A lapszerkesztő: Lévay Imre SP

Híres piaristákat bemutató cikksorozatunk jelenlegi főszereplője Lévay Imre tanár, későbbi igazgató majd tartományfőnök,a Veszprémi Közlöny elindítója, a Katholikus Kör alapítója, akinek nevéhez fűződik többek közt a növendéknevelés megújítása is.  

„Szívének szeretete három között oszlott meg: a rend, a katolicizmus és a sajtó között. Melyiknek jutott szeretetének nagyobb része? Bizonyára a két elsőnek, mert élete gazdag eredményét az első kettő élvezte, és élvezi. Az utolsót pedig szerette, mint eszközt, és eltántoríthatatlanul ragaszkodott hozzá” – írta Lévay Imréről barátja és titkára, Vámos Károly. Mindketten ahhoz a piarista generációhoz tartoztak, amely elsőként érzékelte a kapitalista gazdaság és a liberális eszmék társadalomátalakító erejét. Ők voltak az elsők, akik a modern kor kihívásaival a kor vívmányait fölhasználva próbáltak megküzdeni.

 

Makón született 1842-ben, ahol édesapja szűcsmesterként kereste kenyerét. Miután apja 1850-ben elhunyt, édesanyának a legkisebb gyermek iskolázása nagy gondot okozott. Végül a jó képességű és szelíd természetű fiút plébánosa beajánlotta kredenciárius (szolgáló) diáknak a temesvári püspöki szemináriumba, amelynek növendékei a piaristáknál tanultak. Onnan jelentkezett 1861-ben a piarista rendbe. Akkor választotta apja neve (Kozák) helyett édesanyja családi nevét (Lévay). A noviciátus után a gimnáziumot Kecskeméten folytatta, majd Szegeden és Kolozsváron fejezte be. Az érettségi után, 1865-ben Vácon kezdett tanítani.

 Tehetségét elöljárói is tisztán látták, így 1867-től a rend legkiválóbb iskolájában, Pesten tanított. Pedig eleinte diplomája sem volt, csupán 1871-ben tett az egyetemi képesítő bizottság előtt tanári vizsgát magyar, német, latin és görög nyelvből és irodalomból. „Már külső megjelenésében volt valami imponálóan megnyerő, arca és egész alakja mintegy visszatükröztette azt a belső harmóniát, amelyre ő egész életén át törekedett” – emlékezett vissza egyik tanítványa, Illés József.

 Az önfegyelmet és önművelést egész életében tudatosan művelte. Elveiről előadássorozatot is tartott a piarista rend tagjaiból alakult Horányi-körben, és beszédeit 1872-ben nyomtatásban is közrebocsátotta Kalobiotica vagy a szépélettan vázlata címmel. Az volt a célja, „hogy ama szélsőségek közt, melyek a mai társadalmat és embert gyötrik, s melyek egyfelől az ember túlbecsülésére, másfelől pedig lealázására vezetnek, mint lehetne az egyensúlyt helyreállítani”. Foglalkozott filozófiai, erkölcsi, pedagógiai, szociális kérdésekkel, és kitért olyan új eszmékre is, mint az egészségügyi tudatosság és a sajtószabadság.

Tartományfőnöke 1874-ben Lévayt veszprémi házfőnökké (rector) és igazgatóvá nevezte ki. Egy kedves anekdota szerint édesanyja ezen először igen elszomorodott, mert azt hitte, hogy a rektor kántortanítót jelent, mint a reformátusoknál, tehát fiát lefokozták. Valójában az ország talán legfiatalabb igazgatója lett, a legfiatalabb tanári kar élén. Az igazgató harminckét éves, a legfiatalabb tanárok, Pintér Kálmán és Kiss Sándor pedig mindössze húszévesek voltak.

A veszprémi gimnázium akkor még csak hatosztályos volt, de a helyi gimnáziumi bizottság által kezdeményezett gyűjtés oda vezetett, hogy 1884-ben megindult a 7., majd a 8. osztály. Lévay szívesen foglalkozott a helyi közélet jobbításával. 1876 nyarán elvállalta a Veszprém című „megyei hivatalos heti közlöny” szerkesztését. Munkájában segítségére voltak rendtársai, ő maga pedig közéleti témájú vezércikkeket írt, köztük olyan érzékeny témákról is, mint a zsidókérdés. „E fajnak erős árnyoldalai mellett oly erényei vannak, amelyeket nagyon, de nagyon szeretnénk, ha magyar népünk is bírna!” – írta 1880-ban, és többek között a zsidó gyerekek iskolai integrációját javasolta.

