A generális atya levele – 2019. február – Rendi kultúránk

A piarista generális 2019. februári levele - Rendi kultúránk

Februári levelében a generális atya konkrét példákon keresztül arra hívja fel a figyelmet, hogy két szempontból is reflektálnunk kell működésmódjainkra: egyrészt vannak olyan változások, amelyek már folyamatban vannak, maga az élet hozta őket, de vannak olyanok is, amelyeket nekünk kellene bevezetnünk rendi kultúránkba.

 

A generális atya 2019. februári levele

 

Rendi kultúra

Minden szerzetesrendnek megvan a maga „kultúrája”, működésmódja, saját többé-kevésbé megszilárdult dinamizmusai, amelyek meghatározzák életét, szervezeteit és folyamatait. Jó, ha tudatában vagyunk ennek, hogy megbecsüljük azt, ami jó, de azért is, hogy megvizsgáljuk, min kell változtatnunk.

Szeretnék fennhangon gondolkodni erről a nagy témáról, amely jelentős mértékben érinti összes intézményünket. Hagyományaink, jogszabályaink, döntéshozatali módjaink, referenciakereteink mind meghatározzák és megmagyarázzák azt, amit élünk. Ezért érdemes áttekinteni azokat a szempontokat, amelyeken vélhetőleg változtatnunk kell.

Ezt a reflexiót a „rendi kultúra megváltoztatása” kihívásának szentelem. Mondok egy példát, hogy érthetőbbé tegyem magam. Egészen a közelmúltig az elöljárónak alapvetően a saját tartománya vagy adott esetben a függő területi egység jelentette a referenciakeretet, amikor a rendtagokat helyezte. De most, a szervezeti átalakítás után, és az összes munka után, amelyet az elmúlt hat évben annak érdekében végeztünk, hogy növekedjünk a rend szintjén történő gondolkodásban, egyre megszokottabbá válik, hogy egy tartomány szerzetese –meghatározott ideig – egy másik rendtartományban dolgozik. Tehát változik a „küldetés teljesítésének megszokott kerete” a piarista rendben. Más dolgok is változnak. Jó ezt tudatosítani, mert „rendi kultúránkat” fejezik ki. És továbbiaknak is változniuk kellene. Jó reflektálni ezekre, ha lépéseket akarunk tenni a megújulás és a javulás terén. Tehát ezekről szeretném kifejteni gondolataimat.

 

I. A változásban lévő dinamizmusok közül hármat szeretnék kiemelni

1. Új jelenlétek alapításának módja

Korábban új jelenléteket egy „anyatartományból” hoztunk létre. Egy tartomány alapított egy jelenlétet, amely aztán növekedett, függő tartomány, „leánytartomány” lett, aztán felnőtt, és önálló tartománnyá vált. Ez jó mechanizmus. És továbbra is működik majd közöttünk. De vannak más módok is, amelyek elkezdődtek. Például egy olyan alapítás, amelyet három különböző területi egység hoz létre (van erről tapasztalatunk Kamerunnal); azután egy olyan alapítás, amelyet a generálisi kongregáció hozott létre, utána pedig rábízott egy tartományra, hogy annak „anyatartományként” gondját viselje, annak ellenére, hogy nem tud küldeni oda szerzeteseket; azután egy olyan alapítás, amelyben kezdettől fogva a piarista testvériség játszik szerepet, stb. A piarista rend jelenlegi valósága több okból kreatív módszereket igényel a terjeszkedés előmozdítására.

