Levelében a generális atya tizenhárom konkrét javaslatot fogalmaz meg, melyek mind olyan kihívások, amelyek elé a 2018 októberében tartott püspöki szinódus állít bennünket. Annak fényében, amit a szinódusi záródokumentumban találunk, felül kell vizsgálnunk és meg kell változtatnunk gondolkodásmódunkat és életgyakorlatunkat.
A generális atya szeptember–októberi levele
Krisztus él! (I. rész)
Kedves Testvérek! A fiatalokról, a hitről és a hivatástisztázásról szóló szinódus befogadásának időszakában vagyunk. Ez az egész egyház időszaka. Rendünkben viszont ez az időszak egyben a fiatalok piarista szinódusának feldolgozásáé is, melynek rendi szintű csúcsösszejövetele a mexikói Oaxacában volt.
Két levelet szeretnék ennek a fontos folyamatnak szánni. Az elsőt, melyet kezetekben tartotok, még az oaxacai gyűlés előtt írtam, a másodikat azt követően írom meg.
A másodikban szeretném majd megosztani veletek az én olvasatomat arról, mit éltünk meg Oaxacában, és így szeretnélek segíteni benneteket mindannak befogadásában, ami ott történt. Abban a második levélben majd erősen szem előtt tartom Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítását. Ebben az első levélben viszont konkrét javaslatokat szeretnék adni nektek azzal kapcsolatban, hogy milyen piarista kihívásokat állít elénk a 2018 októberében tartott püspöki szinódus.
Mindig is úgy gondoltam, hogy egy szinódus befogadásához, ahogyan egy káptalanéhoz, idő kell. Ez az oka annak, hogy ezeket az elég konkrét javaslatokat egy évvel a Rómában tartott szinódus után küldöm. Egyszerűen megemlítem, anélkül hogy részletesen kifejteném őket. Rátok bízom annak végiggondolását: „Mit jelentenek ezek a javaslatok tartományunk vagy piarista jelenlétünk számára?” Igyekszem a 2018-as szinódus záródokumentumának (ZD) konkrét pontjaira utalni, hogy lássátok a javaslatok szövegkörnyezetét is, és hogy a dokumentumot is feldolgozzátok. [Magyar kiadása: A fiatalok, a hit és a hivatásválasztás. A XV. rendes püspöki szinódus (2018. október 3–27.) záródokumentuma, Szent István Társulat, Budapest, 2019.]
1. A meghallgatás kihívása (ZD 97.). Ki kell jelentenünk, hogy ez a szinódus kiáltása volt. Még ha volt is olyan szinódusi atya, aki azzal állt elő, hogy „az egyháznak nem a meghallgatás, hanem a tanítás” a feladata, általános egyetértés volt abban, hogy az egyház nem képes gyakorolni tanítói funkcióját, ha előtte nem tanulja meg meghallgatni a fiatalokat. A fiatalok meghallgatása és kísérése sok dolgot megkíván a piaristáktól; ilyeneket: a meghallgatás struktúráinak és dinamizmusainak kialakítása; a pasztorális szolgálatnak a fiatalok kísérése felé irányítása; képzés a kísérésre; a kísérési folyamat szupervíziós dinamikái; alkalmas emberek felkészítése a meghallgatásra és a kísérésre stb.
2. Teljes lelkipásztori folyamatok kifejlesztése (ZD 16., 142.), kisgyermekkortól a felnőttkorig és a keresztény közösségbe való bekapcsolódásig. Úgy gondolom, hogy az összes erőfeszítés, melyet a Kalazancius Mozgalom fejlesztésére szánunk, a szinódus által kijelölt irányban halad, és hogy a piarista szinódus egyik legértékesebb gyümölcse a Kalazancius Mozgalom általánossá tétele, megszilárdítása és fejlesztése lesz a rend minden területi egységében és jelenlétében.
