Áprilisi levében a generális atya egy gödi fiatalember, Erik kérdéséből kiindulva arra biztat bennünket, hogy segítsük a fiatalokat hitkeresésükben, bátran kínáljuk fel nekik az evangélium programját, és szegődjünk társul, kísérőül melléjük.
A generális atya 2020. áprilisi levele
Ön mióta hisz Istenben?
A magyar tartományban tett generálisi kánoni vizitációm során alkalmam nyílt találkozni iskoláink számos diákcsoportjával. Beszélgettem velük, és sok esetben a kérdéseikre is válaszolhattam. Szeretnék megosztani veletek néhány egyszerű gondolatot a nekem szegezett egyik legérdekesebb kérdés mentén, melyen a mai napig gondolkodom.
Gödön történt, a magyarországi piaristák által működtetett szakiskolában, mely nehéz háttérből érkező fiataloknak igyekszik lehetőséget teremteni az életben való boldoguláshoz. Az egyik kamasz, egy tizenhat éves fiatalember a következő kérdést szegezte nekem: Ön mióta hisz Istenben? A fiatalember neve Erik, és hónapok távlatából is tökéletesen emlékszem az arcára.
Értelemszerűen a kérdést saját személyes történetemből kiindulva válaszoltam meg, utána viszont visszakérdeztem, hogy miért is érdekli ez. A válasza – ahogy azt vártam – egyértelmű volt: mert keresem a hitem.
Azért mesélem el nektek ezt az apró élményt, mert úgy gondolom, nagy jelentőségű számunkra. Talán sokunknak – akik már kiskorunk óta hiszünk Jézus Istenében és sok esetben már otthon megkaptuk a hitet – bonyolultnak tűnhet a hitre egyébként nyitott vagy vágyakozva kereső fiatalok mellett állni a keresésben, akik nem tudják, hogyan találják meg és fedezzék fel a hitet.
Úgy gondolom, rendkívüli kihívással állunk szemben: az a feladatunk, hogy tegyünk róla tanúságot, ébresszük fel, adjuk át, kísérjük és neveljük a hitet a mai fiatalokban, akik számára a hit sok esetben csak azért oly távoli, mert sosem szereztek róla tapasztalatot. Keresni viszont keresik.
Jelen levelemmel nem az a célom, hogy a „hithirdetésről” írjak csak úgy általánosságban, hanem piarista iskoláinkról és jelenléteinkről mint a fiataloknak való segítségnyújtás helyszíneiről akarok írni, ahol felfedezhetik Krisztust és rátalálhatnak a hitre. Talán ez a legnagyobb dolog, amit mi, piaristák megtehetünk értük.
Miért tesz fel egy fiatal hittel kapcsolatos kérdéseket?
Szívesen beszélgettem volna erről Erikkel, de sajnos nem volt rá lehetőség. El tudom azonban képzelni, mi vezet egy olyan fiatalt, mint ő – és más sokakat – arra, hogy megszállottan keresse a hitet. Biztos vagyok abban, hogy Erik a gödi iskolában szerzett tapasztalatai alapján teszi fel magának ezeket a kérdéseket, továbbá az alapján, hogy mit érez meg azokon, akik kísérik, és mit lát saját diáktársain.
A piarista iskola remek fóruma annak, hogy elindítsuk a fiatalokat a hitkeresés útján. Az iskolában dolgozó piaristák és a többi nevelő hozzáállása, az iskola „lelkülete”, a nevelési alapelveink, az általunk szervezett programok, a fiatalokhoz eljutó meghívások, az Istennel való találkozásra felajánlott terek és még sok más dolog – akárcsak a víz a repedésen át – szép lassan utat tör a fiatal szívéhez. Néhányuk elkezd kételkedni, gondolkodni, és kérdéseket tesz fel magának… És vannak – talán nem sokan –, akik eljutnak oda, hogy megfogalmazzák és meg is osszák másokkal, hogy hol tartanak a keresésben.
