„Csodás kalandok Jézussal" címmel jelent meg a Szent Gellért Kiadó gondozásában Kerényi Lajos piarista szerzetes, pap, teológus István nevű bátyjának „Emlékek” című írása alapján készült kötete, amely a „Lajos atya és testvére küzdelmei, örömei, győzelmei” alcímet viseli. A Magyar Kurír könyvismertetőjét közöljük.
A kötetben a két testvér visszaemlékezéseit olvashatjuk, gyermekkoruktól kezdve 1945 őszéig, amikor két hónap eltéréssel kiszabadultak az orosz hadifogságból. Édesapjuk a vasútnál dolgozott, édesanyjuk otthon nevelte őket; „rajongásig” szerették mindkét szülőjüket. Édesapjuk jó humorú, vidám ember volt, mindenféle játékban benne volt. Édesanyjuk a „következetes, mértéktartó, dacos magatartást kizáró életvitelt” követelte meg fiaitól. István és Lajos – vagy ahogy otthon hívták őket, Pipi és Öcsi – a tatai piarista gimnáziumba jártak. Lajos mindvégig kiváló tanuló volt, évzárókon rendszeresen megkapta az „iskola büszkesége, legjobbja” címet. Istvánnak nehezebben ment a tanulás, de a szorgalma átsegítette a holtpontokon, és rengeteg segítséget kapott az édesanyjától. Tizenöt éves korában határozta el, hogy tanító lesz.
A II. világháború idején, a bombázások szüneteiben az ifjú Pipi és Öcsi házról házra járt az édesapjukkal, keresték a súlyos sérülteket, hogy segítsenek rajtuk. Rengeteg volt a halott is. A később több évtizedig kórházlelkészként szolgáló Kerényi Lajos atya úgy emlékszik vissza, hogy lelkében már ekkor megfogalmazódott az életre szóló vágy: „valami szépet, vigasztalót szeretnék adni a halál küszöbére jutott embertársaimnak, amikor borzasztó félelem vesz erőt rajtuk”.
A fivérek az ősmagyarok feltételezett szálláshelyén, Levédia környékén, Sztalinóban voltak több hónapig hadifoglyok, egymás vigasztalói a sanyarú körülmények között. Kerényi Lajos vérhasgyanúval kórházba került, ezért államalapító királyunk, Szent István ünnepén, augusztus 20-án vagonba rakták és hazaküldték. Szeptember 11-én érkezett haza, Szűz Mária nevenapja előtti napon (édesanyjukat is Máriának hívták). Lajos atya számára egyértelmű, hogy ez isteni ajándék volt. Amikor piarista lett, hálából a „Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos” nevet vette fel. Bátyja, István felidézi, hogy az egymás közötti mély szeretetkapcsolat, velük született humoruk és mindenekelőtt az Istenbe vetett feltétlen hitük, a rengeteg ima segítette haza őket. Itthon pedig Istvánt a tanítóképző, Lajost a piarista rend várta.
A két testvér útja ettől kezdve szétvált, de hivatásukkal „teljes szívvel-lélekkel szolgálták a magyar fiatalság testi-lelki fejlődését”. István kántortanító lett, s mivel az ötvenes években a rendszer ellenségének számított, elhelyezték egy templom nélküli pusztára. Feleségével, Gaál Aranka tanítónővel itt, Lajosháza-pusztán, egytantermes iskolában kezdték meg közös életüket. Hatvannégy évig éltek együtt, két gyermekük, két unokájuk született, de megérték dédunokájuk születését is. Kerényi István „legjobban embertársait szerette. Őszinte, nyitott kíváncsisággal figyelt mindenkire, aki csak megfordult a környezetében…” Mindenki „Papának” szólította.
Kerényi Lajos atyának a „per crucem ad lucem” jelmondat az egyik irányító eszméje. A crux áldozatot és szenvedést jelent, a lux pedig minél mélyebb tisztánlátást, harmóniát és szeretetet. Lajos atya úgy érzi, hogy hatvanöt esztendős papi szolgálata telve volt szenvedéssel, melyet a sátán kísértései és az Isten és hit nélküli „állambácsi” okozott. Isten kegyelmével azonban állva tudott maradni, megalkuvások nélkül. Jelenleg a budapesti piarista rendház lakója, és túl a kilencedik ikszen is töretlen hittel és reménnyel mondja: „Megkezdtem második kilencven évemet.” Lelke mélyén még ma is mindig hallja a jézusi hívást: „Lennél szíves, segítenél tovább a megváltásban? Még ezután is számítok rád!”
Kerényi István és Kerényi Lajos: Csodás kalandok Jézussal
Szent Gellért Kiadó, 2018
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
