A piaristák magyarországi családjának újabb tagja ünnepli idén 300. születésnapját. A váci, kecskeméti és budapesti iskolák után néhány évvel fiatalabb testvérük, a szegedi gimnázium is eljutott e kerek évfordulóig. Február 20-án előadással, ünnepi szentmisével, élőképpel és jubileumi tortával emlékezett meg az intézmény nevelői és szerzetesi közössége, egykori és jelenlegi diákjai az elmúlt három évszázadról. Az évforduló alkalmából Koltai András történész, a tartomány levéltárosának írását közöljük.
Talán nincsen még egy olyan nagyváros a világon, amelynek kultúrája ennyire összefonódott volna a piarista rendddel. A város első, máig álló köztéri szobra (1876) is egy szegedi piarista, Dugonics András tudós és író alakja, aki 1922 óta a piarista gimnázium névadója is.
300 éve
Pedig a kezdet ott sem volt könnyű, és később is következtek nehéz idők. „A szabad tudományok, amelyek az ifjúságot mind az Úr félelmére, mind a jó erkölcsökre, kegyességre és erényekre művelni szokták, eddig a törökök határának közelsége miatt (amely áldott és dicsőséges módon, a keresztény név természetes ellenségének, a töröknek legyőzésével távolra került), teljesen elhanyagoltatott” – írta a városi tanács 1719-ben, miután elhatározta, hogy a helyzet megváltoztatására, „az ifjúság nevelésére és Isten tiszteletének növelésére” a „leginkább ajánlott” piarista rendet telepíti meg Szegeden.
Az volt a tervük, hogy a szegedi felsővárosi Szent Dömötör plébániát adják át a piarista rendnek, amely saját kegyuraságuk, valamint az esztergomi érsek joghatósága alatt állt. Ráadásul a plébániára Nádasdy László csanádi püspök is jogot formált. Így a város egyszerre szabadult volna meg a plébános kinevezését kísérő nehéz vitáktól, és gyarapodott volna egy gimnáziummal. A cél érdekében a plébánián kívül még évente 600 forint jövedelmet (amely 10 000 forintos alapítványnak felelt meg), rendház- és iskolaépületet, valamint kertet és majort ígértek a piaristáknak.
A rend megbízottjai, Zaboynik Péter (a S. Paulo) kecskeméti házfőnök és Hromko Lőrinc (a S. Matthaeo) 1719 augusztus elején érkeztek Szegedre, és a tárgyalások során augusztus 5-re elkészült az alapítólevél fogalmazványa. Ezt azonban az iskolai év novemberi kezdetéig sem a város, sem Zajkányi Lénárd (a S. Eustachio), a rend magyarországi viceprovinciálisa nem hagyta jóvá. Zajkányi azt kérte, hogy – a vitát elkerülendő – az esztergomi érsek és a csanádi püspök is járuljon hozzá ahhoz, hogy a piaristák veszik át a plébániát. Ezért 1720 januárjában Temesvári János főbíró és Csőke János főjegyző Bécsbe utaztak, és ott 1720. február 17-én valóban sikerült megszerezniük Nádasdy László jóváhagyását. Tíz nap múlva, február 27-én azután a bécsi Magyar Királyi Kancellária is kiállította, méghozzá ünnepélyes formában az 1719. augusztus 5-re keltezett szerződést jóváhagyó királyi oklevelet, amelyet ma is Szeged város „titkos levéltára” őriz.
A jogi rendezést követően az első három piarista Kovácsovics Pál (Paulus a S. Petro) addigi pesti magyar hitszónok vezetésével 1720. július 11-én érkezett meg Szegedre. Kezdetben a Szent Dömötör templom délkeleti oldalán kaptak egy rozoga házikót, az iskola számára pedig egy kétszobás házat, amely tíz évvel korábban pestiskórháznak épült. November végére a szegedi piaristák száma ötre nőtt, december 16-án pedig megérkezett Nyitráról Kubránszky László (a S. Joanne Bapt.) elöljáró is. Az iskola azonban csak egy évvel később, 1721 novemberében nyílt meg.
200 éve
A híres gimnázium kezdetben igen szerény körülmények között működött. A középkori eredetű plébániatemplom jobb oldalán a „Hatrongyosnak” nevezett rendház tekintett a Templom térre, bal oldalán pedig egy szegényes, hattermes iskola állt a szegedi várhoz vezető Oskola utcában.
Csak 1792-től szánta rá magát a város, hogy méltó helyet adjon a tanároknak és diákoknak, jórészt Vedres Istvánnak, az iskola hálás diákjának köszönhetően, aki 1786-ban lett a város mérnöke. 1792-től épült a Szent Dömötör templom bal oldalán a filozófiai osztályokkal kiegészített gimnázium (líceum) emeletes épülete, amelyet 1799/1800-ban nemzeti (elemi) iskolának, majd 1807/1808-ban rajziskolának szánt szakaszokkal bővítettek. Hosszan elnyúló, klasszicista homlokzatával Szeged város egyik legtekintélyesebb épülete volt. Végül 1809 és 1812 között újjáépítették a piarista rendházat, amelyet a templom mögé nyúló emeletes szárnyakkal egészítették ki. Az alapítás 100. évfordulóján, 1820-ban Vedres büszkén írhatta:
„E példára Szeged néz mit cselekedett!