3. Plébániáink felélesztése (ZD 18., 129.). A rend nemrég létrehozta a piarista plébániák hálózatát, hogy segítse ennek az egyházi, szinódusi és piarista célkitűzésnek a megvalósulását. Tudatában kell lennünk, hogy plébániáinknak növekedniük kell jelentőségükben, a missziós gondolkodásban, a piarista dinamikába helyezkedésben, és el kell ismerni, hogy plébániáink sok esetben igen távol vannak a fiataloktól. A feladat világos: tegyük plébániáinkat a piarista élettel, gondolkodásmóddal és küldetéssel jobban összhangban álló közösségekké.
4. Küzdelem a bántalmazás minden formája ellen (ZD 29., 30., 31.). A sok kihívás között van egy nagyon egyértelmű: dolgozni kell azon, hogy soha többé ne ismétlődjön meg az, ami megtörtént a szexuális zaklatás, a lelkiismerettel és hatalommal való visszaélés terén. Ez többek között azt is jelenti, hogy jól fel kell készítenünk szerzeteseinket, oktatóinkat, nevelőinket, hitoktatóinkat, csoportvezetőinket és munkatársainkat ebben a témában. Ki kell dolgoznunk képzési folyamatokat.
5. A szociális elkötelezettségnek és a társadalmi életben való részvételnek a megerősítése (ZD 46.). Még mindig kevés érzékenységet érzek közöttünk arra, hogy tudatosítsuk a társadalmi és politikai életben való részvétel fontosságát diákjaink és a folyamatainkban résztvevő fiatalok körében. Alaposan át kell gondolni, mit jelent felelősségteljes polgárokat, egy igazságosabb és szolidárisabb társadalom építőit kinevelni.
6. Az önkritika folyamatai (DF53). Nagyon érdekes próbálni megérteni az ifjúsági szinódus egyházi önkritikáját. Vélhetően káptalanainkon nem ragadjuk meg az egészséges önkritika lehetőségét, pedig kellene erre gondolnunk. Példaként a szinódus néhány kijelentése: „a szexuális és gazdasági botrányok”, „a felszentelt szolgák felkészületlensége arra, hogy megértésék a fiatalok igényeit”, „a homília és a liturgia körüli felületesség”, „a passzív szerep, amelyre a fiatalokat ítélik az egyházközségekben és az egyházmegyei folyamatokban”, „az egyház nehezen tudja megindokolni tanbeli álláspontjait”, stb.
7. A fiatalok jelentik az egyik „teológiai helyet”, ahol az Úr feltárja előttünk várakozásait és kihívásait (ZD 64.). Talán túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy magunkból, saját megközelítéseinkből vagy hagyományos folyamatainkból kiindulva gondolkodjunk és hozzunk elhatározásokat, és nem tulajdonítunk fontosságot a fiatalok érzékenységeinek és reményeinek. Sok fiatalt ismerek, akik még mindig sokat várnak tőlünk, de reményeik közé egy nagy adag csalódás vagy elégedetlenség is keveredik.
8. A megszentelt élet megújítása új perspektívákból (ZD 88.). Többek között ezeket említhetjük: merészség új alapításokra; a perifériákon végzett munka; a karizmában és küldetésben osztozó sok világi hívő termékenysége és kreativitása; a feltételek megteremtése egy igazi hivatáskultúrához, stb.
9. Mit jelent a szinodalitás a Kegyes Iskolák világában? (ZD 119., 123.). Kétségtelen, hogy az egyházban mélyreható reflexió zajlik a szinodalitás kihívásáról. Olyan dinamizmusról van szó, amelyet végig kell gondolni az egyházi élet minden területén. Közöttünk is. És miként az egyházban, nekünk is rá kell kérdeznünk a fiatalok szerepére a Kegyes Iskolák életében.
10. Az ifjúságpasztoráció hivatásközpontúsága (ZD 140.). Állandó, mindig szem előtt tartandó kihívás ez számunka. Ahogyan világos számunkra, hogy a hivatásgondozásnak megvan a maga helye, ugyanúgy a hivatás szempontjának az egész pasztorációt meg kell világítania. Sose fáradjunk bele gondolkodni ezen.