Ahhoz, hogy ez tényleg így legyen, a fiataloknak szükségük van arra, hogy meglássák az iskoláink és életünk középpontjában álló és életünk értelmét jelentő „rejtett kincset”. Mindig is így volt, és mindig is így lesz. Maga a hit a hit jelei révén és a hitet megtestesítő személyek hitelességén keresztül terjed. Nem véletlen, hogy annyiszor idézzük Assisi Szent Ferenc mondatát: „Hirdessétek az evangéliumot, és ha szükséges, szavakkal is.”
Hogyan állnak diákjaink a hithez?
Tudatában vagyok a kockázatnak, hogy esetleg túlságosan leegyszerűsítem a dolgot, de úgy gondolom, az azért elmondható, hogy helyzetük és körülményeik függvényében diákjaink többféleképpen állnak a hithez. Összefoglalom, milyen diákjaink vannak:
a) Hívő diákok, akik örömmel élik meg hitüket, növekedni szeretnének benne, tovább akarják adni, és a hitre szeretnék alapozni életüket.
b) A hitre nyitott fiatalok, akik nagyjából megtalálják helyüket egy-egy pasztorális eseményen, de nem élik meg a hitet, és nem is vonzza őket annyira, hogy a hitre alapozzák álláspontjukat vagy döntéseiket.
c) A hit iránt közömbös fiatalok, akiknek édes mindegy, és nem érdekli őket.
d) A hit iránt ellenszenvet tápláló fiatalok, akik szemben állnak a hittel, saját akaratukból elzárkóznak és távol tartják magukat tőle.
e) Fiatalok, akik sosem tapasztalták meg a hitet, és életvitelükben nincs is jelen, de életkörülményeik függvényében dönthetnek úgy, hogy elkezdik keresni. Ez Erik esete.
f) Más vallások fiataljai, akik másféleképpen élik meg a hitet.
Mit ajánlhatunk mindezeknek a fiataloknak? Az első csoportba tartozóknak természetesen a hitben való fejlődés olyan lehetőségeit kell felkínálnunk, melyek segíthetnek keresztény módon berendezniük életüket. A Kalazancius Mozgalom egyértelműen egyike a legjobb ilyen lehetőségeknek. A második csoportba tartozóknak sokat segíthet, ha vonzó lehetőségeket ajánlunk figyelmükbe, melyek alapján megélhetik keresztény mivoltuk fontosabb területeit, hogy így lassanként elvezessük őket az általunk kínált átfogóbb lehetőségekig. A hit iránt közömbös fiatalok élmények, tanúságtételek és megosztások révén szép lassan eljuthatnak oda, hogy meglássák a hitben az értéket. A negyedik csoport tagjainak elsősorban arra van szükségük, hogy érezzék: köztünk van a helyük, értékeljük és szeretjük őket, és számos piarista kezdeményezésben részt vehetnek. Azokat, akik olyanok, mint Erik, rendkívüli odafigyeléssel kell kísérnünk, nyitva tartva előttük azokat a lehetőségeket, amelyek elvezethetik őket a Jézussal való találkozásig, miközben részeseivé tesszük őket számos kezdeményezésünknek. A más valláshoz tartozók testvéreinkként növekedhetnek, sőt kell, hogy növekedjenek közöttünk –tiszteletben tartott és elfogadott testvérekként –, hogy megtanulják: a vallás nem egy sorompó, amely elválasztja az embereket egymástól.
Úgy gondolom, mindezt olyan piarista iskolákon és fórumokon keresztül kell megvalósítanunk, melyek egyértelmű módon hirdetik és élik meg Jézus evangéliumát. Jelenléteink középpontja Krisztus és az ő programja, amely egyetemes és mindenkinek szól. Senkit nem zár ki, hanem mindenkit meghív, és mi tudjuk, hogy a válaszok különfélék, ahogy azoknak a hozzáállása is különféle, akik a nevelési programjainkban részt vesznek. Piarista jelenléteink olyan kincs birtokában vannak, amelyet nem rejthetünk el. Épp ellenkezőleg, nyíltan fel kell kínálnunk mindenkinek, mindig tiszteletben tartva a különbözőségeket. E két tényező jól ötvözhető.
