Júniusi levelében a generális atya a rend kánoni vizitációja során előkerült legfőbb témákat említi meg, azokra a törekvésekre mutat rá, amelyek leginkább segíthetnek bennünket abban, hogy növekedjünk piarista életünkben és küldetésünkben. Ilyenek többek között a noviciátusok számának növelése, a Kalazancius Mozgalom előmozdítása, a piarista testvériség megerősítése, jelenléteink teljes fenntarthatóságának biztosítása, a „kifelé irányulás” dinamikája, a személyek kísérése, a közösségi élet, a piarista hivatásgondozás.
A generális atya 2019. júniusi levele
Építjük a Kegyes Iskolákat
Mindnyájan tudjátok, hogy ezekben az években folyamatosan végzem a rend kánoni vizitációját. Körülbelül a munka felénél tartok. Már meglátogattam a Betánia Provinciát, Ausztriát, Olaszországot, Nyugat-Afrikát, az Amerikai Egyesült Államok – Puerto Ricó-i Provinciát, Kaliforniát, a Brazília–Bolíviai Provinciát, a Közép-Amerika – Karib-szigeteki Provinciát, Chilét és a Japán–Fülöp-szigeteki Viceprovinciát. Ezeknek a területi egységeknek a meglátogatása még nem fejeződött be teljesen, de haladunk előre, lépésről lépésre.
El tudjátok képzelni, mennyire eltérőek az egyes helyzetek, s ezért jól át kell gondolnunk, melyek a legjobb törekvések és intézkedések a piarista élet és küldetés megerősítésére az egyes provinciákban.
A generálisi vizitáció tipikus feladatai mellett más feladatok is vannak, melyeket folyamatosan végzünk. Hadd emeljek ki hármat közülük: tanácskozás az új tartományi kongregációkkal, a káptalani folyamatok kísérése és az eltervezett képzési programok megszervezése.
Előkerülnek olyan témák, amelyeket fontosnak tartok, és amelyekről szeretnék adni egy kis tájékoztatást. Van egy közös nevezőjük, mindegyik mögött a következő alapkérdés húzódik meg: Milyen törekvések segítenének bennünket jobban, hogy növekedhessünk piarista életünkben és küldetésünkben? Szeretnék megosztani veletek néhányat, amelyek előkerülnek a látogatások során a beszélgetésekben, a tanácskozásokon és az imákban.
1. Egy „spirituális” törekvés, nagyon konkrét következményekkel: jól meg kell értenünk Kalazancius központi törekvését. Kalazancius sok éven át dolgozott az iskolában, életét egészen a küldetésnek szánta. De nemcsak ezt tette. Nemcsak „dolgozott”, hanem építette a rendet! Ezért úgy látom, be kell lépnünk ebbe a spirituális dinamikába. Nem elég a küldetés végzése, hanem építenünk kell a rendet, lehetővé kell tennünk a Kegyes Iskolák működését. Ezen kell dolgoznunk minden helyen, minden provinciában, és mindenkinek saját magában! Egy spirituális törekvésről és gondolkodásmódbeli váltásról van szó.
Ennek a törekvésnek komoly változtatásokra kell ösztönöznie bennünket. Nagyon fontos, hogy odaadóan és áldozatosan dolgozzunk ott, ahol vagyunk, de nem veszíthetjük el a távlatos gondolkodást, pedig sajnos időnként elveszítjük. Ez szorosan kapcsolódik a rendelkezésre álláshoz, a nyitottsághoz a provincia vagy a rend szükségleteire, az adott helyhez való ragaszkodás legyőzéséhez, a hivatásgondozáshoz stb.
2. Van egy második törekvés is, amelyről sokat gondolkodunk a kánoni vizitáció során: a noviciátusok számának növelése. Az lenne a jó, ha minden provinciának saját noviciátusa lenne, mely nyitott más területi egységek megsegítésére. Jelenleg három noviciátusunk van Amerikában, kettő Afrikában, négy Európában és kettő Ázsiában. Meggyőződésem, hogy ha mindegyik provincia iparkodna elérni, hogy saját noviciátusa legyen, akkor sokkal világosabban látná, mennyire fontos a hivatásgondozás, a kezdeti képzés, és akkor növekedne mindenki közös felelősségvállalása is a provincia fejlődéséért.