Hogy a tudományok pártfogójává lett.
Tanítók s tanulók számukra olly jeles
Intézeteket tett, amint csak szükséges.
E roppant házat, látod ő készíté
S józan tudományok számára szentelé.”
140 éve
Az idő az új épületek fölött is eljárt volna, de a gondviselés radikális megoldásról gondoskodott. Az 1879. évi pusztító szegedi árvíz, és a város nagyszabású újjáépítése után a teljes épületegyüttes, a templommal együtt lebontásra került. Egyedül a templom középkori része, a Dömötör-torony maradt meg, amely ma is a szegedi Dóm tér közepén, a Fogadalmi templom előtt áll.
„Az a tér, ahol most a Fogadalmi templom áll, nekünk mindenképpen szent hely. … Száthatvan évig folyt itt a piarista munka, s kétszáz évig használtuk a régi templomot. Itt kezdtük meg, az a mi ősi rögünk.” – írta Megyer József piarista 1943-ban.
A lebontott házak helyett Bachó Viktor tervezett a piaristák számára új, a Tisza Lajos körútra tekintő neoreneszánsz épületet, amely 1883-ban kezdődött meg a tanítás, és folyt egészen 1948-ig, amikor az államosítás az egész országban megszüntette a katolikus oktatást. Két évvel később, az 1950. június 9-ről 10-re virradó éjszakán a még Szegeden maradt piaristákat is kilakoltatta az Államvédelmi Hatóság, és mindannyiukat Vácra deportálta. Révai József erre így emlékezett:
„Itt ülünk a ránt erőszakolt csendben a leponyvázott teherautón. Június 10-ike van, nyári hajnal. … A talpas sátor a padra került. Így talán könnyebb lesz az üldögélés Vácig. Elhelyezkedtünk hát jól-rosszul … és portásunkra és portánkra vetett futó pillantás után útnak indítanak – a lefüggönyözött teherautón, napfelkelte táján. Nemigen találkoztunk a város területén járművel. A járókelőkről pedig nem szabad, de nem is lehet tudomást vennünk, hiszen civilrendőrök utaznak velünk, a sofőr mellett is, a mozgólakásunkban is.”
30 éve
A Szegedről eltávolított piaristák emléke azonban a kommunista diktatúra alatt is tovább élt kiváló tanítványaikban, olyanokban mint Bálint Sándor (1904–1980) néprajztudós, Bibó István (1911–1979) alkotmányjogász, Mályusz Elemér (1898-1989) történész, Paskai László (1927-2015) érsek vagy Gyulay Endre (*1932) szeged-csanádi püspök. Nem felejették el kedves városukat a szegedi piaristák, mint Kovács Mihály (1916–2006) fizikus, informatikus és Kovács Mihály (1920–2002) felsővárosi plébános sem. Ezért a kommunizmus bukása után azonnal, már 1990 elején megindult a mozgalom a piarista iskola újraindításáért, amely ezúttal sem volt könnyű. Sokan voltak olyanok, akiket a piaristák visszatérése kellemetlenül érintett, és a Szegedi Egyetem sem szívesen vált meg az általa használt piarista háztól.
Amikor a gimmázium 1991-ben Kakuszi Péter világi igazgató irányításával ismét megnyílt, még sem rendház, sem iskolaépület nem volt de a fiatal – jórészt világiakból álló tanári kar, – lelkesedése sok mindent pótolt. A rendház és a diákotthon a minorita kolostorban (addig erdészeti szakközépiskolai kollégium) leltek lakhelyet, az osztályok pedig három helyszínen, a Munkácsy és a Festő utca sarkán álló (a felsővárosi plébánia tulajdonában lévő) házban és a Maros utcában fölállított konténerekben működtek. A tornaterem az utca volt.
Nyolc év konténer-romantika után, 1999-re épült föl az új piarista gimnázium az Újrókus egyik üres telkén. Ünnepélyes átadására 1999. augusztus 25-én került sor José Maria Balcells piarista generális és Orbán Viktor miniszterelnök jelentétében. Az építészek, Golda János és Madzin Attila „komplett kisvárost” álmodtak: gimnáziumot, rendházat, templomot (2001), tornacsarnokot, sportpályát, sőt további (egyelőre hiányzó) épületeket is. Úgy tervezték, hogy az új piarista épületegyüttes olyan „kristályosodási pont lesz, amely hosszabb távon meghatározhatja környezetének arculatát”. Ezt részben meg is valósult, nemcsak építészeti, hanem szellemi értelemben is.
A 300 éves szegedi piarista gimnázium, amelyben 2013 óta a fiúk mellett már lányok is tanulnak, új helyen és új módszerekkel, de ma is azért működik, hogy a várost a jövőben is kegyes, tudós és boldog fiatalok népesítsék be.
Koltai András, Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotók: Piarista Múzeum, Szathmáry Melinda
Kapcsolódó történeti cikkek
- http://tornyaimuzeum.hu/cikk/300_eve_erkeztek_uj_szemleletet_hoztak_a_piaristak_szegedre_1181
- https://www.delmagyar.hu/kozelet/helyi-kozelet/haromszaz-eve-erkeztek-a-piaristak-szegedre-4975788/ (a teljes írást lásd csatolmányban)
>