Ferenc pápa számos alkalommal idézi XVI. Benedek pápa egyik mondatát, mely a brazíliai Aparecida városában megtartott CELAM konferencián hangzott el. Benedek pápa kijelentette, hogy „az egyház nem térítés, hanem vonzás révén gyarapodik”. Ez egy nagyon fontos kijelentés, melynek segítenie kell bennünket annak átgondolásában, hogy mi a célunk, amikor a köztünk felnövekvő fiatalok elé tárjuk az evangélium programját, és milyen céllal kísérjük őket a hitkeresés és a hitről való gondolkodás útján.
Milyennek kell lennie kezdeményezéseinknek ahhoz, hogy vonzóak legyenek a hit perspektívájából nézve?
Ez az a kérdés, amelynek mindig jelen kell lennie megbeszéléseinken, ott kell lennie az intézményeinket vezető és szolgálatunkat támogató csapatok, sőt mindazon közösségek asztalán, amelyek valóban az iskola lelke akarnak lenni. Nem minden kezdeményezés és nem minden folyamat szolgálja ezt a fent említett célt. Szeretnék két olyan apró, véleményem szerint alapvető szempontot elétek tárni, melyeket piarista közegünkben gyakran látok. Csak kettőt. Rátok bízom a feladatot, hogy továbbgondoljátok ezt a témát. Úgy gondolom, ez egy fontos feladat, melyet remélem, tovább fogunk vinni piarista jelenléteinkben.
Olyan kezdeményezésekben gondolkozzunk, amelyek révén a fiatal egyszerre érzi azt, hogy meghallgatják, és hogy kihívások elé állítják. Mindkét tényező nélkülözhetetlen. Nem elég „meghallgatnunk a fiatalt”. Képesnek kell lennünk arra, hogy valami olyat ajánljunk neki, ami nagyobb nála, ami kihívás elé állítja, ami megérteti vele, hogy nem csak ő és a vágyai léteznek. Hallgassuk meg, hogy megértsük, továbbá állítsuk kihívás elé, hogy lángra gyúljon és megnyíljon a szíve. Egyszerre tegyünk mindkét célért.
Olyan kezdeményezésekben gondolkodjunk, amelyeknél egyértelmű, hogy ki a címzett és hogy milyen vízió áll mögöttük. Olyan kezdeményezések legyenek, amelyekben érezhetően jelen van az evangélium, mely inspirálja és gazdagítja azokat. Olyan javaslatokat tegyünk, amelyek utakat nyitnak meg, amelyek közösségre vezetnek, amelyek vágyat ébresztenek a testvériségre, amelyek támogatják a hivatás kérdését. Összességében olyan kezdeményezésekben gondolkodjunk, amelyek felébresztik a vágyat „valami többre”.
Sokszor eszembe jut a Márk evangéliumának tizedik fejezetében szereplő ifjú. Ő olyan fiatalember volt, aki a lényegre kérdezett rá: mit kell tennem, hogy megtaláljam a teljességet? A válasz egyértelmű volt, mégsem merte elfogadni. Nem tudjuk, mi lett a fiú sorsa, de azt igenis tudjuk, hogy tudott kérdezni, és kapott választ. Azzal nem segítjük a fiatalok hitét, ha langymeleg választ adunk, ha alacsonyra tesszük a mércét, de az is igaz, hogy nem mindenki fogja elfogadni és megérteni az általunk kínált programot. Csakis jelentőséggel bíró dinamikák bevetésével tudjuk elérni, hogy a fiatalok rákérdezzenek a lényegre, és csakis kihívásokkal teli válaszok révén nyithatjuk meg a hit útjait. Ott a mi helyünk az Isten által ránk bízott fiatalok mellett, hogy kísérjük őket, és együtt haladjunk velük útjukon.
Kérjük az Úr kegyelmét, hogy megfelelő kihívások elé tudjuk állítani a fiatalokat, és hogy kísérni tudjuk őket útjukon!
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado SP
generális atya
