Októberi levelében Pedro Aguado generális atya a rend építésének, bővítésének szempontjairól ír.
A generális atya 2020. októberi levele
Megalapítani, bővíteni és terjeszteni
Kalazancius ehhez a három igéhez folyamodik Tonti bíborosnak címzett emlékiratában, hogy kifejezze abbéli meggyőződését, hogy a Kegyes Iskolákat ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé kellene nyilvánítani. Három találó, világos és jelentőségteljes ige. Úgy gondolom, segítségünkre lehetnek következő egyetemes káptalanunk első tematikus magja tartalmának magyarázatában, mely eseményre – ha Isten is úgy akarja – jövő év júliusában kerül sor: „a Kegyes Iskolák építése”.
Így szól Kalazancius: „Miután tehát bebizonyítottuk a hasznosságát és szükségességét ennek a műnek, melynek hatásköre kiterjed minden személyre, állapotra és helyre, minden elemi tudásra és minden megélhetési módra, szoros következményként levonható ebből annak szükségessége, hogy állandó jelleggel, szerzetesrendként kell megalapítani, nehogy bármely pillanatban elenyésszen […]. Ebből még az is következik, hogy ezt a művet bővíteni és terjeszteni kell; hiszen annyi ember ínsége, vágya és esdeklése igényli.” [1.]
Kalazancius szilárd alapokra építette a rendet, és megadta neki az első löketet, hogy folyamatosan növekedjen a nevelés szolgálatában. A X. Ince pápa által elrendelt korlátozások idején a rend 500 szerzetessel, 5 tartománnyal és 37 házzal rendelkezett, melyeknek nagy része iskola volt. Rendkívüli módon épült a piarista rend. A pápa döntése után a piaristák folytatták munkájukat, miközben a rend visszaállításáért küzdöttek, melynek alapvető szempontjai kétségkívül megtalálhatók az alapító mindannyiunk által jól ismert üzenetében: „…ne szűnjenek meg továbbra is jó lélekkel helytállni a Szerzet munkájában, maradjanak egyetértésben és békességben, és abban a jó reménységben, hogy az Isten majd mindent elrendez.” [2.]
Hittel valljuk, hogy Isten szeretetében, Mária oltalmában és Kalazancius közbenjárásában rejlik a rend visszaállításának legmélyebb magyarázata. Kétségkívül voltak további tényezők is, amelyek segítették ezt a folyamatot. Történészeink elsősorban a következő tényezőket emelik ki: a világi kormányzatok nyomásgyakorlását, melyeknek meggyőződése volt, hogy államuknak szüksége van a Kegyes Iskolákra, többek között azért, hogy az oktatás terén katolikus választ adjanak a protestáns Európának; a piaristák küzdelmét és törekvéseit, akik nem adták fel, és nem húzódtak vissza, hanem az alapító kéréséhez hűen folytatták munkájukat; a piaristáknak a rendért végzett szüntelen imáit; az egyház működésében tapasztalt kedvező irányokat és fejlődést, melyek pozitív fényben tüntették fel a Kegyes Iskolákat; a rend belső megtisztulását, melynek része volt, hogy a rendet elhagyták azok, akiknek el kellett hagyniuk, illetve olyanok csatlakoztak hozzá, és azok tartottak ki, akik valóban az alapítói karizma szerint akartak élni, stb.
Ez a feladat azonban ma is vár ránk, és mindig aktuális lesz. Mi, piaristák, Isten segítsége és mindennapi igyekezetünk révén, kitartó türelemmel és merészen vállalkozva veszünk ma is részt a Kegyes Iskolák építésében. E munka alappillérei ma is ugyanazok: a vágy, hogy válaszoljunk az Úr hívására, Kalazancius személye és karizmája, annak szükségessége, hogy mindenki részesülhessen az oktatásban, a meggyőződés, hogy a Kegyes Iskolák Isten országának az eszköze, stb. A végtelenségig lehetne sorolni az okokat.
