február 15.és 17. között Budapesten. Ipacs-Szabó Noémi és Németh Virág beszámolóját közöljük.
Végre elérkezett az idő! Február 15-e mindannyiunk számára ugyanazt jelentette: a második képzési alkalom kezdetét. Nem mellesleg, február 15-e a Kalazancius Mozgalom világnapja.
Tudtuk mire számítsunk. Ismerős hely, ismerős arcok… de mégis bennünk volt az a kíváncsiság, hogy mitől lesz másabb, mint az előző alkalom, de mitől lesz egyben ugyanolyan jó is. A találkozásnak mindenki nagyon örült, mondhatni barátként köszöntöttük egymást. Cseppet sem volt idegen, zárkózott, távolságtartó senki. Úgy gondolom, ez a bizalom jele.
A hétvége fő témája a játék, játékvezetés volt. Rengeteg hasznos információval gazdagodtunk, és személy szerint sok ismeretlen játékot tanultam meg. Találkozhattunk már csoportokat vezető fiatalokkal, akik a bemutatkozás mellett meséltek saját csoportjaikról, tapasztalataikról, örömeikről, nehézségeikről és jó pát ötletet, tanácsot osztottak meg velünk. Kiemelném a csütörtök esti közös játékot, ami lényegében arról szólt, hogy egyszerre két embert kellett a csoportnak közösen elcipelnie a folyosó végéig. Majd kiscsoportokban értelmeztük a játékot és megbeszéltük az ezzel kapcsolatos érzéseinket, félelmeinket. Elmondhatom,hogy nagyon színes, változatos vélemények születtek. Utána következett a vacsora, amivel mindenki jóllakhatott (kivéve, aki egész böjt alatt nem eszik húst), hiszen pizza volt. A vacsora után még egy blokkon vettünk részt, amelynek keretében szintén nagyon szemléletes, játékos feladatot ismerhettünk meg a koordináta-rendszertől, a post it-okon át, kiegészítettük a Piarista emberképet. Az estét közös sporttal, beszélgetéssel és imával zártuk. Az utóbbi számomra különösen meghitt és elcsendesítő volt. Ehhez hozzájárultak a kellékek, a mécsesek használata és a tudat, hogy társaink segítettek a megszervezésben, lebonyolításban.
A másnap reggelt egy „mozgásos” imával indítottuk. Majd csoportokban beszélgettünk, kinek-kinek az estéjéről, éjszakájáról, reggeléről. A délelőtt folyamán egy fejlődéslélektanról szóló előadást hallgattunk meg Galaczi tanár úrtól. Mindenki számára nagyon hasznos, fontos ismeretekről szóló másfél óra volt. A napba még egy kis meseírás is belefért, amik párunk rossz és jó tulajdonságairól szóltak, és minden esetben pozitív végük lett. Délután egy kérdésre is kellett válaszolnunk: Hol is tartunk most? Jelenlegi helyzetünket egy skálán ábrázoltuk. Játszottunk „hajléktalanosat”, megtanultuk, hogy mely 10 pont alapján ismertessünk egy játékot. Majd egy-egy társunk által vezetett játéknak lehettünk résztvevői, több kisebb csoportban. Pénteken ebéd után kimenőt kaptunk, amit valószínűleg mindenki hasznosan töltött; lehetőségünk volt felmenni a Szent István Bazilikába, vagy csak sétálni egyet a Váci utcán, vagy éppen a suliban beszélgetni, csocsózni. A fő, hogy jól érezzük magunkat. Szülinapokból sem volt hiány, két számunkra fontos személy születésnapját is megünnepelhettük együtt. Az örömteli pillanatok egyike…
Az este sokaknak sokféleképp alakult. A tervezett korcsolyázás nem jött össze, de szerintem senki nem bánkódott ezen, hiszen így is nagyon jól töltöttük el az időt egymás társaságában. Az ima után következhetett az álomba ringató hosszúra nyúló beszélgetés, majd a reggeli nehézkes felkelés…
Eljött 17-e, az utolsó nap. Reggeli, ima, játék, beszélgetés, szentmise. Röviden ennyire jutott idő szombaton. Ebéd után megkezdődtek a búcsúzkodások, haza utazások. Egy csodálatos hétvégének lehettünk részesei.
A legmegdöbbentőbb mégis az volt, hogy Pamplonában a szentélyt a mi csoportképünkkel díszítik. Jó látni, hogy a világon mennyi piarista közösség, csoport létezik!
Ipacs-Szabó Noémi (Kecskemét)
A képzés második alkalma minden elképzelésemet felülmúlta. A többiekkel sokat találgattunk, milyen programok lehetnek, de még így is meglepődtünk, hogy tudtuk, a piaristák leleményességének határa a csillagos ég.
Ahogy megérkeztünk, nagy lelkesedéssel fogadtuk egymást, mintha el sem váltunk volna; szinte családias hangulat alakult ki már az első estén. A bevezetés után jött az első játék, aminek a célját először nem értettem, aztán rájöttem, azért van, mert kibillent minket a komfortzónánkból. A feladat az volt, hogy egyesével átvittünk mindenkit a folyosón, ki hogyan kérte, a lényeg az volt, hogy egységben legyen az erő, érezzük, hogy együtt elbírjuk a terhet, közösséget alkotunk. Ez tehát megalapozta az egymásba vetett bizalmunkat. Aztán jött a vacsora, és a személyes kedvencem, a sport a tornateremben. Kedvünk szerint vezettük le az energiánkat, labdajátékokkal.
Második nap már rendesen "belecsaptunk a lecsóba", a reggeli,s sz ima után. Csoportokban dolgoztunk sokat, amelyek mindig változtak. Egy fejlődéslélektani előadást is meghallgathattunk, amit akár egész nap elhallgattam volna; érdekesen és érthetően volt szó az ember fejlődéséről, a serdülőkorról. A nap többi részében folyt a csoportmunka, interaktív feladat, játék, meseírás; tanultunk játékot vezetni. Szabadidőre is sor került: este csoportokra oszlottunk, sétáltunk a városban. A szabadidő folyamán sokat beszélgettünk, nevettünk a mindennapjainkon; még jobban összekovácsolódtunk, közösséggé értünk.
Harmadik nap is folytatódtak a programok. Megnéztük a mozgalom nemzetközi videóját, és örömmel konstatáltuk, hogy milyen sokrétűek vagyunk mi, piaristák. A videóban jól látszik, mennyi lelkes fiatal vesz részt benne, szerte a világon. Nagyon hasznos volt még, hogy hallhattuk a már "kiképzettek" tapasztalatait, kérdezhettünk tőlük (és még az ajándék csokijaikat is odaadták). Ez az alkalom közelebb vitt a "skálán", a cél felé. Úgy érzem, sokat fejlődtem a csoport vezetésben, de a mi kis közösségünk is jobban érzi már, hogy mi is az a cél, ami felé haladunk.
Már most nagyon várom a következő alkalmat, a találkozást. Azt hiszem, a legfontosabb, amit a képzésen kaptam most, az a büszkeség, hogy piarista lehetek, és ennek a közösségnek a tagja.
Németh Virág (Nagykanizsa)
