Májusi levelében a piarista rendfőnök a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélésekről, a hatalommal és lelkiismerettel való visszaélésekről, valamint arról ír, mit kell tennünk nekünk, piaristáknak, annak érdekében, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg ilyen bűncselekmények se az egyházban, se azon kívül.
„Amit akár csak eggyel is tettetek legkisebb testvéreim közül, velem tettétek”
Amint tudjátok, a Legfőbb Szerzetes-elöljárók Uniója igazgatótanácsának tagjaként részt vehettem a püspöki karok elnökeinek tanácskozásán, amelyet Ferenc pápa hívott össze annak érdekében, hogy szembenézzünk az egyházban történt „szexuális visszaélések, hatalommal és lelkiismerettel való visszaélések mételyével”. Ez roppant fontos, szükséges és sok mindent tisztázó tanácskozás volt.
E levélben nem szándékozom ismertetni a nagyszámú hozzászólást, reflexiót és kihívást, amely ezen a találkozón elhangzott. Mindnyájatok számára hozzáférhetők a dokumentumok, valamint a pápa záróbeszéde, melyben világosan összefoglalta az egyház előtt álló kihívásokat. Most csak azokat a gondolataimat szeretném megosztani veletek, amelyek a tanácskozás napjaiban foglalkoztattak.
A tanácskozáson meghallgathattunk olyan embereket, akik szerzetesek vagy papok által elkövetett szexuális visszaélés áldozatává váltak. Némelyik tanúságtétel segítségként hangzott el a napot kezdő vagy befejező közös imádság keretében végzett elmélkedésünkhöz. Biztosítlak benneteket, hogy valóban nagy segítséget nyújtottak az imádsághoz és a probléma rendkívüli súlyosságának tudatosításához.
1. Piarista gondolatok
Azokban a napokban úgy végeztem az elmélkedésemet, hogy Kalazancius atyánknak a Konstitúcióhoz írt előszavát olvasgattam. Annak fényében gondolkodtam rajta, amit ma megélünk az egyházban. Azt hiszem, ez a szöveg kiválóan meg tud világosítani bennünket abban, amit piaristaként tennünk kell. Három gondolatot szeretnék megosztani veletek, amelyek számomra különösen fontosak.
a) Kalazancius a teljes élet lehetőségét akarja felkínálni a gyermekeknek. Erősen és egyértelműen fogalmaz: „kétségkívül remélhető, hogy egész életük alakulása boldog lesz.” És kijelenti, hogy ez akkor lesz lehetséges, ha a gyermekeket kiskoruktól fogva hívő életre és műveltségre nevelik. Testvéreim, Kalazancius azért alapította meg a Kegyes Iskolák rendjét, hogy a legjobb eszközt kínálja fel nekik a teljes, az evangéliumi értékekre alapozott élet elérésére. Ennek szolgálatában állunk mi, piaristák.
Az áldozatokat hallgatva érzékelhetjük, mennyire messze vannak Kalazanciusnak ettől a vágyától, az életnek ettől a teljességétől, ettől a boldogságtól. Hogyan lehetséges, hogy Krisztusnak szentelt emberek ekkora fájdalmat okoztak, ennyi életet tönkretettek?
b) Kalazancius hangsúlyozza a szegény gyermekekkel való törődést. Azt kéri, hogy ne nézzük le őket, és hogy nagy türelemmel és szeretettel bánjunk velük. Meggyőződését pedig a Mt 25,40-re alapozza: „Amit akár csak eggyel is tettetek e legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.” Ha megvizsgáljuk mindazt, ami a kiskorúakkal szembeni szexuális zaklatás, hatalommal és lelkiismerettel való visszaélés vonatkozásában a múltban történt, felismerjük, hogy van egy közös alapelem: ezeknek a fiúknak és lányoknak, ezeknek a serdülőknek a kiszolgáltatottsága. A visszaélés súlyossága növekszik, ha kiszolgáltatott személyek a bántalmazottak.
c) Végül Kalazancius határozottan állítja, hogy az általa javasolt feladat különleges nehézsége a jelöltek megfelelő kiválasztását, nagyon alapos kezdeti képzését és mindegyikük fejlődésének állandó kísérését kívánja meg, hogy az Igazságnak valóban méltó munkatársai lehessünk.
A gyermekeknek és a fiataloknak, kivált a leginkább rászorulóknak a nevelése olyan embereket igényel, akik a nevelésre képesek, jól kiválasztottak, jól képzettek és jól kísértek.
Elegendőnek tartom ezt a három példát azon meggyőződésem alátámasztására, hogy érdemes sokat elmélkednünk Kalazanciusnak a Konstitúcióhoz írt előszaván, mert jól megvilágítják az egyház életében manapság felmerülő nagy kérdéseket, köztük azt a hármat, melyet az imént említettem: az egyház küldetése az, hogy az élet teljességét kínálja fel a gyermekeknek és a fiataloknak; kiszolgáltatottságuk erős felszólítás arra, hogy mellettük álljunk és segítsük fejlődésüket; egyedül jól felkészült, hivatásukat világosan látó, felelősségüknek tudatában lévő emberek lehetnek jó hír a gyermekek számára. És mindez ott van a Kegyes Iskolák szívében.