Minden történelmi pillanatban új színezetek kerülnek felszínre, és ezek mentén nézünk szembe a Kegyes Iskolák jobbá tételére irányuló új kihívásokkal. Következő egyetemes káptalanunk ezeknek az új színezeteknek, ezeknek az új meghívásoknak hivatott nevet adni, amelyekre választ kell adnunk. Nem próbálok meg köszöntőmben minden ilyen színezetet megnevezni, ugyanis kudarcot vallanék. Egyszerűen csak szeretnék megosztani veletek néhányat ezek közül az „érintések” közül (ezt a szót egyik ecuadori jelöltünktől tanultam), melyek megmozgatják valóságunkat. Nézzük csak!
A hatéves ciklus során fontos rendi szempontok kezdtek felszínre bukkanni, melyeket aztán különféle találkozók, megbeszélések stb. keretében vizsgáltunk. Köztük szerepel az interkulturalitás és az inkulturáció kihívása; az új tartományok fokozatos megszilárdítása; az új országok felé történő terjeszkedés, illetve a régieken belüli növekedés új intézmények és jelenlétek alapítása révén; a hivatáspasztoráció fejlődése és növekedése; a világi hívők bekapcsolódásának dinamikája; a szinódusi lelkület megélésére kapott meghívás az egyház részéről, melyet rendünkön belül elsősorban a fiatalokkal folytatott tevékenységeinken keresztül közelítettünk meg; jelenléteink átfogó fenntarthatósága, stb.
Úgy gondolom, hogy ezek mind olyan folyamatok, amelyek kihívás elé állítanak és ösztönöznek bennünket mint rendet, továbbá rámutatnak arra, hogy a Kegyes Iskolák milyen formában épül, bővül és terjeszkedik megannyi ember vágyának és kérésének megfelelően. Szeretnék megosztani veletek négy, általam alapvetőnek tartott fejlődési irányt.
1. Az elsőt úgy neveztem el, hogy „vigyünk előre egy rendünket ösztönző projektet”. Hadd szemléltessem egy egyszerű példával. Nem sokkal ezelőtt kézhez kaptam egyik nagyobb elöljárónk körlevelét, melyben saját tartományáról és a COVID–19-re adott válaszaikról a következőket mondta: „Nagyon örvendetes és reménykeltő rájönnöm arra, hogy a rend és a tartomány kulcsfontosságú területei melletti elköteleződés volt az, ami biztosította számunkra a megfelelő forrásokat és eszközöket, hogy szembe tudjunk nézni életünk eddigi talán legbizonytalanabb időszakával.”
Szeretném megosztani veletek egy alapvető meggyőződésemet: ahhoz, hogy „megszilárdíthassuk, bővíteni és terjeszteni tudjuk a Kegyes Iskolákat”, kifejezetten szükség van arra, hogy egy világos terv mentén dolgozzunk, és hogy életünket és küldetésünket mindenki által elfogadott meggyőződések mentén vigyük előre, ugyanis azok hordozzák az életet (az „élet kulcsfontosságú területeinek” hívjuk őket). Az egyik dolog, amelyet a legnagyobbra értékelek a Magyarországon tartott egyetemes káptalanból, az, hogy a rend egy világos tervvel állt elő, mely megmutatta az irányt, és amelyet a teljes piarista rend magára vállalt.
Igen sokszor volt alkalmam megosztani veletek alábbi gondolatomat: a rend élete elsősorban Isten szeretetétől, másodsorban piaristaságunk hiteles megélésétől függ, harmadsorban pedig attól, hogy helyes döntésekre és meggyőződésekre jutunk-e. Így hát a „Kegyes Iskolák életét ösztönző projekt e harmadik kulcsfontosságú elembe épül bele: hogy legyen egy világos tervünk, amely mentén elindulhatunk. Talán a következő egyetemes káptalanon nem lesz szükség még egy átfogó terv kidolgozására, de arra biztosan szükség lesz, hogy kijelöljünk egy irányt, melynek mentén életünk kulcsfontosságú területeit szervezhetjük.
2. A második fejlődési irányt így neveztem el: „értsük meg, milyen kihívást hordoz piarista valóságunk”. Kétségkívül sokféle hívás érkezik hozzánk a minket körülvevő különféle és többrétegű társadalmi valóságból. Most nem ezekről a hívásokról szeretnék szólni, hanem azokról, amelyek a „piarista testből”, saját valóságunkból érkeznek hozzánk, és amelyeket meg kell értenünk, értelmeznünk kell, és be kell építenünk a rendi projektbe.
