Márciusi levelében a generális atya kilenc olyan témát javasol alapos átgondolásra, amelyek nagy hangsúlyt kaptak az ifjúsággal foglalkozó legutóbbi püspöki szinóduson. Áldás számunkra, hogy ebben a korban élhetünk, és az előttünk álló kihívásokat a megújulás lehetőségévé tehetjük.
A generális atya 2019. márciusi levele
Meghívás a megkülönböztetésre
Az egyik dolog, ami világosabbá vált számomra a mostani – „a fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témáival foglalkozó – püspöki szinóduson, az, hogy ez a szinódus nem egy önmagában álló esemény, hanem folyamat. Szinódusi folyamatban vagyunk, és ez a piarista rendben különösen világos abból a dinamikából, amelyet elősegítünk a piarista ifjúsági szinóduson.
Azt hiszem, ez a folyamat sok szempontból gazdagítható. Ezek közül az egyik kétségtelenül az, amit majd megélünk a piarista szinóduson, a júliusi összejövetelen, továbbá azok a javaslatok is ehhez járulnak hozzá, amelyek egyre világosabb formát öltenek, és amelyeket a következő egyetemes káptalanra fogunk benyújtani. Ez az út teljesen alakulásban van, és sokat várunk mindattól, amit majd megélünk.
Egy másik útra is szeretném felhívni a figyelmet, amelyen a Kegyes Iskoláknak folytatniuk kell a „szinódusi folyamatot”: el kell mélyítenünk az ifjúsággal foglalkozó püspöki szinódus néhány nagy témáját.
Miként tudjátok, részt vehettem az októberben tartott szinóduson, és dolgozhattam a záródokumentumon, amelyet remélhetőleg már ismertek. Miután gondolkodtam azon, amit ott megéltünk, valamint a szinóduson felmerült témákon és kihívásokon, és miután alaposan átbeszéltem ezeket a legfőbb szerzetes-elöljárók uniójának tagjaival, akik részt vettek a szinóduson, szeretnék felkínálni nektek néhány fontos szempontot, amelyekről jó lenne, ha elgondolkodnátok, és megkülönböztetést végeznétek.
Bemutatok tehát néhány kihívást, melyeket alaposan végig kell gondolnunk, és amelyek segítenek, hogy a szinódus hullámhosszán maradjunk.
Első helyen a végzendő alaptevékenységet javaslom, ez pedig a megkülönböztetés. A megkülönböztetés nem csak azt jelenti, hogy egy bizonyos témában végkövetkeztetésekre jutunk vagy döntéseket hozunk. A megkülönböztetés azt jelenti, hogy alaposan körüljárunk egy témát, a hit fényében értelmezzük, testvéri, igazságot kereső vitában eszmecserét folytatunk róla, értelmezzük karizmánk szempontjából (vagy engedjük, hogy a kihívás megszólítsa karizmánkat), személyesen és közösségileg is átimádkozzuk, stb. A végeredmény a Lélek indításaira való megnyílásunk, és az, hogy elkezdünk választ adni az előttünk álló kihívásokra. Eléggé ügyesek vagyunk, amikor másokat kell segítenünk ilyen tisztázó folyamatban, de talán nem vagyunk ugyanilyen ügyesek, amikor magunknak kell megkülönböztetést végeznünk.
Másodsorban megfogalmazok kilenc kihívást, amelyekről gondolkodnunk kellene és megkülönböztetés kellene végeznünk. Mindegyiket a szinódusi eszmecsere és a záródokumentum ihlette. Azt hiszem, mindegyik megérinti a piarista szívét. A lista természetesen nem teljes. Annak figyelembe vétele alapján választottam ki ezeket, hogy mekkora teret szentelt a szinódus ezeknek a kihívásoknak, és nemcsak tájékoztatásul szeretném közölni veletek ezeket, hanem azt is szeretném, ha dolgoznátok rajtuk
1. A fiatalok és életközegeik mint teológia hely, mint megkülönböztetési tér
Az egész világot behálózó rend vagyunk, és a mai fiatalok életközegei közül sokat ismerünk. Ismerjük és értjük életközegeiket, az őket meghatározó életkörülményeket, a vágyaikat és nehézségeiket, és ez erősen ösztönöz bennünket az imára, a gondolkodásra, a döntésre, egyszóval a megkülönböztetésre. Alapkérdésünk az, hogy „milyen piaristákat akarunk a mai fiatalok számára”. Ismerjük a pasztorális folyamatainkban résztvevő és az iskoláinkba járó fiatalokat, de az új életért küzdő fiatal bevándorlókat is, a különböző okokból kirekesztett fiatalokat, az egyházból kiábrándult fiatalokat, a vállalkozó szellemű fiatalokat, azokat a fiatalokat, akik azt hiszik, hogy Isten nélkül is képesek élni, a Jézusba vetett hitüket örömmel és elkötelezettséggel élő fiatalokat, az állapotuk vagy inkonzisztenciáik miatt csendben szenvedő fiatalokat, a digitális világba merült fiatalokat, a sok- és különféle kultúrájú fiatalokat. Gondolkodtunk-e eleget rajtuk és életkörülményeiken, hogy jobban kialakíthassuk annak módját, ahogyan kísérjük őket?