2. Egy alapkérdés
Mi a tét ma az egyházban? Jó, ha teljesen nyíltan feltesszük ezt a kérdést. Szükséges feltennünk! Mégis vannak emberek, akik azt gondolják, hogy túl sokat beszélünk erről a témáról, a szexuális visszaélésekről; olyanok is vannak, akik azt hiszik, hogy ez csak Európában, az USA-ban és Ausztráliában probléma, és hogy őket ez nem érinti; még mindig vannak védekező magatartásformák, vannak, akik az intézmény megvédését fontosabbnak tartják a visszaélést elszenvedetteknek nyújtandó igazságszolgáltatásnál, stb.
Ferenc pápa többek között azért hívta össze a püspöki karok elnökeinek tanácskozását, hogy elősegítse az egyházat ma behálózó probléma világosabb tudatosítását. Vagyis bármennyire hihetetlennek tűnik is, hiányzik a probléma tudatosítása!
A felszólalások közül, melyeket hallottam, különösen jelentősnek tűnt számomra Tagle bíborosnak, Manila érsekének a beszéde. A Jézusnak Tamás apostollal való találkozásáról szóló szövegből indult ki, amelyben az Úr kéri Tamást, hogy érintse meg sebeit kezével. Tamás csak ezt követően tud hinni és megvallani hitét a feltámadásban: „Én Uram és én Istenem” (Jn 20,27–28). Csak akkor hirdethetjük hitünket Krisztus feltámadásában, ha megérintjük sebeit. Nincs más út.
Akik arra kaptak küldetést, hogy hirdessék hitünk központi titkát, Krisztus halálát és feltámadását, csak akkor tudják ezt hitelesen tenni, ha érintkezésben vannak az emberiség sebeivel. Ez igaz Tamásra, és igaz minden idők egyházára, különösen a mi korunkban. És kétségtelenül ez az a téma, amelyről beszélünk.
3. A probléma gyökere
A 2018. augusztus 20-án kelt levelében (Levél Isten népéhez) Ferenc pápa világosan beszélt a szexuális visszaélések, a hatalommal és lelkiismerettel való visszaélések problémájáról, és azt közvetlenül a klerikalizmussal hozta összefüggésbe, „amely az egyházi tekintélygyakorlás torz felfogása, és amely szakadást eredményez az egyház testében, sok olyan bajt okoz és segít fenntartani, amelyek ellen ma felemeljük szavunkat”.
Kétségtelen, hogy a klerikalizmus az egyik gyökere az egyházban tapasztalt mai problémának, amely rengeteg szenvedést okozott az áldozatoknak, családjaiknak és az egyházi közösségnek. Ez a klerikalizmus sok attitűdben és cselekvésmódban megnyilvánulhat, melyeket néha észre is veszünk. Ilyen például az, amikor valaki azt gondolja, hogy az egyház fölötte áll a világi hatalomnak, melynek semmi mondandója nincs nekünk; amikor valaki azt gondolja, hogy fontosabb védeni az egyházi intézmény hírnevét, mint válaszolni az áldozatok fájdalmára; amikor valaki azt gondolja, hogy a mi problémánk kicsi ahhoz képest, hogy mennyi visszaélés történik a kiskorúakkal szemben egyes társadalmakban, „nem olyan nagy dolog”; amikor a hírt közlőt (az újságírókat, a tömegtájékoztató eszközöket) hibáztatjuk ahelyett, hogy magunkba néznénk.
Sok olyan evangéliumi szakaszt ismerünk, amelyekben Jézus az ilyen klerikális magatartásformákat teszi szóvá. Azt hiszem, ezek közül leginkább a farizeusról és a vámosról szóló példázat világosíthat meg bennünket. A klerikalizmus rákfenéje vélhetően ott van, hogy másoknál jobbnak, különbnek gondoljuk magunkat és elkülönülünk másoktól (vö. Lk 18,9–14).
4. Három feladat, mely az egyházi közösség s így a piarista rend előtt áll
A püspöki konferenciák elnökei tanácskozásának fényében az előttünk lévő utat eléggé világosan látom. Három igével foglalhatnánk össze: gyógyítani, védelmezni és vezetni. Röviden kifejtem.