Hadd hozzak néhány példát: területi egységeink megállíthatatlanul szélesedő kulturális összetétele; négy cirkumskripciónk egymástól láthatóan eltérő folyamatai, ami gondolkodásra késztet, hogy vajon mit tehetnek hozzá az egyes cirkumskripciók a többiek fejlődéséhez; az ajtónkon kopogtató fiatalok egyre növekvő száma, akik szerzetesek akarnak lenni, és akiknek igényes és hiánytalan képzési folyamatokra van szükségük; a „kilépő piarista rendként” ösztönzött folyamat; a Kalazancius Mozgalom nagyszerű fejlődése; a testvériség dinamizmusa; a hivatás hiteles megélésére irányuló szakadatlan felhívás annak minden dimenziójában, stb. A rend szíve dobog, és lüktetése életjel, mely irányt mutat, döntéseket szül. Nagyon fontos, hogy mint egy orvos, meghallgassuk ezt a szívdobogást, és hogy választ adjunk arra, ami a Szentlélek ajándékaiként születik meg benne.
Megfogalmazok néhány kérdést egyetlen szempontra, a rend különböző kontinenseken belüli fejlődésére összpontosítva:
a) Hogyan haladhatnánk a fenntartható növekedés irányába az afrikai és ázsiai cirkumskripción belül? Itt nemcsak a gazdasági szempontokra vagy az anyagi forrásokra gondolok, hanem az átfogó fenntarthatóság fogalmára (személyek, csapatok, projektek, források, identitás, folyamatok stb.).
b) Hogyan biztosítsuk a rend újonnan kialakuló piarista jelenlétei számára azokat a karizmatikus referenciákat, amelyekre szükségük van a megfelelő növekedéshez, melynek alapja a tiszta és biztos piarista identitás?
c) Hogyan tudnánk újra növekedésnek indítani amerikai tartományainkat, melyeknek nagy része igen jó alapokon áll, és sokat nyújthat a rendnek, ahogy egykor hagyományosan az európai területi egységek tették? Könnyen lehet, hogy itt rejtőzik a Kegyes Iskolák jövőjének egyik kulcsa az elkövetkező évekre vonatkozóan.
d) Hogyan tehetnénk fenntarthatóvá európai jelenléteinket, főleg a nyugat vonatkozásában, miközben – jelenleg – visszafordíthatatlanul csökken a szerzetesek száma? Hogyan tehetnénk lépéseket egy megújult és termékeny piarista valóság irányába, mely lehetővé teszi, hogy ne csak fenntartsuk jelenlegi tevékenységeinket, hanem tudjunk tovább növekedni? Hogyan dolgozzunk azon, hogy továbbra is legyenek szerzetesi hivatások egy olyan közegben, mint amilyen az európai, még ha csekély növekedésről legyen is szó?
3. Van egy harmadik fejlődési irány, melyet szeretnék megemlíteni, és amelyet úgy hívok: „hallgassunk az egyház érzéseire”. Hallgassunk az egyházra mint gyermekei, és mint apostolok válaszoljunk hívásaira. Ez a kihívás áll előttünk. Nincs szükségünk „nagyon kifinomult antennákra”, hogy befogjuk az egyház felénk irányuló hívásának jelzéseit. Azok nagyon is egyértelműek. Idézzünk fel néhányat „piarista válaszunk” keretében.
a) A szinodalitás: a társfelelősségre, a részvételre és a piarista projektbe való bekapcsolódásra történő meghívás találó és átformáló kifejeződése.
b) A „kilépő piarista rend”: a missziós lelkületű rendelkezésre állásban és az interkulturális testvériségben való növekedés útja.
c) A fiatalok, továbbá az ő hitbéli és hivatáskeresési folyamataik melletti elköteleződés. Ferenc pápa világosan kijelöli az utat: „Az ifjúságpasztoráció csak szinodális lehet, azaz képesnek kell lennie arra, hogy formát adjon »az együtt haladásnak«, amely magában foglalja azt is, hogy »értékeli a karizmákat, amelyeket a Szentlélek ajándékoz mindenkinek a saját hivatása és feladata szerint, a társfelelősség dinamizmusával«. [3.]
