A gödi Wigner-szobor ismét újat, mást láthat a 2018-2019-es tanév kezdete óta. (A nagy fizikus biztos elégedetten mosolyodna el, látva, hogy a piarista rend gödi innovációja milyen jól halad.) Az új képzés egyedülálló a hazai szakképzés történetében, mi több, jelenében is. Ahhoz, hogy valóban máshogyan működjön, a tanárok, szakoktatók, mesterek hozzáállásának is alakulnia kellett.
Mi az, amit mozgósítani tudtunk a meglévő tapasztalatainkból? A mentori szemléletet: vagyis minden diákunk személyes követését, amit maga Kalazancius tanított nekünk. Így aztán nem volt nehéz leülni most sem a tanulókkal és szüleikkel, hogy együtt végiggondoljuk, kinek milyen eszközökre, képességekre, készségekre, valamint azok fejlesztésére van szüksége az első félévben. Ezeknek a beszélgetéseknek az eredménye egyéni fejlődési terv lett, amit végül a diákok, szüleik és segítő tanáraik is aláírtak. Erre építve aztán tudtunk megállapodásokat kötni, hogy kézzel fogható legyen, kinek-kinek mit kell majd tennie a cél elérésének érdekében. A mentori szemlélet, s a felnőttek mentori tapasztalata abban is nagyon hasznos, hogy a képzésben minden diáknak van egy segítő párja, akivel hetente tud beszélgetni. Ezekben a heti beszélgetésekben sokszor tapasztaljuk, hogy a kamaszkorú diáknak milyen nagy – sokszor kimondatlan – szüksége van a figyelemre.
Ugyanakkor új dolgokat is tanultunk ahhoz, hogy a képzésben tanítani tudjunk. Megpróbáltuk beépíteni az okostelefonok használatát az órákba, hogy együtt térképezzük fel, milyen sok alkalmazás használható iskolai szinten is! Már nem idegen annyira, hogy arra gondoljunk, a tanulási folyamatban nem feltétlenül a mi kezünkben van az irányítás. Ez nem azt jelenti, hogy a „bedobtuk a gyeplőt”, sokkal inkább azt, hogy párbeszédben vagyunk folyamatosan a képzésbe járókkal, választhatnak feladattípusok, témák között. Jó alkalom erre a heti szabad sáv is, amikor maguk dönthetnek, hogy milyen foglalkozásra mennek. A teljesség igénye nélkül ezeken az alkalmakon ősz óta volt már: sütemény-, pizzasütés, filmklub, önismeret, intarziakészítés, számítógépes elmélet, harcművészet, foci, kőfaragás… És még egyszer sem volt gond a választással!
Tanári autonómia helyett nálunk mostanában egyszerre legalább két, de időnként három tanár is benn van a tanteremben. Izgalmas, tanulságos helyzeteket generál és sokat tapasztalunk egymásról és magunkról is. Mondjuk, fél szavakból megértjük már egymást és szinte mutatványos módszerekkel vesszük át egymástól a csoportvezetést – vagy adjuk át egy-egy diáknak! A reggeli megérkező, vagy a délutáni napzáró körben mostanában egyre gyakrabban egy tanuló teszi fel a kérdést, amire mindenki válaszol. Még nem dőlt el, hogy ezek a helyzetek nekik, vagy nekünk szolgálnak több újdonsággal…
Persze, még hosszan lehetne értekezni arról, hogy az orientációban miben más a pedagógiai munka. Hogy hetente kétszer team ülésen késő délutánokba nyúlóan vitázunk pedagógiai helyzeteken, keressük a kulcsot egy-egy probléma megoldásához. Hogy legalább kétszer annyi idő órára készülni, mint ezelőtt. Eszembe jut gyakran, hogy első gödi órám előtt gyakorló tanárként az iskolát akkoriban vezető Szabó László piarista atya a következőkkel engedett be a huszonnyolc kilencedikes fiúhoz: „Teljesen mindegy, mit tanultál a módszertani órákon, minden azon dől el, észben tudod-e tartani, hogy ezeket a fiúkat elsősorban szeretni kell!”
Szöveg és kép: BESZE ERIKA, Göd