Az is meggyőződésem, hogy ez a törekvés nem megy szembe a „rendben való gondolkodással”, hanem stabilabb, összetartóbb és dinamikusabb provinciák építését szolgálja. Sok olyan elhatározásunk van, amelyen dolgoznunk kell, hogy előrébb lépjünk a „rendtudatban”. Kérem a nagyobb elöljárókat, gondolkodjanak el ezen a nagyon fontos témán. Azt hiszem, egy provincia érettsége elsősorban bizonyos elhatározásokban, törekvésekben fejeződik ki, köztük említeném a más helyeken való alapítás képességét, valamint azt az igyekezetet, hogy saját provinciájában tudja megoldani a teljes kezdeti képzést.
De továbbra is hangsúlyozom, a provinciáknak segíteniük kell egymást, hogy minden fiatal piarista megfelelő kezdeti képzést kapjon. És arra is szeretnék emlékeztetni: ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, sokkal jobban előre kell lépnünk a növendéknevelők képzésében.
3. A Kalazancius Mozgalom határozott előmozdítása. Azt hiszem, sokkal többet kell tennünk a mozgalom megszilárdításáért, fejlesztéséért. A Kalazancius Mozgalom célja az, hogy lehetővé tegyen teljes pasztorális folyamatokat kisgyermekkortól a felnőttkorig; hogy megerősítse a piarista keresztény közösséget és a piarista testvériséget; hogy elősegítse több hivatás megszületését, köztük a piarista szerzetesi hivatásét, stb. Legfőképp pedig arra törekszik, hogy kísérje a gyermekek és fiatalok teljes hitbeli fejlődését, hogy elképzeléseiket megfelelő kísérettel és másokkal megosztva tudják megvalósítani. Minden provinciának meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a piarista pasztorális folyamat valódi referencia legyen mindenki számára.
4. A piarista testvériség megerősítése egy további hangsúlyos téma, amely előkerül a kánoni vizitáció során. A Piarista Rend Testvérisége már több évtizedre néz vissza, már nem jelent „újdonságot”, nem tekintjük „egyes provinciák saját törekvésének”. A rend közös törekvése a testvériség megszilárdítása, amelyet most már a Regula is megfogalmaz: „A rend támogatja, hogy piarista testvériségek jöjjenek létre, és azok egyre jobban megszilárduljanak. […] A rend létrehozza a szükséges intézményes kapcsolatokat a piarista testvériségekkel” (Reg. 228.). Tehát nemcsak szorgalmazásról van szó, hanem meg kell találni testvériségek megfelelő helyét a provincia egészében és az egyes jelenlétekben.
5. Jelenléteink teljes fenntarthatósága. A „teljes fenntarthatóság” [sostenibilidad integral] fogalmát egyre többször használjuk és egyre jobban értjük. Amikor fenntarthatóságról beszélünk, időnként úgy tűnik, hogy lényegében a pénzforrásokra utalunk. De nem így van. Az anyagiak természetesen szükségesek, előteremtésük, kezelésük, a velük való gazdálkodás elsődleges fontosságú a rendben. De amikor fenntarthatóságról beszélünk, több dologra is gondolnunk kell, így például piarista szerzetesek jelenlétére; az intézmény mellett működő piarista keresztény közösségekre; missziós projektekre; az oktatók-nevelők kalazanciusi identitására, stb. Biztosítanunk kell ugyanis, hogy jelenléteink mindig piaristák legyenek.
6. A „kifelé irányulás” [en salida] dinamikája. Ez a feladat, melyet a rend magára vállalt, ahogy az logikus, minden látogatásom során előkerül. Az a cél, hogy előrébb lépjünk a „kifelé irányulás” kultúrájában, mégpedig annak érdekében, hogy fejlődjünk missziós képességünkben, a kultúraköziségben [interculturalidad], új piarista dinamizmusok elindításában, új jelenlétek elkezdésében stb. A „kilépő piarista rend” [Escuelas Pías en Salida] projektnek szép fokozatosan meg kell erősödnie és új lehetőségeket kell kínálnia a rend számára. Ismét biztatlak benneteket, hogy merészen és nagylelkűen fogadjuk ezt a javaslatot.