d) Szembeszáll mindennemű visszaéléssel (szexuális, lelkiismereti vagy hatalmi), melyek a klerikális hozzáálláshoz köthetők.
e) A missziós lendület, Krisztus üzenetének nyílt hirdetése minden piarista fórumunkon keresztül, miközben a hitre alapozva kíséretet nyújtunk az átfogó nevelés folyamataihoz.
f) A bevándorló befogadása, piarista segítségnyújtás a szegényeknek, a személyt és a társadalmat átalakítani képes nevelés melletti elköteleződés.
g) A globális nevelési egyezmény helyreállítására történő meghívás, mely piaristákként közvetlenül érint bennünket.
Nincs kétség afelől, hogy ezek és más meghívások is tárgyát fogják képezni káptalani munkánknak. Nem fogunk tudni mindegyikkel foglalkozni, ugyanis képtelenség lenne megfelelő mélységében tárgyalni az összes témát, de igenis feladatunk lesz „hallgatni az egyházra”, és piarista választ kell majd adnunk.
4. A negyedik fejlődési irányt, amely nem hiányozhat, így nevezem: „válaszoljunk a gyerekek és a fiatalok által elénk állított valós kihívásokra”. Kalazancius a gyerekek helyzetére való válaszként alkotta meg a Kegyes Iskolákat, válaszként az oktatás iránti szükségletükre, hogy ki tudjanak törni a szegénységből és kirekesztett helyzetükből. Arra a kihívásra válaszolt, hogy olyan jövőt tudjon ajánlani nekik, amely nem származásuktól, hanem munkájuktól és fejlődési törekvéseiktől függ. Szembenézett a kihívással, hogy segítsen nekik hitre nyitott és hit által megtartott életet élni. Nem azért alapította meg a Kegyes Iskolákat, hogy valamit „pótoljon” addig, amíg valaki – például az állam – azt el nem végzi. Nem. Kalazancius átfogó választ adott egy átfogó kihívásra. És ma is ugyanilyen módon szükséges válaszolnunk.
Ezért ha választ akarunk adni a gyerekek és a fiatalok szükségleteire, továbbra is meg kell védenünk projektünket, és még az olyan mentalitásokkal és politikákkal szemben is gyarapítanunk kell, amelyek azt állítják, hogy nincsen rá szükség, vagy igyekeznek ártani neki vagy felügyeletük alatt akarják tartani. A piarista nevelésre jellemző alapelvek és tulajdonságok mentén kell megerősítenünk projektünket, és olyan kihívások figyelembevételével kell gazdagítanunk, amelyek aktuálisabbak, mint valaha.
E kihívások között szerepelnek a következők: az oktatás mindenkit megillető joga; olyan nevelés, amely választ ad a fiatalokat foglalkoztató, az élet értelmére irányuló kérdésekre; átfogó nevelés, amely kíséri a fiatalokat a hit útján; a minőség melletti elköteleződés, különösen ott, ahol kevesebb az eszköz és nagyobb a szükség; olyan nevelők, akik valóban hivatásuknak érzik a tanítást, stb.
Úgy gondolom, e négy fejlődési iránynak nagyon jelen kell majd lennie káptalani reflexióinkban és a következő hat év során. Ezek a „Kegyes Iskolák építésének” irányvonalai, melyeket nagymértékben figyelembe kell vennünk, ha helyes választ akarunk adni az előttünk álló kihívásokra.
Kérjük Urunkat és Atyánkat, hogy segítsen és inspiráljon bennünket e folyamat során!
Testvéri öleléssel:
Pedro Aguado Sch. P.
generális atya
JEGYZETEK
[1.] Kalazanci Szent József: Emlékirat Michelangelo Tonti bíborosnak, Opera Omnia, IX. kötet, 305.
[2.] Kalazanci Szent József: 4342. levél (1647. március 17).
[3.] Ferenc pápa Christus vivit kezdetű apostoli buzdítása (2019), 206.