1884-ben úgy döntött, hogy Veszprémi Közlöny néven kifejezetten katolikus hetilapot indít. „Erős a meggyőződésem” – írta Lévay az első számban –, „hogy a társadalomnak ezerféle megoldatlannak látszó kérdését egyedül a keresztény vallás és morál szempontjából lehet helyesen és megnyugtatólag megoldani.” 1887-ben távozott Veszprémből, és a budapesti gimnázium igazgatója lett, de a főszerkesztőségét megtartotta, egészen 1891-ig. A helyi munkát azonban Meszes Polikárp ferences és Tölcséry Ferenc piarista tanárok végezték.

Budapesten Lévay – a tanítás és iskolaigazgatás mellett – új hittankönyvek írását tervezte. „A hittanár ne temesse magát a régi világ mohos könyvei közé, hanem haladjon az újabb korral, figyelje meg ennek minden árny- és fényoldalát, mert … minden kor jogosan megkívánhatja, hogy alkalmas, korszerű módon javítsák meg” – írta a gimnázium értesítőjében.

A Veszprém hasábjain már 1884-ben fölvetette, hogy „minden városban, minden faluban, … katholikus kör alakulna, … akik ugyanazon város vagy falu katholikus lakosainak anyagi és szellemi érdekeit volnának hivatva előmozdítani”. Amikor Budapestre költözött, meg is kezdte a Katholikus Kör szervezését. Céljuk az volt, hogy kaszinó jellegű társas összejövetelekkel, jótékonykodással és tanácsadással segítsék a katolikusok társadalmi érdekeit. Az alakuló közgyűlést a budapesti piarista gimnázium dísztermében tartották, majd 1889 őszétől a szerviták házában béreltek olvasótermet, játszótermet és irodát.

1891 nyarán a magyar piaristák Lévay Imrét választották tartományfőnökükké. Bár külsőleg a rend virágzott, belsőleg súlyos válságot élt át. „A zűrzavar e korában, mely a hitnek hidegségét és közönyét, az erkölcsnek lejtőre jutását … eredményezte” – mondta Lévay rendtársainak az 1894. évi káptalanon –, „kell … a szerzetet külsőleg, belsőleg oly józan reformokra előkészíteni, amelyeknek segítségével, bármint végződjenek is a társadalmi válságok, a tanítás és keresztény nevelés magasztos elvei … megvalósulhassanak.”

A számára rendelt rövid idő miatt csak kevés terve valósult meg. Ezek közül a leglátványosabb a növendéknevelés megújítása volt. 1894-ben megnyílt a kolozsvári, a következő évben pedig a budapesti Kalazantinum, amelyekben a piaristák párhuzamosan végezhettek egyetemi és teológiai tanulmányaikat. Megvalósulatlan tervei közé tartozott viszont egy rendi takarékpénztár alapítása, kártérítési per indítása a rendet hűtlenül elhagyók ellen, egy rendi illemtan és egy átfogó rendtörténeti munka kiadása.

Legkedvesebb terve egy piarista „tan- és nevelésügyi” folyóirat megindítása volt, amely „Korszak” címmel jelent volna meg, és céljául tűzte ki „a katholikus és magyar szellemet ápolni, fejleszteni, óvni az iskolában, szellemi kapocsnak lenni a rendtársak közt, őket figyelmessé téve a bel- és külföld idevágó mozgalmára, irodalmára, szerzetes paptanárhoz illő módon”.

Minderre azonban már nem került sor. Lévay Imrét 1895 nagypéntekén lázas betegség verte le lábáról, mely hamar komolyra fordult, és május 20-án halálát okozta. Rendtársai és barátai döbbenten fogadták a hírt. „…derék szál tölgynek tartottunk mi téged, / Mink voltunk rajtad az ölelő repkények, / E kör az a fészek, melyet lombod védett, / S dalai az álmod szőtte szép remények” – verselt rendtársa, Kőrösi Albin.

 

KOLTAI ANDRÁS tartományi levéltáros

1. Lévay Imre. Pándy Lajos festménye, 1927 (Piarista Gimnázium, Budapest).

 

2. Lévay Imre megalapítja a Budapesti Katolikus kört. A kép jobb oldalán a pesti belvárosi templom és a piarista gimnázium, középen pedig a régi városháza látható. W. Lampl Mária festménye, eredetileg a Budapesti Katolikus Kör Molnár utcai székházában, részlet, 1943 (Piarista Gimnázium, Budapest).