11. A nő jelenléte az egyházban (ZD 148.) és a Kegyes Iskolákban. Egyre világosabbá válik közöttünk a nők jelenlétének fontossága a Kegyes Iskolák fejlesztési folyamataiban. Említhetünk közülük néhányat: a küldetés fejlesztése és koordinálása; a kísérés képessége; fontos hozzájárulásaik a képzéshez; a testvériségektől érkező fogékonyságok és javaslatok; a nők jelenléte és hozzájárulása a tartományok bizottságaiban és titkárságaiban; alapvető szerepük intézményeink igazgatásában; részvételük a káptalani folyamatok meghatározott szakaszaiban, stb.
12. Amiket piaristaként fel tudunk kínálni segítségként a fiatalok hivatástisztázási folyamataiban (ZD 161.). A sok lehetőség közül, melyeket fel tudunk kínálni a fiatalok hivatástisztázási folyamatainak megerősítésére, a szinódus hármat emelt ki:
a) A testvéri élet megtapasztalásának lehetőségei. Mennyire befogadóak közösségeink? Hogyan kellene felkészítenünk közösségeinket arra, hogy fel tudjuk kínálni a lehetőséget a fiataloknak, hogy megtapasztalják közösségi életünket, és hogy azt tartalmasnak, vonzónak találják? Már van néhány érdekes kezdeményezés nálunk.
b) Erős és jelentőségteljes javaslatok az apostoli munkára. Világosan kell látnunk: ahhoz, hogy egy fiatal igazán megismerje a piaristaságot, hogy előre tudjon lépni hivatásának tisztázásban, tapasztalatot kell szereznie a piarista küldetésről. Mégpedig úgy, hogy ez egy erős, jelentőségteljes, mások által kísért, vele szemben kihívást intéző tapasztalat legyen. Kétségtelen, hogy sokkal többet tehetünk ezen a téren, mint amennyit teszünk.
c) Az imádság és a lelkiség vonzó tapasztalatai. Ez olyan dinamizmus, amely nélkül nem lehetséges a hivatástisztázás. Fel tudunk-e kínálni a fiataloknak olyan alkalmakat, amikor erős és vonzó tapasztalatot szerezhetne az imádságról? Közösségeinken belüli imákra gondolok, de nemcsak rájuk; felkínálhatnánk jól gondozott, egymásra épülő lelkiségi programokat, alkalmakat a spirituális fejlődésre.
13. A fiatal piaristák kezdeti képzése (ZD 100., 163–164.). Az ifjúsági szinódus azokról a fiatalokról is beszélt, akik közöttünk növekszenek, akik arra készülnek, hogy piarista szerzetesek, tanárok és papok legyenek. A kritériumok, melyeket a szinódus hangsúlyozott, meglehetősen igényesek és egyértelműek: a növendéknevelők kiválasztása; a prioritást élvező képzési kritériumok; a világiak hozzájárulása a szerzetesek képzéséhez; fontos bevezetni a pasztorális és neveléstudományi felkészítést a képzési gyakorlatba; a képzés felülvizsgálata és kiértékelése, stb. Hasonlóképpen, a szinódus hangsúlyozta a kísérés megfelelő megszervezésének fontosságát mind a kezdeti képzésben, mint a felnőtt piarista élet első éveiben. A szinódus azt javasolta, hogy a kísérők kísért és felügyelt kísérők legyenek. Tehát nagyon világos szempontokat kaptunk a reflexióhoz.
Ahogy látjátok, még nem akartam érinteni Ferenc pápa Krisztus él kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdítását. Remélem, majd kitérhetek rá, a piarista ifjúsági szinódus oaxacai gyűlésének kapcsán. Abban szeretnélek segíteni benneteket, hogy az ifjúsági szinódus ne egy esemény legyen a sok közül számunkra, hanem jó alkalomnak tekintsük arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire hitelesen és hűen éljük hivatásunkat, hogy egyre jobban olyan piaristák legyünk, amilyenekre a fiataloknak szükségük van.
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado SP
rendfőnök