 

2. Földrajzi és kulturális valóságunk

Kétségtelen, hogy gyors változási folyamatban vagyunk, amely sok szempontból és minden szinten jelentős következményekkel kár. A rend Afrikában és Ázsiában gyorsan növekszik, Amerikában nagyjából fenntartja magát, Európában viszont csökken. Ez meglehetősen konszolidált folyamat. Tudnunk kell ezt, és keményen kell dolgoznunk ennek a valóságnak megfelelően. Persze azért is, hogy megváltoztassunk – miért ne? – bizonyos tendenciákat. Növekszik a kultúrák összefonódása, változnak a nyelvek, amelyeken kommunikálunk egymással, a küldetés új távlatai nyílnak, új utakat keresünk a rend intézményeinek működtetésére. És ehhez kapcsolódóan szembe kell néznünk az alapvető kihívásokkal: Hogyan szilárdítsuk meg európai piarista jelenléteinket kevesebb szerzetessel? Hogyan lehetne megtörni az amerikai trendet, hogy növekedjen a – lehetséges és szükséges – hivatások száma? Hogyan lehet afrikai jelenléteinket „teljesen fenntarthatóvá” tenni? Hogyan segítsük elő az új és fiatal ázsiai jelenlétek kalazanciusi identitását? Ezeket a kérdéseket tesszük fel magunknak, és a válaszok, amelyeket rájuk adunk, megváltoztatnak majd bennünket. Valójában már változtatnak is.

 

3. Kapcsolatunk a világiakkal

A piarista világiak előmozdításának folyamatában, mely a II. vatikáni zsinat után kezdődött, a rendnek új kapcsolódási módja van kialakulóban a világiakkal. Új és kihívást jelentő kapcsolódási mód.

A piarista testvériség, a megosztott küldetés folyamatai, a részvétel saját dinamizmusai, szervezeti struktúráink, a megosztott küldetés hálózatai, mint például az Itaka-Escolapios, a világiak növekvő jelentősége intézményeink irányításában, a karizma különböző aspektusainak megosztása szerzetesek és világiak között, a piarista ifjúsági szinódus – mindez lassanként tudatosítja bennünk, hogy egy új piarista alany születik, amelyhez a rendnek – mivel mindig szerzetesrendről van szó – új intézményes kapcsolódási módokat, jelenléteink megszervezésének, a hivatáskultúra előmozdításának új módjait stb. kell kialakítania.

A piarista rend építésének izgalmas folyamatával állunk szemben, amely a helyi adottságok szerint változatos, de a lényeget érintően azonos lesz.

 

II. A rendi kultúrát megváltoztató dinamizmusok

1. A fiatal felnőtt szerzetesek személyes kísérésének megszervezése

Ez a kísérés ugyanis nagyon különböző mértékben történik, bizonyos helyeken pedig nem is létezik. Fontos lépést tennénk előre, ha képesek lennénk (jogszabályok szintjén is) elérni azt, hogy kötelező legyen felelőst kinevezni erre a kísérésre (beleértve a generálisi kongregáció nihil obstatjának szükségességét is), kötelező legyen tartományi tervet készíteni erre, az elöljáróknak pedig kötelező legyen ezt a tervet követni. Lassanként teljesen kialakul majd a hivatáskísérő alakja, ugyanúgy, ahogy a helyi elöljáró vagy a hivatásgondozó alakja kialakult.

 

2. A tartományoknak jobban és rendszeresebben tájékoztatniuk kell a generálisi kongregációt

A tartomány életének legfontosabb szempontjairól, a meghozott döntésekről, a jelentős projektekről stb. tartalmasabb és rendszeresebb beszámolót kellene küldeni. Nemsokára előrelépünk majd ezen a téren, hogy tudniillik biztosítsuk, hogy a generálisi kongregáció elegendő tájékoztatást kapjon, például a növendékházakban folyó képzési folyamatokról. A megkülönböztetés és a kísérés csak akkor lehetséges, ha rendelkezünk információval.

 

3. Fejlődésnek vagyunk tanúi „projektkultúránk” terén

Különösen a közösségi projektekre és a piarista jelenléti projektekre gondolok. Szükségünk van arra, hogy a közösségek és a piarista jelenlétek hozzászokjanak négyéves projektek kidolgozásához, amelyek jelzik a követendő irányt és lehetővé teszik az úton való előrehaladást. A rend megállapíthat olyan mechanizmusokat, amelyek garantálják ennek megvalósulását.

