Idei első levelében a generális atya három nagy témakörhöz, az evangelizáláshoz, a szegényekkel való foglalkozáshoz és a fiatalokkal való törődéshez fogalmaz meg három-három lehetséges „fejlődési pályát”, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy összhangban legyünk Isten egyházának életével és törekvéseivel.
Isten egyházában
Mindannyian tudjátok, hogy a generálisi kongregáció azt javasolta a piarista családnak, hogy fogadjuk hívásként és kihívásként azokat az egyházi eseményeket, amelyek mélyen meghatározzák mostanában a keresztény közösség életét: VI. Pál pápa és Óscar Romero szentté avatására, valamint a fiatalokról, a hitről és a hivatástisztázásról tartott szinódusra gondolok. Azt szeretnénk, ha ezek az események segítenének bennünket, piaristákat az előttünk álló kihívások imádságos mérlegelésében; ilyen kihívások: az evangelizálás, a szegények és a fiatalok.
E levelemmel ehhez a megkülönböztetési folyamathoz szeretnék hozzájárulni. Utakat, illetve célkitűzéseket szeretnék megfogalmazni életünk és küldetésünk számára. „Fejlődési pályákat” szeretnék megjelölni ebben a három témakörben.
Konstitúciónk 17. pontját veszem alapul, mert ez a pont meghatározza karizmánkat és világosan megfogalmazza annak alapvető összetevőit: „Ezt a Krisztus-követést, mely életünk legfőbb szabálya és irányítója, alapítónk karizmája így határozza meg: nagy szeretettel és türelemmel hirdessük az evangéliumot főként az elhagyott gyerekeknek és fiataloknak.”
I. HÁROM JAVASLAT AZ EVANGELIZÁCIÓHOZ
1. A rend missziós átalakítása
Ez az egyik központi feladat, amelyet Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában kijelöl, és azt hiszem, alaposan el kell gondolkodnunk rajta. A szentatya az egész egyház feladataként beszél erről, az egyházat pedig „kilépő, másokat megszólító egyházként” képzeli el. A generálisi kongregáció a „kilépő piarista rend” projektet igyekszik előmozdítani, ugyanazzal a célkitűzéssel, a piarista rend missziós átalakításával. A megválaszolandó kérdés konkrét: hol vannak a kulcselemei ennek az átalakításnak, amelyet Ferenc pápa javasol?
Két szempontot bátorkodom kiemelni: arra irányuló képzés és missziós készség, hogy új piarista jelenléteket alakíthassunk ki, és mélyen megismerjük azt a (kulturális, kontinentális, társadalmi, egyházi) környezetet, amelynek szüksége van ránk. Vagyis „inkulturálnunk” kell küldetésünket. Rendünk egyetemességének olyan erővé kell válnia, amely segít, hogy tanuljunk egymás erőfeszítéseiből.
2. Növekedés a piarista identitásban iskoláinkban
Nagyon jól végiggondoltuk küldetésünk kalazanciusi identitásának kulcsfontosságú összetevőit. Vannak kiváló dokumentumaink, új kiadványaink, kellőképpen világosan látunk. A szolgálatért felelős generálisi titkárság pedig hamarosan új dokumentumokat tesz közzé, amelyek részletesebben kifejtik a piarista identitás tíz elemét. Dokumentumok terén nincs hiány. Azt hiszem, az előttünk álló feladata az, hogy „haladjunk is az úton”, vagyis növekedjünk ebben az identitásban. Ezért úgy vélem, el kell érnünk, hogy minden iskolánknak legyen „növekedési terve”, amely le van írva, kiértékelhető és kijelöli a haladás irányát. Az identitást a változás motorjává kell alakítanunk.
3. Az evangelizálás teljes körű szemmel tartása
Az evangelizálásra annak egészében kell gondolnunk, bármilyen legyen is a küldetés konkrét megvalósítási formája. Vagyis gondolnunk kell az oktatási és evangelizálási terveinkre; törődnünk kell a fiatalok személyes kísérésével; olyan piarista életstílust kell felkínálnunk nekik, amelyet örömhírként tudnak fogadni; fel kell kínálnunk nekik a keresztény közösséghez csatlakozás lehetőségét; teljes pasztorális folyamatokat kell végigcsinálnunk; gondoznunk kell a hit megünneplésének, a liturgiának, a szentségkiszolgáltatásoknak az alkalmait; stb. Mindig szükségünk van arra, hogy „mint evangelizátorok állandó képzésben legyünk”. Szüntelenül emlékezetünkbe kell idéznünk Ferenc pápa szavait: „Arra hívok mindenkit, hogy legyen merész és kreatív saját közössége célkitűzései, struktúrái, életmódja és evangelizáló módszerei újragondolásának feladatában” (Evangelii gaudium, 33).
