Ady Endre 1877. november 22-én született a Szilágy megyei Érmindszenten, és 1919. január 27-én – épp 100 éve – halt meg Budapesten. Negyvenegy év. Nem matuzsálemi kor, mégis megannyi irodalmi alkotás fűződik nevéhez, amivel méltán foglal el díszes helyet a magyar költők panteonjában. Balla János piarista szerzetes most nem szellemi hagyatékának méltatásával szeretne adózni a nagy költő emlékének; piarista öregdiákként mutatja be Adyt.
Mi, piaristák büszkén állhatunk meg az életút pirkadatánál, nagykárolyi iskolánknál. Ady ugyanis piarista diák volt; a gimnázium alsó négy osztályát 1888 és 1892 között itt végezte kosztos diákként. Milyen tanuló volt? Mire emlékszik vissza a költőóriás ezekből az évekből? Hogyan látták őt diáktársai, szerzetestanárai? Valóban megérintette az egyházi pálya? Rövid írásunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. Adieu, Bandi!
Tanulmányi eredményei
Ami Ady jegyeit illeti, az alsó négy gimnáziumi osztályban jó eredményeket ért el, de nem volt kitűnő. A hivatalos iskolai értesítők szerint:
|
I. oszt. |
II. oszt. |
III. oszt. |
IV. oszt. |
|
|
Magaviselet |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Vallástan |
2 |
1 |
1 |
1 |
|
Magyar |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
Latin |
1 |
2 |
1 |
2 |
|
Német |
– |
– |
2 |
3 |
|
Földrajz |
1 |
1 |
1 |
– |
|
Történelem |
– |
– |
1 |
1 |
|
Természetrajz |
– |
– |
– |
1 |
|
Számtan |
2 |
2 |
1 |
1 |
|
Rajzoló geometria |
1 |
3 |
2 |
2 |
|
Szépírás |
2 |
2 |
– |
– |
|
Torna |
1 |
– |
2 |
3 |
|
Műének |
2 |
– |
– |
– |
|
Irásbeli dolg. Külső alakja |
rendes |
csinos |
rendes |
rendes |
|
Mulasztott órák száma |
4 |
12 |
77 |
43 |
|
Az érdemsorozati jegyek jelentése és fokozata A magaviselet jelzésére: 1 = jó; 2 = szabályszerű; 3 = kevésbé szabályszerű; 4 = rossz. Az érdemjegyek jelzésére: 1 = jeles; 2 = jó; 3 = elégséges; 4 = elégtelen. |
||||
Egy osztálytársa szemével
Jó barátja, Hetey Zoltán szerint Ady nem volt szorgalmas, de kitűnő feje volt, és könnyedén tanult:
„Többnyire az iskolában, a tízperces szünetek alatt olvasta el leckéjét egyszer-kétszer, ami neki éppen elég volt. Otthon alig tanult valamit, úgyszólván csak az írásbeli feladatokat végezte el.”
Újságírói vénája
A kamaszodó Ady nemcsak a versírásban próbálgatta szárnyait a piaristáknál, hanem újságírással is kacérkodott. Így vall ezekről az időkről egy 1914-es írásában:
„Lapot először Nagykárolyban csináltam Bogcha Pál barátommal a piaristák gimnáziumának második osztályában. E lappal pórul jártunk, holott modern, kitűnő revü volt, mert Bogcha is, én is prédikátumosan írtuk írásaink alá a nevünket. Egy demokrata, derék, kegyes tanár kezébe került a lap, s a mi prédikátumos hencegésünk miatt meg is halt: requiescat in pace. Negyedik gimnazista koromban megint lapunk volt, de én itt már az új Juvenalis szerepét akartam kiosztani magamnak. Csúffá tett, bosszúálló kortársaim erősebbek voltak, s ez az igazán ma is hézagpótló újság szintén fiatalon elhunyt.”