GYÓGYÍTANI: Az elkövetett szexuális visszaélések, a velük szembeni fellépés lassúsága, a bűncselekmények körüli titkolózás és sok esetben azok eltussolása, a képtelenség az áldozatok és családjaik empatikus meghallgatására, a bántalmazást elkövetők állami hatóságnál történő feljelentésének elmulasztása, a bűnös vakság, melyet tanúsítottunk, nemcsak súlyos bűn, hanem bűncselekmény! Társadalmi és egyházi bűncselekmény, amelyet kiszolgáltatott emberek ellen követtek el, és azok is hozzájárultak – vagy legalábbis nem akadályozták meg –, akiknek garantálniuk kellett volna a kiskorúak biztonságát. Bármit is teszünk most, az mindig elégtelen lesz. De meg kell tennünk. Őszintén bocsánatot kell kérnünk, kísérnünk kell az áldozatokat, fel kell jelentenünk a bűnösöket, miközben továbbra is segítenünk kell őket, hogy megváltozzanak; próbálnunk kell jóvátenni az okozott kárt… – mindezt meg kell tennünk, vállalnunk kell, annak összes következményeivel együtt, teljes világossággal és átláthatóan.
VÉDELMEZNI: A püspökök összejöveteléről magammal hozok egy meggyőződést: „SOHA TÖBBÉ!” Meg kell akadályoznunk, hogy ez megismétlődjön. Az egyháznak – minden területen – garantálnia kell, hogy sosem fog megismétlődni. Sok feladatot kell még elvégeznünk, hogy így legyen. Többek között: világos és pontos jogszabályi változtatások; komoly gyermekvédelmi eljárásrendek; az egyházban hatalmat gyakorló személyek ellenőrzésének és felügyeletének mechanizmusai; a papok, szerzetesek és lelkipásztori munkatársak megfelelő kiválasztása és képzése, akiknek az örökfogadalomhoz vagy a felszenteléshez rendelkezniük kell „gyermekvédelmi” igazolással; komoly munkára van szükség a lélek, a szív, a magatartásmódok és törekvések hiteles megváltoztatásáért, hogy az egyház soha többé ne önmagára gondoljon, hanem azokra, akiket kötelessége szolgálni és akiknek kötelessége gondját viselni, stb. A „soha többé” eléréséhez meghozandó döntések listája hosszú és komoly követelményeket támaszt.
VEZETNI: Az egyháznak nemcsak a keretein belül nevelkedő kiskorúak védelmét kell garantálnia, hanem vezető szerepet kell betöltenie a kiskorúak jogaiért és jogaik védelméért folytatott küzdelemben, minden környezetben és kultúrában. Az egyház küldetéséhez tartozik, hogy komolyan dolgozzon – összefogva az ebben a küzdelemben elkötelezett összes társadalmi szervezettel –, hogy gyökeresen kiirtsuk azt, amiről tudjuk, hogy nagyon súlyos társadalmi probléma: a kiskorúakkal szembeni visszaélést, melyet oly sok helyen és környezetben elkövetnek. A kiskorúak bántalmazása a világon messze meghaladja egyházunk határait. Küldetésünk az, hogy megváltoztassuk a világot, hogy közelebb vigyük Isten országának értékeihez.
De az egyház csak akkor lesz hiteles ebben a küzdelemben, ha világosan és átláthatóan megteszi, amit a másik két ige magukban foglalnak: gyógyítani és védelmezni. Ez a feladatunk. Fel kell vállalnunk, hogy minden gyermek érdekében és Isten országa melletti elkötelezettségünkből fakadóan az egyház ismét megbízható intézménnyé váljon, olyanná, amely képes erkölcsi és szociális vonatkozási ponttá válni világunkban. Természetesen mindhárom igén egyszerre kell dolgoznunk. Mindhármon nagyon alaposan, biztos megkülönböztetéssel és teljességgel.
5. Tegyük meg a lépéseket, melyeket piaristaként meg kell tennünk
Kalazanci Szent József a gyermekek és a fiatalok teljes körű nevelésére-oktatására alapította a rendet, azért, hogy garantáljuk fejlődésüket és életük teljességét. Semmi sem áll élesebb ellentétben a kalazanciusi karizmával, mint az, ha kárt okozunk egy gyermeknek. Ezért el kell indulnunk egy egyértelmű úton annak biztosítása érdekében, hogy a Kegyes Iskolák ne csak biztonságos helyet jelentsenek a gyermekek és a fiatalok számára, hanem lehetőséget is életük teljes megélésére és kibontakoztatására. Az összes piarista tartomány és jelenlét keményen dolgozik azon, hogy helyes irányban haladjunk. Köszönöm mindenkinek!
Az egyik elvégzendő feladat példájaként említem nektek, hogy összehívtam a rend összes növendéknevelőjét – kivétel nélkül mindegyiket – Rómába, júliusra, hogy végigvegyük velük az összes olyan dinamizmust, amelyet meg kell valósítanunk a kezdeti képzés során, hogy a fiatal piaristák – egyre inkább – az Igazság hiteles munkatársai legyenek.
Kérlek benneteket, imádkozzatok ezekért a szándékokért, és imátokban emlékezzetek meg azokról, akik valamilyen visszaélést szenvedtek el, és akik még ma is szenvednek az elkövetett visszaélések következtében.
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado
rendfőnök