II. HÁROM JAVASLAT A SZEGÉNYEKKEL VALÓ FOGLALKOZÁSHOZ
1. A szegényekkel való foglalkozás szolgálata a társadalom átalakulása érdekében
A piarista hagyományban ez az egyik legkalazanciusibb szolgálat. A pontos megnevezése: szegényekkel való foglalkozás a társadalom átalakulása érdekében. Ez a teljes név, mely prioritást és távlatot tartalmaz. Így értette Kalazancius. Úgy sejtem, nem igazán használjuk ki rendünkben ezt a szolgálatunkat meghatározó gazdagságunkat. Ezért javaslom, hogy vegyük komolyan a piarista szolgálatokat, és hozzuk őket mozgásba minden rendtartományban. Amikor egy rendtartomány növekszik azon képességében, hogy meg tudjon bízni embereket ezzel az elsődleges feladattal, akkor annak alapját veti meg, hogy növekedjen azon alapvető szándék megtapasztalásában, amely Kalazanciust a piarista rend megalapítására késztette: a szegények és a társadalmi változás.
2. Erőforrások szerzése a legszegényebbeknek szentelt tevékenységeink fenntarthatóságának biztosítása érdekében
Nem kétséges, hogy ez az egyik feladat, amelyet meg kell oldanunk, ez pedig nem könnyű. Valószínűleg a nehézséget nem az erőforrások hiánya jelenti, hanem szervezőképességünk az erőforrások felhajtására. E területen alapvető fontosságú a missziós projektek megfelelő kidolgozása; a csapatmunka; az alapításaink és a közös missziós hálózatok igényeinek megfelelő működés, a fenntartható vezetés és az ezeken a területeken dolgozni képes emberek képzése.
3. A hivatás gondozása a szegények szolgálatára
Kalazancius kifejezetten úgy beszél erről a hivatásról, mint központi fontosságú tényezőről a rend szempontjából. Azt írja egyik levelében: „Akiben nincs meg a szegények tanításának lelkülete, annak nincs hivatása intézményünkben” (EP 1319). Azért beszél róla, mert tudja, hogy ez az egyik kulcsfontosságú elem, amelyből a piarista rend születik. Ezt a hivatást gondozni kell. Fontos, hogy a kezdeti képzés során a fiatal piaristák tapasztalatot szerezzenek róla: fontos, hogy éljenek és dolgozzanak szegény környezetben, hogy piarista lelküket ténylegesen megérintse ugyanaz a valóság, amely Kalazanciust is átalakította. De ennél sokkal többről is szó van, ide tartozik még: a törekvések és döntések, amelyek alapján a tartomány irányítja iskoláinak oktatási-nevelési dinamikáját, az általunk elindított új alapítások, a piarista közösségek életmódja, a szociális tevékenység fejlesztése szolgálatunkban, a nem formális oktatási-nevelési tevékenységeink gondozása és megszilárdítása stb.
III. HÁROM JAVASLAT AZ IFJÚSÁGI SZINÓDUSHOZ
1. A hivatást érintő dimenzió megfelelő ösztönzése minden pasztorációs tevékenységben
Ez állandó kihívás, amely sok munkát követel tőlünk. Ezt csak akkor fogjuk elérni, ha lelkipásztori gondoskodásunk egyértelműen kiterjed minden dimenzióra: istentapasztalat, ima és a hit megünneplése; keresztény életmód és életprojekt; képzés; kísérés; csoportélmény és közösségi tapasztalat; a szegények melletti elkötelezettség és az értük végzett konkrét munka, stb. Ebben a világos és teljes lelkipásztori munkában keresztirányú tengelyként ott kell lennie annak is, hogy kifejezetten keressük Istennek minden egyes fiatalra vonatkozó akaratát. Úgy dolgozzunk, hogy minden fiatal megtalálja azt, amit Isten elültetett a szívébe; az ugyanis a hivatás.
2. A Kalazancius Mozgalom fejlesztése a rendben, minden rendtartományban és jelenlétben
Az egész rend elköteleződött a Kalazancius Mozgalom mellett, amely jelentős mértékben nőtt ezekben az években. De még mindig sokat kell dolgoznunk, és a rend több helyén ez még egy teljesítetlen feladat. Minden tartományunkban létre kell hoznunk a Kalazancius Mozgalmat előmozdító csapatokat, és segítenünk kell egymást, hogy ezt a lehetőséget egyre jobban ki tudjuk aknázni. Kérem a Kalazancius Mozgalmat koordináló csoportot, hogy tegyen javaslatokat, amelyek segítenek ebben a munkában.
3. Belépés a szinódusi dinamikába
El kell érnünk, hogy a piarista ifjúsági szinódus ne szűküljön egy „jó lelkipásztori tapasztalatra”, hanem valamiképpen a sajátunkká váljon, alakítsa a fiatalokhoz való hozzáállásunkat: együtt járni velük, hogy együtt építsük az egyházat és a piarista családot. Meggyőződésem, hogy ha elfogadjuk a „szinódusi dinamika” kihívását, az segít nekünk és megváltoztat minket. Csak így tudjuk elérni azt a célt, amelyet kitűztünk magunk elé a piarista ifjúsági szinódus meghirdetésekor: megváltoztatni a rend fiatalokhoz való viszonyát.
Szeretnélek kérni benneteket, hogy gondolkodjatok el ezekről a javaslatokról és a többi, ezek kapcsán felmerülő kérdésről. Meggyőződésem, hogy ezek jó „növekedési pályák” ahhoz, hogy összhangba kerüljünk a keresztény közösség életével, azokkal a törekvésekkel, amelyekkel az egyház minden történelmi korban az Úr keresésében jár, és ahhoz, hogy ezt karizmánknak megfelelően tegyük.
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado
rendfőnök