Piarista pedagógia
Nemcsak az írás művészetével, hanem a „bagózással” is Nagykárolyban ismerkedett meg költőnk. Név szerint megemlékezik természetrajz- és földrajztanáráról, Rozmanits Timotheusról. Az alábbi visszaemlékezésből kiolvasható pedagógiai módszer ma már nem feltétlenül ajánlott iskoláink tanárai számára:
„Rozmanits Timotheus tanárunk cigarettázáson kapott bennünket, három kis gimnazistát. A mezőn történt. Kedves emlékű piarista tanárunk csak ennyit szólt: – Holnap délben gyertek fel a szobámba!… A legerősebb szivart kellett elszívnunk. Fél évig se gondoltunk a dohányzásra. Mert bölcs dolog ám az: a vétkezőket avval lakoltatni meg, amivel vétkeznek.”
Ilyen az én papom!
Korunkban a papokat bemutató személyes hangvételű írások pusztán árnyékai az alább olvasható visszaemlékezésnek. Ady egyik kedvenc tanáráról, a fentebb említett Rozmanits Timotheusról ír egy 1906-os novellájában. Tollát epébe mártva rendtársairól a keresztvizet is leszedi, míg Rozmanitsot heroizálja.
„Nagy, szép piros pap volt, s idegen ő is nagy Magyarországban. Neve görögös, szirakuzai az erkölcse, és zsidó a szomorúsága. Reverendáját úgy suhogtatta, mint empire-dámák a formált és ékes selymet. Szeme elborult vagy tüzelt ha eszébe ötlött, miként került ide. Szemetes, kicsi városba, ostoba népekhez, mamlasz nebulók közé. Furcsa kis jószágok reszkettünk a keze alatt. (…) Nem értette, s nem érthette, hogy mit keres ő köztünk. Reverendás társain bűzlött a szeminárium tömjénszaga. Ezek szegény, ostoba fráterek voltak. Szidták Tisza Kálmánt, és imádkoztak a Szűz Anyához, hogy Apponyi győzzön Pozsonyban. Álmuk, boldogságuk, a zsíros priváta-pénz, a pilzeni sör s egy ebédrehívás gróf Károlyihoz. A mi nagy, szép, piros papunk egy elcsúszott Atlasz volt közöttünk. A többi papok csúfoltak minket protestánsokat és zsidókat. Gyalázatos meséket meséltek Luther utolsó órájáról. Hogy miként vitték el Kálvint az ördögök. Hogy Kapisztrán János volt a legnagyobb magyar, s Magyarország Szűz Máriáé. Soha efféléket nem hallottunk a mi szomorú tanárunktól. Minket nézett a leckék kérdezésekor, s szeme messze és a múltban járt. Egy Alkibiádész, aki sok századév múlva arra ébredt, hogy ő piarista pap szegény Magyarországon.”
Lehetett volna: Endreas Ady SJ
Zárásképpen egy levél 1895-ből, amelyet már mint zilahi diák ír kiérdemesült osztályfőnökének, Guba Pálnak. Osztályfőnöke kakukktojás volt a nagykárolyi közösségben: a tudós piaristákkal szemben ő képviselte leginkább a „hagyományos”, katolikus vallásosságot, a diáksággal pedig az iskolán kívül is szívesen foglalkozott. Ady talán tudta, hogy Guba tanár úrnak éppúgy gondjai akadtak rendi elöljáróival, mint neki tanáraival a zilahi református gimnáziumban. A levél tanúsága szerint katolizálni szeretett volna és belépni a jezsuita rendbe. Guba válaszát nem ismerjük. Valószínűleg meggondolásra intette és óvta az elhamarkodástól öregdiákját. Ki tudja, milyen lett volna a piarista neveléssel pallérozott jezsuita Ady?
„Kedves Tanár Úr! Gyermekkori álmaim megvalósulás előtt állnak. Annak a vallásnak zászlóvivői, amelynek hívévé tett a Nemezis, letörölték zászlójukról a humanitás keresztényi jelszavát, s hírnökei, képviselői lettek a barbár-korszak sötét és kegyetlen tudatlanságának… El vagyok határozva tehát, hogy egy velem egyforma gondokodású barátommal együtt róm. katholikussá leszünk, és belépünk a Jézus-társaságba. Nem gyermekies gondolkozás, hirtelen felhevülés iratja ezt velem, hanem komoly szándék, s éppen ezért bizalommal fordulok gyermekkori kedves professzoromhoz erre való nézetét és útbaigazítását kikérni.”
Balla János SP
Fotók: Petőfi Irodalmi Múzeum, Piarista Archívum