 

4. Be kell vezetnünk szerzetesi szegénységünk hitelesebb megélését segítő eljárásokat

Amikre gondolok: jól előkészített és betartott költségvetések; minden közösség vagyonkezelésének rendszeres felülvizsgálata; a rendtagok személyes pénzhasználatának megfelelő felülvizsgálata; a közösség gazdasági életének tényleges értékelése a helyi káptalanokon stb.

 

5. Felül kellene vizsgálni, mely döntésekhez kelljen a generálisi kongregáció nihil obstatja

Jelenleg erre a „római engedélyre” csak a helyi elöljárók, a növendéknevelők, az asszisztensek kinevezéséhez, házak megnyitásához vagy bezárásához stb. van szükség. A generálisi kongregációnak – engedélyadással – tehát csak ezeknél az említett, nagy jelentőségű döntéseknél kell egy tartomány életébe beavatkoznia. Talán jó lenne a következő kinevezéseket is engedélyhez kötni: a hivatásgondozás tartományi felelőse, a fiatal felnőttek személyes kísérője, bizonyos tartományi szabályzatok (statútumok) jóváhagyása. Okos dolog, ha ily módon kiemeljük a fontos döntések súlyát.

 

6. Tovább kell növekednünk a „piarista konstitúciós kultúrában”

A Konstitúció meghatározza életmódunkat, hivatásunkat. Hangsúlyozza azokat a fontos szempontokat, amelyek szerint élnünk kell. De néha keveset „dolgozunk” vele, nem nagyon olvassuk, nem nagyon elmélkedünk rajta, ritkán használjuk megkülönböztetéseinkhez, döntéseinkhez a közösségben. Lehetséges, hogy vannak benne olyan fontos pontok, amelyeket hivatásunk megéléséhez újra kell gondolnunk. Vajon nem kellene „minőségi ugrást” tennünk a Konstitúció feldolgozásában, hogy felfedezzünk olyan szempontokat, amelyeket „rendi kultúra” rangjára kellene emelnünk?

Szeretnék egy egyszerű példát mondani. Ha például elolvassuk a 9. fejezetet a rendtagok képzéséről, nagyon fontos látni, hogyan kezdődik. A 103. pont kijelenti, hogy a hivatásgondozói munka „minden egyes piarista” feladata, „egyenként is, összességünkben is”. Konstitúciónk kijelenti, hogy minden piarista „egyre fokozódó buzgósággal és lelkipásztori munkával törekszik hivatások ébresztésére és megerősítésére”. Véleményem szerint ezt a kijelentést nem tettük „rendi kultúrává”, és nem dolgoztunk eleget ahhoz, hogy ebben a dimenzióban növekedjünk. Szükség van tehát arra, hogy megragadjuk Konstitúciónk erős aspektusait, és azokat „fejlődési pályákká, változási javaslatokká” tegyük a rendben. Lehet-e változtatni a dolgokon közöttünk? A válaszom az, hogy IGEN!

 

Kedves rendtársak! Szerintem vannak olyan szempontok, amelyek terén jobbak lehetnénk, és amelyek olyan dinamikákkal kapcsolatosak, amelyeket elindíthatunk és szép fokozatosan megszilárdíthatunk. Tudunk-e növekedni azon képességünkben, hogy a fiatal rendtagokat kísérjük? Tudjuk-e világosabb, szigorúbb és kiértékelhetőbb projektekkel élni életünket? Képesek vagyunk-e jobban tudatosítani, hogy nemcsak egy tartományhoz, hanem az egész rendhez tartozunk? Úgy gondolom, igen, de azt is gondolom, hogy ezek a dolgok nem lehetnek az éppen hivatalban lévő elöljáró gondolkodásmódjából fakadó „konkrét impulzusok”, hanem „kultúrává” kell válniuk, szilárd, rögzített formákban. Ezért nem kell, hogy nagyon sok legyen belőlük, de jelentősnek kell lenniük. Alaposan gondoljuk át!

Rendtársi öleléssel:

Pedro Aguado SP

generális atya