7. A személyek kísérése. Ez a téma újra meg újra visszatér a generálisi látogatás minden összejövetelén. Nyilvánvaló, hogy hangsúlyosan előkerül, amikor a képzési időszakban levő fiatalokról vagy örökfogadalmas életük első éveiben járó szerzetesekről van szó, de egyértelmű, hogy ez a feladat minden életkorban lévő rendtagra kiterjed. Hogyan kísérjük öregeinket és betegeinket? Hogyan készítjük fel a közösségek vezetőit a rendtagok kísérésére? Milyen képzési programokat szervezünk a fiatal felnőtt piaristáknak? Milyen javaslataink vannak az egyes életciklusok számára? Hogyan készítjük fel a fiatal piaristákat a kísérésre? Mennyire alapeleme a kísérés képzési folyamatainknak? Lehet, hogy megújulási alkalmat veszítünk el azzal, ha nem gondoljuk át alaposan, mennyire fontos is ez a feladat. Inkább elméleti, mint valós érdeklődést tapasztalok ennek a feladatnak a végzése tekintetében.
8. A közösség. A generálisi vizitációhoz természetszerűleg hozzátartozik a találkozás mindegyik piarista közösséggel. Ez nem maradhat el. Mindegyik gyűlésen szóba kerül a közösségi élet, szóba kerülnek a nehézségek, a feladatok, és az, hogy miként tudnánk a dolgokat jobban csinálni. Felmerülnek kérdések és fejlődési irányok. Csak megemlítek néhányat: az új tagok befogadása a közösségbe, akik új fogékonyságokkal érkeznek, és időnként a „mindig is így csináltuk” falával találják szemben magukat; a hit közösségi megünneplésének fontossága, különösen az eucharisztiában, amely – különböző ürügyekkel – nincs mindegyik közösségben biztosítva; a képességünk, hogy közösségeinkben különböző összejöveteleket, képzési programokat tartsunk; a képességünk, hogy közösségeink fiatalokat fogadjanak be és kísérjék őket; a feladat, hogy szolgálatunkat közös felelősségvállalással végezzük, és senki se sajátítsa ki azt a küldetés urának képzelve magát és másokat figyelmen kívül hagyva; a fokozatos előrelépés a piarista jelenléti modellben, amely új helyet jelöl ki közösségeinknek a helyi piarista valóság egészében; az egész provinciához és az egész rendhez tartozás tapasztalata, melyet megélünk, és amely újrateremtődik minden közösségben; a szegénységnek és gazdasági életünk komolyságának megélése, stb. Végül, azt hiszem, világosak előttünk a következő kihívások: hogyan biztosítunk központi szerepet az Úrnak életünkben; hogyan kísérjük egymást, és közösségeink miképpen tudnak a küldetés lelke lenni?
9. A piarista hivatásgondozás. Mindenhol beszéltünk róla, mert növekvő érzékenységet tapasztalok az iránt, hogy felvállaljuk és komolyan csináljuk. Két jellemzőjét látom: különbözőség és sajátosság. A piaristaságot több életformában is meg lehet élni, a piarista élethivatások különbözőségét pedig meg kell őriznünk és ki kell bontakoztatnunk. Más hivatásokhoz képest hivatásunknak sajátos jellege is van: a piarista szerzetesi és papi hivatás sajátosságát védenünk kell és meg kell szilárdítanunk. És mindezt Isten országának és a Kegyes Iskolák építésének nézőpontjából, mindig a Kalazancius által kifejezett és képviselt meggyőződés szerint: „Ezt a művet bővíteni és terjeszteni kell; hiszen annyi ember ínsége, vágya és esdeklése igényli. S ez nem valósítható meg sok munkás nélkül, méghozzá nagylelkű és különlegesen erre a feladatra hivatott férfiak nélkül” (Emlékirat Tonti bíborosnak).
Más témák is előkerültek a generálisi vizitáció során, de nem kívánom mindet érinteni. Csak néhányat akartam megemlíteni, hogy osztozni tudjatok a rendtársak gondjaiban és reményeiben.
Rendtársi öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