2. A meggyőződés, hogy minden kulturális környezet kedvező alkalmat jelent karizmánk számára
Növekednünk kell ebben a meggyőződésben. A szekularizált társadalom segít bennünket, hogy szabadon és világosan kínáljuk fel az evangélium üzenetét, felülemelkedve a múltbeli javaslatokon – még ha időnként meg nem értéssel találkozunk is –, azok a társadalmak pedig, ahol különböző vallások élnek egymás mellett, segítenek bennünket, hogy a különbözők közötti egységből kiindulva, egy emberibb és testvériesebb világ építésének feladatát figyelembe véve végezzük nevelői szolgálatunkat. Alaposabban meg kellene ismernünk és ki kellene aknáznunk a multikulturalizmusban rejlő lehetőségeket.
3. A migrációk, melyeket egyre jobban megismerünk a világ sok részén
Merem állítani, hogy olyan kihívással nézünk szembe, amely közelről és behatóan érinti rendünket. Növekszik a piaristákban a fogékonyság erre a témára, és vélhetően a rend missziós kreativitását megszólító, új valósággal állunk szemben.
4. A fiatalok nem a jövő, hanem az egyháznak és a piarista rendnek a jelene
Sok szinódusi felszólalásban hallhattuk azt a javaslatot, hogy „ismerjük el a fiatalokat az egyház és Isten országa építésének főszereplőiként”. Ez valószínűleg megkívánja tőlünk, hogy új módon álljunk hozzá a fiatalokhoz, a Kegyes Iskolák építésének új szakaszához.
5. A szinodalitás, az egyházban és a Kegyes Iskolákban való felelős részvétel kifejeződése
Növelnünk kell a közös felelősségvállalást, a közös keresést, az egymáshoz tartozás tudatát. Ez már akkor is nagy feladat, ha csak a piarista szerzetesekre gondolunk. Hogyan tudunk növekedni a közös felelősségben és az elkötelezettségben? Még nagyobb ez a kihívás, ha arra az útra gondolunk, amelyen közösen járunk a karizmánkon és küldetésünkön osztozó világiakkal. Annak világos tudatában, hogy kik vagyunk, növekednünk kell ebben a dinamizmusban, amely lassanként az idők jelévé válik.
6. A szinóduson gyakran szóba került a „visszaélést lehetővé tevő kultúra”
Kétségtelenül erős felszólítást kaptunk a megtérésre. Nemcsak a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésekről beszélek, amelyek sok szenvedést és botrányt okoznak, hanem olyan dinamizmusokról, amelyeket át kell alakítanunk. Ez lesz az egyik olyan téma, amelyen a rendi növendéknevelőkkel dolgozni fogunk egy olyan összejövetelen, amelyet épp mostanában készítünk elő. Ez egy megélendő „prófécia an intra”. Nagyon érdekes, hogy Ferenc pápa a 2018. augusztus 20-án kelt, „Isten népének írt levelében”[1] „szexuális visszaélésről, hatalommal és lelkiismerettel való visszaélésről” beszélt, és ezeket a klerikalizmushoz kötötte.
7. Jobban meg kell becsülnünk saját hálózatunkat
Sokszínű, multikulturális csoport vagyunk, egymástól igen különböző közegekben élünk. Az egyháznak és karizmánknak egy új arcát élhetjük és mutathatjuk meg. De fejlődnünk kell a kommunikációban, a megosztásban, a közös reflexióban, az egymással egyeztetett válaszadásban. A nemrég tartott „Coedupia” nevelési kongresszus segített megértenünk ezt a kihívást.
8. Nevelési javaslatunk átalakító dimenziójának elmélyítése
Sok ezer fiatal növekszik és fejlődik közöttünk. Tudunk-e növekvő tisztaságot kínálni nekik az általunk keresett és javasolt fiatal alakjáról, azokról az értékektől, amelyek egy másik világ igazi építőivé alakíthatják és változtathatják őket?
9. Teljes, világos, kalazanciusi és kísért pasztorális folyamatok kellenek
Mindenki ezt kérte a szinóduson, és a mi fiataljaink is ezt kérik. Helyes úton járunk, de még sokat kell tennünk annak érdekében, hogy tényleg megfelelő, komoly, tartalmas pasztorális folyamatokat tudjunk felkínálni mindenhol, ahol jelen vagyunk. A Kalazancius Mozgalom nagy segítséget jelent, azt folytatni kell.
Levelemet egy meghívással szeretném befejezni. Iparkodjuk kitárni ablakainkat, hogy beengedjük és megértsük azt, amit megélünk az egyházban ezekben az években. A mai egyház a szegények melletti kiállásra, hiteles életre, irgalmasságra, az evangélium örömteli hirdetésére, szegénységre és egyszerű életvitelre, az önmagunk körül forgáson felülemelkedő evangéliumi tanúságtételre hív. Áldás számunkra, hogy ebben a korban élhetünk. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a megújulás és a hűség alkalmává váljon számunkra.
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado SP
rendfőnök
[1] https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/-sebek-sosem-evulnek-el-ferenc-papa-levele-isten-nepehez
